Különleges ízek, kóser ételek – gasztronómiai bemutatóval bővült az idei Zsidó Nyári Fesztivál programja Időpont: 2005-08-26 19:27:52
A nyolcadik születésnapját ünneplő rendezvénysorozat mára igazán világszínvonalú összművészeti fesztivállá nőtte ki magát, melyen a zsidó kultúra szinte minden szeletébe bepillantást nyerhetünk.
Idén először gasztronómiai bemutatóval is bővül a program, szeptember 1-2-án a Vámház körúti Nagyvásárcsarnokban egész nap kóstolgathatjuk a különleges ízeket, kóser ételeket és italokat. A Gödörben könyvfesztiválra látogathatunk, ahol a hazai kiadók kortárs izraeli válogatásával ismerkedhetünk meg. S ha már éppen erre járunk, figyelemreméltó kiállításnak ígérkezik a budapesti zsinagógákat és a zsidó építészet remekeit bemutató tárlat szintén e helyt.
Filmcsemegéket is ígérnek a kulturális napok, az Örökmozgóban Efrájim Kishon, a világszerte méltatott humorista négy alkotását mulathatjuk végig. Mindezek mellett természetesen a fesztivál egész ideje alatt szól a zene, hisz a mulatság elmaradhatatlan kísérői a klezmer dallamok. A programból ezúttal csak két ínyencséget emelünk ki kedvcsinálónak: Sebestyén Márta, a Muzsikás és a Budapest Klezmer Band közös koncertje a magyar és a zsidó hagyományokat illeszti egymás mellé, a Fellegini Klezmergipsy formáció pedig egészen ősi legendát kelt életre azokból az időkből, amikor még a cigány és a zsidó zenészek egymás mellett éltek és együtt muzsikáltak.
Időpont:2005. augusztus 28. 2005. szeptember 04. Helyszín:Gödör Klub Augusztus 28. és szeptember 4. között.(forrás:exit)
Stop!