Forrás: Hírtv

Állítsátok meg Kóka Rudit! / El a kezekkel az ügyészségtől és a rendőrségtől! / „Többet keresünk, mint gondolnánk.” Ezekkel a témákkal várta Csintalan Sándor a Kérdések órájának nézőit.

Csintalan Sándor: Jó estét kívánok, kezüket csókolom. Újra itt egy napsugaras hét után, remélem, a jövő hét sem lesz nagyon esős, és mindenki megkapja a maga sugarát – Önök is, meg én is. Nagyon sok levél érkezik mostanság a Hírtévé szerkesztőségébe a műsorral kapcsolatban, de most engedjék meg, hogy külön megköszönjem Regős Ferenc nyugalmazott MÁV műszaki felügyelőnek és dr. Vitályos Lászlónak, a GANZ Villamossági Művek nyugalmazott szakterületi igazgatójának a levelét, ami a Bombardier-Stadler-motorvonatügyben érkezett hozzám. Sokat segítettek a tisztánlátásban, fölhívták a figyelmemet arra, hogy úgy egyébként a Bombardier-nak miféle műszaki ellentmondásai vannak, egyfelől, másfelől pedig arra is fölhívták itt néhányan a telefonálók közül a figyelmemet, hogy elmulasztottam megemlíteni, hogy a Stadler-Transelektro duóban a Transelektro egy magyar cég különben, tehát a magyar vállalkozás, a magyar dolgozó az jelen tud lenni a Stadler-projekt aláírásánál is. Szememre hányták néhányan – joggal -, nem reagáltam rá akkor, nem tulajdonítottam kellő jelentőséget ennek a kérdésnek a tárgyalásakor.

Az a helyzet, hogy Kóka úr foglalkoztat bennünket rendesen, tud témát adni. Az egyik nagyon érdekes dolog: sajnos nagyon kevesen olvassák, meg nagyon kevesen olvashatják el – mert valószínűleg nem véletlenül a hiteles szöveget nem nagyon publikálja egyetlen sajtótermék sem. Mire is gondolok? Hát a nevezetes tizenkét pontra. Mikor a kezembe kaptam és elolvastam, rögtön boldogult… bocsánatot kérek, él még szerencsére, csak olyan régen volt már, rendkívül szeretve tisztelt valamikori főnököm jutott eszembe. Valószínűleg sokan tudják, hogy valamikor én a KISZ-ben dolgoztam, 1982-83 környékén próbáltam ott egyfajta szakmai munkát végezni az oktatási ügyekben, na szóval ha olyan politikai előterjesztést vagy javaslatot írtam volna, mint az a tizenkét pont, ahol hemzsegnek az ilyen szavak, hogy „javítása”, meg „végrehajtása”, meg „fejlesztése”, meg a „támogatás” és egyebek, a tizenkét pontban a semmit mondásnak olyan szintje van megragadva, amit írásban és verbálisan elég nehéz közvetíteni. Az az igazság, hogy az lenne a legszebb, hogyha Önök mind olvasnák, hogy mind hozzá tudnának férni ehhez a szöveghez. No, száz szónak is egy a vége, a főnököm azért jutott eszembe, mert hogyha annak idején egy ilyen papírt leírtam volna, 1982-83-ban, pályakezdő ifjú politikusként, hát engem úgy vágott volna ki, mint a taknyot, hogy a Dunáig csúszok. Ezt a nevetséges okmányt – a kormánypárti sajtóval támogatva – egy hatalmas marketingpropaganda-hadjárattá tudták transzformálni, aminek nem volt semmi más értelme, mint hogy megpróbálják prezentálni, hogy a Fidesz nem közreműködőkész, nem konstruktív, nem hajlandó együttműködni senkivel. Én ajánlom figyelmükbe, én most nem olvasnám ezt a tizenkét pontot föl, mert unalmas és érdektelen. Aki meg akarja ítélni, szeretném még egyszer mondani, valójában meg akarja ítélni, az olvassa el ezt a fantasztikus kis művet, amit egyébként szerintem egy… mit tudom én, 55-70-es IQ-val bárki össze tud eszkábálni, anélkül, hogy bármiféle közgazdasági műveltsége lenne.

A másik nagy történet: ez a lendületes Kóka, amikor egyébként a saját kis szemétdombja környékén kapirgál, akkor meg elég érdekes dolgokat csinál. Ajánlom figyelmükbe, olvassák majd az újságokban, tájékozódjanak, figyeljék, hogy mit fognak csinálni a Magyar Államvasutak kórházával, a MÁV-kórházzal, aminek területi ellátási kötelezettsége nincsen, ebből adódóan nagyon az az érzésünk sokunknak, hogy itten hamarosan privatizációra kerül sor. Tudható az is, hogy hamarosan nagyon komoly műszaki fejlesztések lesznek, EU-pénzekből műtéti blokkokat fognak csinálni, úgyhogy az üzlet szaga már itt terjeng a MÁV-kórház környékén. Mit ád Isten, mi történik? Hát hogy, hogy nem, a kilenc tagú bíráló bizottság, amelyik most hivatott lett volna eldönteni, hogy ki legyen az új MÁV-kórház élére kerülő igazgató, egy kitűnő vidéki orvost terjesztett föl egyhangú javaslattal a miniszternek, hogy legyen szíves, nevezze ki. Mit gondolnak, mi történik? Miniszter úr harcosan délelőtt aláírja az ő kinevezési okmányát, majd néhány óra alatt, nagyon érdekes módon, ugyanezt az aláírást visszavonja, és a bizottság által – igaz, hogy egyhangúlag, de – a negyedik helyre sorolt, kitűnő munkásságú és szakmai előéletű – a „kitűnő” most idézőjelben volt – Molnár Lajos urat terjeszti föl és írja alá és nevezi ki Kóka úr. Ez a Molnár Lajos úr egyébként betöltötte itt az elmúlt időkben a sajtót elég jelentősen, hiszen a munkássága mögött csak jellemzően kő kövön nem marad. Igaz, hogy van neki egy hallatlan fontos tulajdonsága, nevezetesen az, hogy a Kuncze úr háziorvosa. No, szóval így állnak most a dolgok Kókák környékén. Azért írtuk ki a címben, hogy állítsuk már meg Kóka Rudit, mert annyi kárt fog okozni ez alatt a néhány hónap alatt, amit majd aztán talán évtizedekig sem tudunk rendbe hozni.

Még egy gondolatot engedjenek meg, hogyha egy jót akarnak mulatni, olvassanak Népszavát. Meg is mutatom, talán látszik a kamerán keresztül is ez a gyönyörű mondat, mert ilyen szépséget a Ludas Matyiban sem olvastam még. Azt mondja, hogy: „Többet keresünk, mint gondolnánk.” Most gondolták volna, hogy a keresetünkre mi úgy gondolunk, mint egy ilyen gondolati termékre, nem aszerint döntjük el, hogy mennyit kerestünk vagy tudjuk meg, hogy mennyit kerestünk, hogy mennyi van a zsebünkben? De azért ez tényleg mégiscsak a marketing csúcsa – egyszerűen hülyének nézik az embert. Mit szólnak ehhez? Na, ennyi bevezető után várom szeretettel a telefonjaikat, jó estét kívánok!

Jó estét kívánok. Erdélyi Szerencse Ödön vagyok, újságíró, író, költő. Üdvözöllek szeretettel és tisztelettel, és a kedves nézőket, kollegális alapon mi tegeződünk, elnézik talán ezt nekünk hallgatóink. Most volt István király ünnepe, csak egy mondattal, ugye Szent István királyról sok minden jót el lehet mondani, azt is például, hogy kereszténységet, bölcsességet, na meg hát igazságot is szerető ember volt. Két dolgot szeretnék én mondani egészen röviden. Talán két adással korábban egy kedves hölgybetelefonáló azt kérdezte: miért nincs napjainkban egy költő, aki megmondja az igazságot.

Na, miért nincs?

Hát meglepő és merész kérdés volt. Én az igazságra törekszem, ha nagyképűen hangzik is kijelentésem. Bár melyik költő nem így gondolja, és ez olykor-olykor kritikaként jelenik meg. Ilyen a világ, mert igazságot kimondani nagyon kényes dolog, és mindig fennáll a veszély, hogy valaki megbántódik. Csak egyet említek, úgymint a média nyelv- és stilisztikai problémái, melyet médiaszótáram foglal össze. Ezzel is óvatosan kell bánnom, mert kollégákról szól. Nos, szóval a nemzetet érintő súlyos problémák, aktualitások is helyt kapnak verseimben, az ezerhez közeli számúban, melyek kilenc kötetben sorakoznak más-más témák köré. Nem verselgéseket írok, bár évek óta kiadatlan, mert ugye pénz, pénz, pénz…

Egy picit gyorsabban… Igen, igen.

Azért nem panaszkodhatom, némiképp kompenzálják ezt a hiányt fellépéseim, a száz körüliek, Budapesttől az ország minden csücskéig, és bocsánat, gyorsan, nagyon gyorsan hozzáteszem, ez itt nem reklám akar lenni, csak mivel megszólították, sőt, felszólították a költőt, jegyeztem meg. Kérdésem tehát: a költő csak halála után költő?

Ez egy igazi költői kérdés volt…

És a másik dolog ehhez kapcsolódik, mármint az igazsághoz… Villányt említetted műsorodban, hogy milyen szívélyesek, kedvesek a villányi emberek. Nos, ezt én is megerősíthetem, személyesen magam is tapasztaltam, meghívásukra fellépőként a Villányi Fesztiválon. Például a messziről jötteket is szívükbe fogadó gesztusaikat. Egy asszony szilvát szedett a kertje sarkában, néhány szemből meg is kínált, néhány szem volt, mert kicsi volt a fa, egy kis tálkába, de ötöt ideadott. Hát áldja meg az Isten!

Köszönjük szépen!

Engedd meg, hogy kiegészítsem még azzal, hát még a rendet, a tisztaságot, azt még igazán hogy szeretik. Példás ez Villányban, tanulhatunk tőlük, mi, Pestiek, és főként a város vezetői. És hát boraikon is ez a tiszta szív, lélek, szeretet, ragyogás, vagyis az igazság. Mert úgy tartják, borban az igazság, én meg azt mondom, a bor, meg a kenyér maga az igazság.

Ödön, csókollak, csak sokan várnak már.

Igen, köszönöm.

Köszönöm szépen, szervusz, köszönöm nagyon szépen.

Köszönöm szépen, minden jót.

Viszonthallásra, szervusz. Hát ez egy igazi költői kérdés volt, hogy a költő miért csak halála után nagy költő. Majd erre válaszolunk majd együtt, de most akkor kapcsoljuk a következő telefonálót. Halló!

Vikárius György Győrből, üdvözlöm.

Üdvözlöm. Tessék parancsolni…

Azzal kapcsolatban szeretnék, valamennyire a témához kapcsolódik, építőipari cégem van. Hamarosan, úgy néz ki, hogy talán-talán abba is kell hagyni.

A körbetartozások, ugye?

Nem, nem, nem. Nincs pénz, egyrészről, tehát ott kezdődik a dolog, hogy a bankok nem hitelt adnak, hanem segítséget nyújtanak csak, ez az egyik, minél rövidebb a futamidő, annál magasabb a törlesztő részlet, annál magasabb bejelentett fizetésre van szükség. Ugye nem kell mondanom, hogy Magyarországon azért általában az embereket inkább ilyen minimálbér környékére vagy hasonlókra jelentgetik be, egyrészt, a másik meg a lakástámogatási program, ami most politikától függetlenül azt azért rendesen ez a kormány keresztbe vágta vagy hogy mondják ezt. Ennyi lett volna, csak egy ilyen hozzászólás, hogy hát szerintem ez lesz a következő ebben az országban, ami ilyen zuhanórepülésben fog tönkremenni vagy lemenni.

Nagyon szépen köszönöm.

Nagyon szívesen. Viszonthallásra.

És várom az ilyen és ehhez hasonló telefonokat egyébként, mert mindannyiunk bölcsessége ezzel gyarapszik, hogyha sok-sok-sok-sok magyar elmeséli, hogy hogyan is él, mert a mi életünket azért döntően nem a BUX-index határozza meg, hanem az a mindennapi valóság, amiről ez az úr is beszámolt. Nem véletlenül kérdeztem rá a körbetartozásokra, mert mindenkitől azt hallom az építőiparban, hogy senki nem fizet senkinek, és mindenki tartozik mindenkinek. És legújabban – de erről már talán egyszer beszéltünk – az állam és az önkormányzatok sem fizetik ki a vállalkozókat és az alvállalkozókat. Köszöntöm a következő telefonálónkat. Halló! Parancsoljon! Üdvözlöm.

Halló, jó estét kívánok, én Szente László vagyok. Nos, a Kókáról. Azelőtt a szocializmusban is voltak univerzális zsenik. Aki nem volt jó egészségügyi miniszternek, az lett iparügyi miniszter és a többi, és a többi, tehát ment sorba szépen. Ezek mind zsenik voltak. Itt van a Kóka, a mi új zsenink. Ugye ő orvosként végzett, nyilván nem volt egészen sikeres ezen a pályán, és ezért átnyergelt a gazdasági vonalra. Egyébként a nevében is, a Kóka-kókler, tehát nomen est omen, mind a két esetben kókler lehetett, mert a gazdaságot is kókler módjára vezeti. Most nem egészen a témához tartozik, egy megjegyzést ha megenged. Nagyon örültem, amikor a köztársasági elnökünk elmondta, hogy addig nem lép Amerika földjére, ameddig ujjlenyomatot vesznek és vízumot kérnek. Ezzel szemben Lamperth Mónika, amikor a Rice kisasszonnyal beszélt, akkor bejelentette, hogy meg fogják könnyíteni a magyaroknak a vízumkérelmét. Most nem tudom, hogy miért vagyunk ilyen szolgaiak – erre is utalt a köztársasági elnök úr -, hogy miért nem mondjuk Amerikának: kérem, hogyha idejön egy amerikai, őtőle is ujjlenyomatot veszünk, ő is kérjen vízumot. Teljesen viszonossági alapon. Nem tartozik ide, elnézést, de muszáj volt elmondanom. No, hát köszönöm szépen, viszonthallásra!

Igen, igen, igen. Köszönöm szépen. Nekem is az az érzésem egyébként, hogy a köztársasági elnök úr a maga korlátozott, ámde jól definiált jogkörével sok érdekes meglepetést fog okozni még a magyar politikának és a magyar közönségnek. Köszöntöm a következő telefonálót. Halló!

Halló, Antalffy Zsolt vagyok, üdvözlöm Csintalan úr. Azt szeretném mondani, hogy valamelyik este a hideg szaladgált a hátamon. A Kóka úr kifejtette… Vagy reggel volt az? Na most már nem tudom, mindegy. Kifejtette, hogy hány százalékos fejlődés mellett hogy érjük utol nyolc év alatt az osztrákokat. Na most énnekem azért szaladgált a hátamon a hideg, mert a hetvenedik évemet járom, még emlékszem arra az időre, amikor 1949-ben nekünk tanították általános iskolában, hogy az amerikaiak mennyit fejlődnek egy év alatt, és mennyit fejlődnek a magyarok, a szocialista világrendszer, és pár éven belül mi Amerikát hogy le fogjuk hagyni.

Pár éven belül utolérjük. Igen.

Na most hadd ne mondjam, hogy az a fejlődés hová vezetett.

Akkor ilyen déj