Forrás: NOL

Népszabadság Online, 2005. augusztus 24. 16:24

Egy demokráciában sohasem lett volna képes megérteni és felfogni azt, ami korábban a náci megsemmisítő táborokban történt vele, de felnőttként túlélt egy későbbi (kommunista) diktatúrát és ez a diktatúra elmondta neki, mi történt vele, amikor fiatal volt – fejtette ki a londoni The Guardian hasábjain a Nobel-díjas Kertész Imre, akivel a lap a Sorstalanság filmváltozatával kapcsolatban készített terjedelmes interjút.

Geoffrey Macnab írásában a film történetét idézi fel, kiemelve, hogy Kertész auschwitzi és buchenwaldi tapasztalataira alapozódott a félig önéletrajzi ihletésű regény, a Sorstalanság, amellyel elnyerte a Nobel-díjat, és nagymértékben a díjnak köszönhető, hogy azóta elkészült a regény moziváltozata is. A brit újságíró ismerteti a Koltai Lajos rendezte film forgatásának fordulatait és idézi Kertészt, aki végül is a filmet tartalma ellenére „paradox módon” nagyon szépnek tartja.

A film eddig lelkes kritikákat kapott, egyesek a Schindler listájához hasonlították, de Kertész „giccsnek” tartja az utóbbit és hangsúlyozza, hogy a két alkotás meseszövése teljesen más – olvasható a brit lapban. A The Guardian szerzője Kertész Imre szavai alapján felidézi a regény történetét is, megemlítve, hogy csak a vasfüggöny megszűnése után kezdték nemzetközi irodalmi díjakkal elismerni és a producerek is csak ezt követően kezdtek foglalkozni megfilmesítésének gondolatával.

A filmet ismertetve a The Guardian felhívta a figyelmet az olyan felkavaró jelentekre, mint az auschwitzi rámpára történő érkezés, amelyet „perverzen jó hangulat jellemez”, hiszen „a magyar zsidók nem tudták, mi vár rájuk”, s a film főhősének visszatérését Budapestre, amikor az emberek megdöbbennek, hogy a túlélő fiú „honvágyat érez a tábor iránt”.

(MTI)

Comments are closed.


Fatal error: Uncaught wfWAFStorageFileException: Unable to verify temporary file contents for atomic writing. in /home/jatahu/public_html/wordpress/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php:51 Stack trace: #0 /home/jatahu/public_html/wordpress/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php(658): wfWAFStorageFile::atomicFilePutContents('/home/jatahu/pu...', '<?php exit('Acc...') #1 [internal function]: wfWAFStorageFile->saveConfig('synced') #2 {main} thrown in /home/jatahu/public_html/wordpress/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php on line 51