Forrás: Origo

A vártnál könnyebben zajlott le a négy ciszjordániai telep lakóinak eltávolítása kedden. Az izraeli rendőrség és hadsereg különleges alakulatai megtörték az ellenállást. Ezzel nem egészen egy hét alatt befejeződött az Ariel Saron izraeli kormányfő nevéhez fűződő kivonulási tervben kijelölt 25 telep kiürítése. A Gázai övezetben felszámolták mind a 21 zsidó telepet, Ciszjordániában pedig négyet a több mint százból.

Az izraeli rendőrség és hadsereg különleges alakulatai megtörték kedden a ciszjordániai Szanur és Homes zsidó telepek felszámolásával szemben tanúsított ellenállást, s ezzel befejeződött a kijelölt 25 zsidó telep kiürítése a megszállt palesztin területeken – jelentette be a szanuri és homesi feladatot végrehajtó erők vezetője, Méir Ben-Isai.

A rendőri és katonai erők megrohamoztak Szanur és Homes telepen több épületet, ahol a kiköltözést megtagadó telepesek és az Izrael, illetve Ciszjordánia különféle részeiből segítségükre siető ultranacionalisták elbarikádozták magukat. A roham után kivonszolták a helyszínekről a kitelepítéssel dacolókat.

Szanurban egy korábbi rendőrőrsöt kellett megrohamozniuk a rendőröknek, mert a kiürítés ellenzői megszállták az épületet, és szembeszegülésük gócává tették. Mintegy harminc tiltakozó sáncolta el magát az épület tetején, s palackokkal, villanykörtékkel, tojásokkal hajigálta meg, liszttel szórta be, festékkel és étolajjal locsolta le az épülethez érkező karhatalmi osztagokat. A rendőröknek daru és konténer felhasználásával sikerült lehozniuk őket. Előbb betuszkolták a rugdalózó, sikítozó tiltakozókat a daru által felemelt nagyméretű áruszállító konténerbe, majd miután a daru leeresztette a konténert a földre, a lent várakozó rendőrök egyenesen betuszkolták a tiltakozókat az elszállításukra váró buszokba. Egyes jelentések szerint a karhatalmi erők könnygázt is bevetettek.

Homes telepre a kerítésen nyitott résen jutottak be reggel az izraeli alakulatok, a kivonulást megtagadó telepesek és segítőik ugyanis szögesdróttal és palánkkal eltorlaszolták a kaput. Később a katonák buldózerekkel áttörték a kapuakadályt is. A behatolás után dulakodás alakult ki a telep több részén, néhányan – köztük két katona – könnyebb sérüléseket szenvedtek.

Ennek ellenére az egész akció összességében békésebben zajlott le, mint előzetesen feltételezték. Radikális kamaszok százai özönlöttek a kitelepítést megelőző hetekben Szanurba és Homesbe, hogy támogatást nyújtsanak a néhány tucat dacoló telepesnek. A biztonsági erők súlyosabb összecsapásokra is fel voltak készülve, mert az odautazott tiltakozók között lőfegyverrel felszerelt, erőszakra hajlamos szélsőségeseket is sejtettek. Egyelőre nem ismeretes, valóban volt-e lőfegyver az ellenszegülőknél, de tény, hogy a bevetés az előzetes aggodalmakhoz képest simán zajlott le. A biztonsági erők késő délutánig 540 embert szállítottak el Szanurból, 330-at Homesből.

Ezzel az Ariel Saron izraeli kormányfő nevéhez fűződő kivonulási – hivatalos szóhasználat szerint szétválasztási – tervben kijelölt 25 telep kiürítése nem egész egy hét alatt befejeződött. A Gázai övezetben felszámolták mind a 21 zsidó telepet, Ciszjordániában pedig négyet a több mint százból.

Mahmúd Abbász palesztin elnök elismerését fejezte ki Móse Kacav izraeli államfőnek a terv végrehajtásáért. Keddi telefonbeszélgetésükben kifejezte reményét, hogy új fejezet kezdődik ezzel a palesztinok és az izraeliek viszonyában – jelentette a hivatalos palesztin WAFA hírügynökség.

(MTI)

Comments are closed.