Forrás: Népszava

A várakozásoknak megfelelően, a ciszjordániai Dzsenin környéki két településen, Sza-Nurban és Homesben a telepesek – jobban mondva, a településekbe beosont suhancok – még annál is hevesebben léptek fel a települések felszámolása ellen, mint a Gáza környéki Kfar Darom telepesei. A hadseregnek mégis sikerült alig egy nap alatt megtörni az ellenállást és ezzel gyakorlatilag befejezni a tervezett kivonulást 21 Gáza-környéki és négy ciszjordániai településből.

A suhancok Sza-Nurban egy régi rendőrlaktanya tetején, Homesben pedig a házak tetején bástyázták el magukat, majd kövekkel és téglákkal dobálták meg a két településre érkező katonákat és megpróbálták olajat önteni rájuk és eléjük, így akadályozva meg, hogy feljussanak a tetőre. Többszöri eredménytelen kísérlet után a katonák egy tűzoltókocsiból erős vízsugarat irányítottak a telepesek felé, akik kénytelenek voltak visszahúzódni. Ekkor daruval egy katonákkal teli konténert emeltek a tetőre, és a katonák egymás után fogták el és bilincselték meg az ellenálló telepeseket. Ezeket ezt követően a konténerbe vezették, s abban a földre eresztették. A megbilincselt suhancokat buszok szállították a legközelebbi katonai börtönbe. Sza-Nurban több mint 500, Homesben mintegy 450 embert tartóztattak le. Az összetűzések alatt több telepes könnyebben megsebesült, egyiküket kórházba kellett szállítani. Egy katonalányt egy telepes késsel hátba szúrt.

A rendőrlaktanya tetején tatózkodott Arje Eldad szélsőjobboldali parlamenti képviselő is. Miután a konténerek eltávolították az utolsó telepeseket is, kijelentette: „Ez nem a vég, hanem a kezdet. El fogjuk távolítani (Saron minsizterelnököt) a hatalomból, és esküszöm, hogy visszatérünk”.

Gáza városában, az elnöki palotában Jungbert Béla magyar megbízott átadta megbízó levelét Mahmúd Abbász (Abu Mazen) palesztin elnöknek. A megbízó levél átadása után Abbász szívélyes beszélgetést folytatott a megbízottal és feleségével, amelyben kifejtette, hogy az izraeli kivonulás a gázai településekből „se nem jó, se nem rossz, hanem elsősorban esély a további előhaladáshoz”. Az elnök megelégedéssel nyilatkozott a magyar-palesztin kapcsolatokról, Jungbert megbízott pedig kifejtette: Magyarország szándékában áll segítséget nyújtani a Palesztin Hatóságnak, például a januárra tervezett választások előkészítésében. „Nem oktatni akarunk, hanem csak megosztani tapasztalatainkat”, mondta. Mindketten kifejezték reményüket, hogy a jövőben a gazdasági kapcsolatok is fejlődni fognak a palesztinok és Magyarország között. Tegnap a Cseh köztársaság megbízott-asszonya is átadta megbízó levelét Mahmúd Abbász elnöknek.

Yehuda Lahav (Tel-Aviv)

KERETBE!!!

A gázai izraeli kivonulás történelmi lehetőség a palesztinok számára, egyben mérföldkő lehet a jövendő palesztin állam megalakítása szempontjából – jelentette ki kedden Rafík Huszeini, a palesztin elnök stábfőnöke. Ezt megelőzően nagygyűlésen ünnepelte a kivonulást Gázavárosban a Hamász, egyben kihívást intézve a Palesztin Hatóság és annak vezetője ellen. Először fordult elő, hogy egy Hamász rendezvényen héber nyelvű dalt játszottak le a következő szavakkal: „Hamász, Hamász, Hamász, a célunk Saron feje.” A szervezet egyik vezetője beszédében megerősítette, hogy a Hamász a kivonulás ellenére sem hagy fel a fegyveres harccal Izrael ellen.

Képalá:

Elkeseredett és sorsába beletörődni nem akaró telepes Ciszjordániában Fotó: Reuters

Comments are closed.