Forrás: Heti Válasz

Benyhe János, [email protected]

Az „északnyugati átjárót” kutató Sir John Ross angol felfedező megírta, hogy mutatkoztak be egymásnak, amikor először találkoztak eszkimókkal. „Angolok vagyunk” – mondta nekik Ross. „Mi meg emberek (inuit)” – mondták a sarkvidéki őslakók. Jól megadták neki, gondolhatnánk. De tévednénk. Csak mai, vájt fülű magunk érezhetjük úgy, hogy van annak a válasznak egy kis gunyorosszellemes sava-borsa. Csak annyit mondtak az eszkimók: vagyunk, akik vagyunk.

Minden nép magát tartja legtöbbre, és – fölényesen – alábbvalónak tekint minden más népet. Kína: a kínai tudatban Központi (Mennyei) Birodalom. A környező kisebb népek barbárok a szemében. A japánok csak kis zsiványok. Az európaiak és az amerikaiak pedig fehér ördögök. Mifelénk meg? Azt énekeltük egykoron: „Süvegelje meg a magyart mind az oláh, mind a német, mind a tót, / Legyen úgy, mint régen volt”. Sajnálhatjuk, de így volt. Az erdélyi magyar meg bozgor (hazátlan). Sajnálhatjuk, sajnálhatják, akik tehetnek róla, de így van.

Emberi dolog: minden szépet, jót magunkra aggatunk, de minden rútat, rosszat a más nyakába varrunk. Francia betegség a „rossz nyavalya”. A franciák szerint meg nápolyi kór. Tudják-e, hogy hívták hajdan a kétes hírű vándorcigányokat a messzi Andalúziában? Úgy, hogy húngaros (magyarok). A Nobel-díjas spanyol költő, Juan Ramón Jiménez, a gyerekkor édesbús délszaki, falusi tájait és pillanatait fölidéző Platero meg én szerzője a tanú rá. Ma már közismert, hogy hívják magukat a cigányok. Olyanformán, ahogy az eszkimók. Embernek (roma). És, akárcsak a zsidók, közös névvel illetnek mindenkit, aki másféle. Mindenki más csak goj a zsidónak. A cigánynak meg… No, itt megállok.

Hiszen erről jut eszembe az egész, angolostul, eszkimóstul, kínaistul, cigányostul, zsidóstul, magyarostul. Mert nem először találkozom egy bizonyos cigány szóval a sajtóban. Ágy neveznek mindenkit, aki nem cigány. Valami szmokingos-angolos helyesírással úgy van írva, hogy gadje. Pedig én megtettem mindent ellene, amit tudtam. Alkalmam volt nemrégiben angolról magyarra fordítani az UNDP (az ENSZ Fejlesztési Programja) kötetnyi terjedelmű, regionális cigányügyi jelentését. Gondom volt rá, hogy ezt a szót is magyarosítsam, akarom mondani, magyar-cigányosítsam. Mert hogy hallottam én ezt világéletemben magyar-cigány barátaimtól és ismerőseimtől? Úgy, hogy gádzsó. Akkor minek az a globális angol nyelvi kerülő, ha tisztába akarunk jönni a kelet-közép-európai cigánysággal, a mi cigányainkkal? Ne legyünk mi gadje. Hagyjuk azt az angoloskodó nagyvilágnak. Jó nekünk a gádzsó is. Nem most tanuljuk.