Forrás: Mazsihisz

Sajtótájékoztató

A Zsidó Nyári Fesztivál immár nyolcadik alkalommal nyílik meg augusztus utolsó napjaiban Budapesten és több vidéki helyszínen. Az 1997-ben megszületett ötlet kétségbe vonhatatlanul sikeresnek bizonyult. Természetesen aligha vált volna rövid időn belül jelentős fővárosi, sőt országos, s ma már túlzás nélkül európainak is nevezhető eseménynek a Fesztivál, ha filozófiája, célkitűzése nem találkozik a közönség széles rétegeinek igényeivel. A zsidó kultúra alkotásainak, mint az egyetemes és a magyar kultúra részének bemutatása, e kultúra világhíres művelőinek, legrangosabb képviselőinek meghívása és a fiatal tehetségek tudatos felkarolása – kezdetektől fogva alapvető célja volt a Zsidó Nyári Fesztiválnak. Ugyanakkor a programok összeállításának vezérlő elve volt a nyitottság és a zsidó kultúra összekötő erejének megragadása. Mindezt az évről évre fokozódó siker és növekvő népszerűség teljes mértékben visszaigazolta. Ma már a Fesztivál az egyik legrangosabb rendezvénye a hazai fesztivál-programnak, ugrásszerűen növekszik a látogatottsága. Míg az első Fesztiválnak 1998-ban négyezer látogatója volt, tavaly 100 ezer vendéget regisztráltunk, s az idén várhatóan 120 ezer nézőre, hallgatóra, érdeklődőre számíthatunk.

A Fesztivál programja immár nyolc éve a tradicionális zsidó, valamint komoly- és könnyűzenére, a képző-, a film-, a fotó- és a színművészetre épül, törekedve a zsidó kultúra sokszínűségének felmutatására.

A Zsidó Nyári Fesztiválnak mára már elmaradhatatlan rendezvényei a hagyományos a Zsidó Könyv-, és Filmnapok, valamint a különböző képzőművészeti kiállítások. Az idén először – ugyancsak hagyományteremtésként – Izraeli Gasztronómiai Napoknak ad otthont a budapesti Nagyvásárcsarnok, ahol izraeli étel- és italspecialitásokat lehet kóstolgatni. Az ugyancsak sikeresnek ígérkező rendezvényen – amely a Nagyvásárcsarnok nemzeti napjainak sorába illeszkedik – Izrael turisztikai attrakciói is bemutatkoznak.

A Fesztiválon az idén is vezető szerep jut – a közönség nagy örömére – a sokszínű kántorzenének és a klezmernek. Augusztus 28-án este a Zsinagógában kántorkoncerttel nyílik meg a Fesztivál, David Propis, Giora Sharon-Sándor György (USA), Rafael Müller (Belgium) és Fekete László (Magyarország) kántorok fellépésével. A koncert második felében a Fesztivál ugyancsak kiemelkedő komolyzenei programjaként Bloch: Ávodát Hákodes, és a Bálsém Szvit dallamai csendülnek fel a Tomkins Énekegyüttes, Kelemen Barnabás hegedűművész, Pertik Zsuzsa zongoraművész valamint Teleki Miklós orgonaművész tolmácsolásában.

A Holocaust 60. évfordulójáról augusztus 27-én este 9 órakor az Emanuel Emlékparkban emlékezünk meg, Pilinszky János KZ Oratóriumának bemutatásával, Érdi Tamás zongoraművész közreműködésével. A másik Holocaustra emlékező mű Hárs Viktor: Szögesdrót gyermek című darabja lesz, a Budapest Jazz Orchestra előadásában.

A Fesztivál ezúttal is kínál valami különlegeset a művészet minden területéről. Izraelből, Kfar Sabaról egy világot járt Ifjúsági Zenekar érkezik – a Szochnut támogatásával, akik augusztus 28-án délelőtt 11 órakor a Fesztivál és a Könyvnap megnyitóján az Erzsébet téri Gödör Klubban adnak hangversenyt.

Az idei Fesztivál különlegessége a „Marienbad” című jiddis nyelvű darab (magyar felirattal), melynek sztárvendége Maia Morgenstern, román színésznő.

A balettművészet sem hiányzik a programból: Markó Iván Siratófalak című háromrészes estjét a Nemzeti Táncszínházban láthatja a közönség

A Budapest Klezmer Band ebben az évben Sebestyén Mártával és a Muzsikás együttessel lép fel közösen a Dohány utcai zsinagógában. Az előadás címe: „Két kincs”, hiszen a két világszerte elismert zenei kincs, a klezmer és a magyar népzene most először találkozik. A világon először játszanak együtt klezmert és magyar népdalokat.

Ugyancsak kuriózumnak ígérkezik Donizetti: Szerelmi bájital – haszid olvasatban című előadása, melynek rendezője Szilágyi Gábor. A klasszikus olasz vígopera világát a teljesen eltérő zsidó kultúrával illeszti össze. A Miskolci Szimfonikus Zenekar két nagyszerű zenésszel, Liener György hegedűművésszel és Fenyő László csellóművésszel lép fel. A Fellegini KlezmerGipsy Band olyan kiválóságokat vonultat fel, mint Balogh Kálmán cimbalmos, Ágoston Béla szaxofonos-klarinétos. Szép estének ígérkezik a Holocauszt Múzeumban megrendezésre kerülő Mahler dalest, mely a Parsifal Alapítvány támogatásával jött létre. Szenthelyi Miklós Mendelssohn estjén, olyan kiválóságok működnek közre, mint Jandó Jenő, Gregor József és a Magyar Virtuózok Kamarazenekar.

Várhatóan nagy érdeklődésre tart majd számot Roma Virtuózok Kamarazenekarának estje, amelynek sztárvendége lesz – másokkal együtt – Andrea Duka Löwenstein és Duka Norbert Németországból.

Nem először lép fel a Fesztiválon a Cotton Club Singers, ezúttal a Hot Jazz Band-del közösen a Budai Parkszínpadon „Hangosfilm” címmel ad elő örökzöld dalokat egyebek közt a Hippolyt a lakáj, a Meseautó, a Halálos tavasz című filmekből. Különleges zenei élményt ígér a Sziámi Zenei Társulat koncertje: Seres Rezső dalai mellett Leonard Cohen számai is megszólalnak, Koncz Zsuzsa, Hernádi Judit, Gallai Péter és a költő Müller Péter Sziámi tolmácsolásában.

Budapesten kívül ebben az évben Eger, Debrecen, Szeged, Zalaegerszeg, Nagykőrös és Kiskunhalas ad otthont a Zsidó Nyári Fesztivál számos programjának.

A Fesztivál programjaira a jegyek értékesítése augusztus 1-én megkezdődött, máris nagy az érdeklődés.

Jegyek válthatók a

Zsidó Idegenforgalmi és Kulturális Központ fesztivál-jegyirodájában

(1075 Budapest, Síp u. 12.),

a helyszíneken, valamint a nagyobb jegyirodákban.

Tel.: 413-5531, 343-0420 Fax: 462-0478

E-mail: zsikk@t-online.hu, Honlap: www.jewishfestival.hu

*

A Zsidó Nyári Fesztivál az idén 70 millió forintból gazdálkodik. Megrendezéséhez támogatást adott a Budapest Főváros Önkormányzata, a Budapest Főváros VII. kerületi Önkormányzata, a Belváros-Lipótváros V. Önkormányzata, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alap, a Magyar Turizmus Rt., a Bank Hapoalim, az MKB, az OTP Budapesti Régió, az Engel Ingatlanfejlesztő Csoport, a QBE Atlasz Biztosító, az AEGON Magyarország Rt., a Szochnut és az Izraeli Nagykövetség.

*

A Fesztivál előhírnökeként magyarországi körúton vesz részt Izrael egyik legkiemelkedőbb énekkara, az Israel Philharmonic Singers, amely augusztus 21-én a Dohány utcai Zsinagógában ad ingyenes koncertet.

Comments are closed.