Forrás: Origo

Hétfőn üríti ki az utolsó gázai-övezeti telepet az izraeli hadsereg. Necarimból néhány tucat lakót kell eltávolítani. Ezzel lezárul a Gázai-övezet zsidó telepeinek felszámolása, kedden pedig Ciszjordániában kezdenek hasonló munkába a katonák. Itt komoly ellenállásra számítanak, a hadsereg szerint nem kizárt, hogy a szélsőséges telepesek fegyverrel igyekeznek majd megakadályozni a telepek megszüntetését.

Az izraeli erők hétfő reggel megindultak Necarim, az utolsó kiürítendő gázai övezeti zsidó telep felé Az izraeli Rehimből hosszú katonai gépkocsioszlop lépett be a Gázai övezetbe és haladt tovább a Gáza melletti Necarim irányába. A kis telep néhány tucat lakója – miután elhagyta otthonát – közös imán vesz részt a zsinagógában, majd délután autóbusszal a jeruzsálemi Siratófalhoz látogat, mielőtt elfoglalná új, ideiglenes lakhelyét a ciszjordániai Arielben.

Az izraeli közszolgálati rádió szerint hétfőre virradóra számos, a kivonulást ellenző radikális zsidó aktivistákat távolítottak el, akik illegálisan szivárogtak be a telepre. Hétfő hajnalban több fiatal, Ariel Saron kormányfőt sértegető jelszavakat festett fel a necarimi házak falára.

Az izraeli erők nem számítanak jelentős ellenállásra az utolsó telepen. A Gázai-övezet kiürítése során összesen 8500 embert távolítottak el 21 településről. A kiürítéseknek azonban ezzel még nincs vége, kedden kezdődik négy ciszjordániai zsidó telep felszámolása. Itt komolyabb ellenállás is előfordulhat, a térségbe már jelentősebb számú katonát vezényelt a kormányzat – írja a BBC News.

A négy telep közül kettőt már elhagytak lakói, de a másik kettőben – Szanurban és Homesben – becslések szerint kétezer aktivista gyűlt össze, hogy – feltehetően erőszakos módszerekkel – megpróbálják megakadályozni a kiürítést. Kisebb összecsapások már vasárnap is voltak. A hadsereg szerint az ellenállóknak fegyvereik is vannak, és képesek lesznek használni is azokat.

Ami Ayalon az izraeli titkosszolgálatok volt vezetője egy televíziós interjúban azt állította, hogy a körülbelül 230 ezer ciszjordániai telepest a társadalomra veszélyes elemnek kell tekinteni, akik nem ismerik el az államhatalmat.

Eközben vasárnap megkezdődött a kiürített gázai telepek épületeinek elpusztítása. Az izraeli hadsereg bulldózerei sorra döntötték romba Nisszanit, Dugit, Peat Szadeh és Ganej Tal házait. A rombolás várhatóan hetekig tart majd, a térségben állomásozó utolsó izraeli katonák pedig feltehetően egy hónap múlva távoznak, miután szétszerelték a katonai bázisokat. A terület ezután kerül palesztin fennhatóság alá. A Palesztin Hatóság várhatóan itt helyezi majd el a túlnépesedett Gáza lakosságának egy részét.

Izrael egyoldalúan döntött Gáza feladásáról. A zsidó állam által 1967-ben megszállt területet kedd éjfélig kellett volna kiüríteni, azonban sokan megtagadták az evakuálási felszólítást. Szerda óta izraeli katonák ezrei pakolják teherautókra a telepeseket.

[origo]/MTI

Comments are closed.