Muharay Katalin, 2005. augusztus 22. 00:00
A Hotel Palacio a legendás 40-es évekbenKép: Hotel Palacio Történelmi levegőt szívhat magába, aki a portugál fővároshoz közeli tengerpart legszebb helyén álló, patinás Hotel Palacio kapuin belép.
A 75. születésnapját ünneplő hotel, amely fennállása során sok neves személyiséget fogadott, ma is Estoril egyik fénypontja. 1930-ban, amikor a Hotel Palacio kétszáz szobával, lakosztályokkal, hatalmas tükrökkel és márványpadlóval borított báltermével, elegáns éttermével, hangulatos teraszaival megnyílt, a Lisszabontól 25 kilométerre lévő Estoril csupán pár villából álló nyaralóhely volt. A második világháborútól menekülők azonban hamarosan felfedezték a béke szigetének számító Portugáliát. Akkoriban még Lisszabonban is csak két elegáns hotel létezett, így nem csoda, hogy az estorili Palacio vált a menekülő arisztokrácia (és pénzarisztokrácia) találkozóhelyévé. A hotel előtti, pálmafákkal szegélyezett park másik oldalán megnyílt Casino Estoril még vonzóbbá tette a helyet. Úgy megrohamozták a szállodát, hogy a kétszáz szoba kevés lett. Előfordult, hogy a szalonban, bárban éjszakáztak egy szabad szobára várva. Sok menekülő zsidó család is itt szállt meg, mielőtt továbbutazott volna a – Lisszabon kikötőjéből az amerikai partok felé – induló hajók valamelyikén. Egyesek csak a magukkal hozott ékszerekkel vagy más értéktárgyakkal tudták kiegyenlíteni a számlát. Akinek nem sikerült a szálloda lakójává válni, és kénytelen volt valamelyik környékbeli panzióban megszállni, az is a Hotel Palacio „vendége” lett. Éttermében étkezett, a szalonjában beszélt meg találkozót ismerőseivel, teraszán töltötte délutánjait. Ágy emlékeznek Horthy Miklósra is, aki Estorilban élte le utolsó éveit.
A Hotel Palacio vendégkönyveibe 1939 óta jegyezték be a szállóvendégek nevét. Megfordult itt Antoine de Saint-Exupéry, a Kis herceg szerzője, John Keynes, a neves közgazdász, II.Károly román király Magda Lupescu kíséretében, Habsburg József, Árpád főherceg, a Rothschild család tagjai vagy a szintén Portugálián át az Egyesült Államokba menekülő Gábor Zsazsa és családja.
A második világháború idején a Hotel Palacio lett a kémek kedvenc tartózkodási helye is. Habár igyekeztek nem kitűnni a többi vendég közül, a szálloda személyzete könnyen azonosította őket, már csak a rendkívül magas telefonszámlák miatt is. Többször megszállt itt az akkoriban az angol hírszerzésnek dolgozó Ian Flemming, aki később mint James Bond figurájának megalkotója lett ismertté. Megihletője valószínűleg Dusko Popov dupla ügynök volt, akivel alkalma volt találkozni a Hotel Palacio termeiben. Casino Royal című regényéhez pedig a szálloda vendégei által gyakran látogatott Casino Estorilról vette a mintát. Egy negyedszázaddal később maga a Hotel Palacióban forgatták az egyik James Bond-filmet.
1946-ban e hotelben kezdte meg portugáliai száműzetését a spanyol királyi pár gyermekeivel, köztük a jelenlegi János Károly királlyal. Néhány hónappal később érkezett II. Umberto olasz király családjával, akit követett II.Szimeon bolgár király, majd a francia trónkövetelő. Az ugyanebben az évben itt megszállt Orson Welles szerint nem létezett még egy hely a Hotel Palación kívül, ahol az egy négyzetméterre eső királyi származékok száma ilyen magas lett volna. Az ötvenes években több fényes ünnepséget rendeztek a Hotel Palacio termeiben, amelyeken részt vett az európai arisztokrácia színe-java. A legemlékezetesebb II. Umberto lányának az esküvője volt, ahol a menyasszony 15 méteres fátylat viselt, az esküvői torta pedig két méter magas volt. A hírességek a hatvanas-hetvenes években sem kerülték el a neves szállodát. Még ma is emlékeznek Grace Kellyre, Gina Lollobrigidára, Audrey Hepburnre, Sophia Lorenre vagy Gábor Zsazsa neves filmcsillagként való visszatérésére. Igaz, ez utóbbira inkább azért, mert állítólag számlái kifizetése nélkül akart távozni.
A neves színészek (Rock Hudson), népszerű énekesek (Charles Aznavour), ismert írók (Graham Greene), filmrendezők (Roberto Rossellini) mellett államférfiak, politikusok, mint pl. Willy Brandt is megfordultak itt. Mindnyájan otthagyták aláírásukat a szálloda vendégkönyvében, legtöbbször dicsérő, köszönő sorok kíséretében. A mai vendégekkel kapcsolatban nagyobb a diszkréció, de aki a Hotel Palacióban száll meg, ne csodálkozzék, ha valamelyik nemzetközi hírességgel találkozik a bárban vagy az uszoda vizében.
? Portugáliába több nemzetközi repülőtársaság átszállással visz. Budapest és Lisszabon között tavaly óta heti három járatot üzemeltet a TAP portugál légitársaság. Az ősszel mintegy 51 ezer forintért szállítanak oda-vissza. Sőt ezért az árért a magyar utas eljuthat az ország északi csücskében lévő Portóba vagy a déli Faróba is.