Forrás: NOL

Tudósítónk a kemény magban jutott be a mauzóleumba

Nyilas Gergely, 2005. augusztus 18. 00:00

Az össznépi szocialista állam alkotmányának tervezete – nyakba akasztott plakátonKép: Domaniczky Tivadar A Lenin-mauzóleumba három módon juthatunk be: 1. ingyen, 2. egyórás sorban állással a turisták tömegében, 3. egy-két száz rubelt fizetve egy alkalmi idegenvezetőnek, s vele soron kívül juthatunk át a Vörös teret 10-től 13 óráig lezáró rendőrkordonon.

Valamint: ideológiai alapon, ha beállunk az Oroszországi Kommunista Munkáspárt – Forradalmi Kommunista Párt (RKRP – RPK) kemény magjába. A neve hosszával fordítottan arányos jelentőségű párt negyvenfős csoportja minden vasárnap felvonul a mauzóleum elé – és megtekintheti Lenint.

– Nem változik meg semmi, de legalább életben tartjuk a vörös zászló eszméjét, amely nélkül semmivé lesz az ország! – Pavel évek óta nem hagyott ki egyetlen vasárnapot sem. A 45 éves nőtlen mérnököt gyakran elkíséri a vele élő anyukája is.

– Ha tudományosan nézzük, ugye, azt látjuk, hogy nem léteznek kétfejű lények – a megingathatatlan érv alapján Pavel szerint az állam is csak központosított hatalommal életképes. Marx-Engels-Darwin. Igaz, az RKRP – RPK hivatalosan az állam felszámolását és a közösségek szabad társulásának megteremtését szeretné elérni, de a mauzóleumig már nem marad idő az ideológiai ellentmondás természettudományos feloldására.

– Sorakozó! – utasítja a negyvenes csoportvezető a tucatnyi tüntetés után amúgy is tapasztalt, főként nyugdíjas tagokat. A Vörös téren álló két sor együtt is jóval rövidebb, mint a kommunizmushoz vezető út. – Tisztelegjünk Lenin, Sztálin és azok ellőtt, akik életüket áldozták a kommunizmusért! – az egyperces néma csendet csak átellenben a mauzóleummal álló GUM áruházból kiszűrődő kapitalizmusnak hangjai zavarják meg. A tisztelgés után konfliktusmentes pártszakadás keretében a csoport egyik része leereszkedik Lenin üvegkoporsójához, a vörös-fekete márványterem díszruhában pisszegő őrei közé, akik a folyamatos haladás érdekében csöndben tovább löködik azt, aki nem lép egyszerre. A felszínen aztán elvonulnak a Kreml falának tövében nyugvó Landler Jenő, John Reed, és persze a Szovjetunió vezetői előtt. Egy anyóka templomi áhítattal mélyen meghajol Sztálin sírjánál.

A csoport másik része – a turisták örömére – zászlókat lengetve körbevonul a Vörös téren, társadalmi igazságosságot, tisztességes munka után tisztességes bért követelve. Pavel felidézi a párt nemzetközi sikerét, amikor a most is felvonuló Fidel Castro-hasonmás láttán dél-amerikai turisták álltak be hozzájuk, Kuba mellett tüntetni.

– Egészséges nacionalizmus kell ide, mint a nacionál-bolsevikoknál – csapódik a teret elhagyva Pavel mellé Pjotr. A férfi szerint Vlagyimir Putyin jó elnök is lehetne, ha lenne ideológiája és nem állna zsidó befolyás alatt. Ezen a ponton Péter-Pál ideológiai erődje megroppan, de a hümmögő Pavel végül nem feszegeti a kérdést, mert a rendőrök egy „provokátornőt” kísérnek a rendőrautóhoz. Az asszony – akinek fia Ukrajnában fegyveres kommunista csoport szervezésének vádjával börtönbe került – az ellen tiltakozott, hogy gyermeke fényképét a párt saját ideológiai harcához használja fel. A belső vitát a rendőrök a felek szétválasztásával lezárják, a Vörös teret pedig megnyitják.