Forrás: Híradó

Ariel Saron lehetetlen könnyek nélkül nézni a kivonulást, és ahogy mondja, megszakad a szíve, amikor ilyen dolgokat lát

Ariel Saron izraeli kormányfő Jeruzsálemben kijelentette: „szívszaggatóak” a házaikból erővel eltávolított gázai telepesekről készült képek, és önuralomra szólította fel mind a telepeseket, mind a katonákat.

Saron felszólította a kivonulás ellenzőit, hogy kerüljék el szóbeli és fizikai összetűzést a biztonsági erőkkel. „Támadjanak rám, én vagyok a felelős ezért, vádoljanak engem, ne az egyenruhás férfiakat és nőket” – közölte. Kacav kijavította Saron szavait, mondván: „Bírálatra gondol, nem támadásra.” Saron nem válaszolt az elnök szavaira.

Az izraeli biztonsági erők figyelmeztették Ariel Saront, hogy egyik elődjéhez, Jichák Rabinhoz hasonlóan szélsőségesek támadásának célpontjává válhat.

A kormányfő elmondta: a legnagyobb ellenállást olyan fiatalok részéről tapasztalták, akiknek a többsége ciszjordániai telepes volt, és átszivárgott a Gázai övezetbe a kivonulás megakadályozására.

A 21 gázai övezeti és a 120 közül négy ciszjordániai telep felszámolása előmozdítja Izrael biztonságát és a palesztinokkal fennálló konfliktus rendezését. Saron hozzátette: a gázai övezeti kivonulás után a telepépítés tovább folytatódik és fejlődik Ciszjordániában.

Az izraeli kormányfő elismerte: a palesztinok erőfeszítéseket tesznek a nyugalom fenntartására. „A palesztinok kétségkívül erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a kivonulás nyugalomban történjen” – jelentette ki.

Az Egyesült Államokat, Oroszországot, az Európai Uniót és az ENSZ-t magában foglaló „kvartett” kidolgozta útiterv előirányozza az önálló palesztin állam megteremtését.

hirado.hu/MTI

Comments are closed.