A kiürítési utasításnak ellenálló 500 gázai zsidó telepest vett őrizetbe az izraeli rendőrség. Olyanok is vannak közöttük, akik vezető szerepet játszottak a telepek elhagyását ellenző megmozdulásokban. Ma még önként hagyhatják el lakóhelyüket a gázai zsidó telepesek.
Éjféltől erőszakos kilakoltatással és pénzbüntetéssel is számolniuk kell mindazoknak, akik továbbra sem hagyják el eddigi otthonukat.
Izrael gyászol, Palesztina ünnepel. Az öröm egyelőre keretek közt folyik, ellenőrzés mellett, nehogy bármelyik oldalon elszabaduljanak az indulatok.
Mahmúd Abbász, palesztin elnök: „Egyelőre várjuk a kivonulás végét, megvárjuk, hogy a telepesek és a katonák távozzanak. Utána, csak utána fogunk ünnepelni, és nagyon büszkék leszünk.”
Ariel Saron televíziós beszédben szólt a telepesekhez.
Ariel Saron, miniszterelnök: „Gázát nem tarthatjuk meg örökké. Több mint egymillió palesztin él zsúfolt táborokban, amelyek a nyomor miatt a felkelések melegágyai lehetnek. A kormányfő hozzátette: Gáza átengedése sokkal inkább az erő, mint a gyengeség jele, és egy újabb lépés a béke felé.”
A telepeken eközben a katonák segítségével folyik a költözés. Kfar Daromban a zsidó telepesek fákat ültettek, azt remélve, hogy utódaik egy nap visszatérhetnek ide.
Kedd éjfélig kell önként elhagyniuk Gázát és a 4 ciszjordániai telepet. Utána a katonák erőszakkal is felléphetnek.

