Forrás: Magyar Hírlap

Alapjában mindennek a szaúdiak az okai

Egy hét duzzogás után a világ nagy része – beleértve az Egyesült Államokat – tudomásul vette, hogy a mauritániai puccsot nem lehet visszacsinálni. Valóban, akár örülhetnének is, hiszen megbukott egy korrupt elnök, aki csalt a választásokon, nem tartotta tiszteletben az emberi jogokat, és van rá esély, hogy belátható időn belül tisztességes választások legyenek egy afrikai/arab országban. Csak éppen a hatalomváltásnak az iszlamisták az első nyertesei.

Alapjában mindennek a szaúdiak az okai, végül is az elmúlt években nagyjából bármikor eltemethették volna Fahd királyt. A másik fő felelős Maoja Uld Szid Ahmed Taja mauritániai elnök, akinek a gyász annyira elvette az eszét, hogy elment a temetésre, pedig az elmúlt két évben háromszor próbáltak meg puccsot végrehajtani ellene. Akadt, amelyikben halottak is voltak, a mostaniban nem, még csak egy vacak kijárási tilalmat sem kellett elrendelni, annyira simán ment minden. A hadsereg elit egységei elfoglalták a középületeket, a vezetőkből megalakult a szép nevű Katonai Tanács az Igazságért és a Demokráciáért, amely rögtön föloszlatta a parlamentet, új kormányt nevezett ki, de bejelentette, hogy kizárólag két évig akar hatalmon maradni, akkor tisztességes választásokat tartanak, amelyen tagjai nem indulnak, sőt előtte még lesz egy népszavazás is az elnöki jogkörökről, továbbá – hogy csak a nép örüljön – szabadon engedtek 21 iszlamista politikai foglyot. (Taja elnök minden általa üldözött ellenzékiről azt mondta, hogy iszlamista.) A nép ki is ment ünnepelni az utcákra, az országban tartózkodó amerikai és izraeli kolónia viszont nem.

Csúcsformában a cia

Mauritánia a három arab ország egyike, amelyik elismeri Izraelt – 1999-től van köztük diplomáciai kapcsolat -, a fővárosban izraeli kórház is van, a partok előtt nemrég fölfedezett olajból pedig elsőként Izrael kapott volna. Taja Amerika szövetségese volt a terror elleni harcban, amerikai tanácsadók segítették a fegyveres erőket, Washington hírszerző bázisként használja az országot: innen akar híreket szerezni az egész Szaharáról, miközben még a helyben készülő puccsot sem látta előre, ami kínos, bár ha egy egymillió négyzetkilométeres országban mindössze hárommillióan élnek, az azt is jelenti, hogy van hova félrevonulni puccsot szervezni. Az amerikaiak fő célpontja az algériai Szalafista Csoport az Igehirdetésért és a Harcért (újabb szép név), amely a nemrég véget ért algériai polgárháborúban gyilkoló Iszlám Fegyveres Csoport utódszervezete, az al-Keida szövetségese, s legutóbb júniusban támadott meg egy mauritániai garnizont. Az új vezetés mindenesetre kiegyensúlyozottabb külpolitikát ígér, ami könnyen a normális állapotok visszaállítását jelentheti, amely szerint egy arab országban líbiai nagykövet tartózkodjon, ne pedig izraeli.

Miközben elég kínos, hogy a nagy hőségben a CIA-t és a Moszadot is elhagyta a veszélyérzete, arra legalább van meggyőző magyarázat, hogy a mauritániai titkosszolgálat miért nem figyelmeztette az elnököt. A puccsisták – és így az ország új – vezetője ugyanis a nemzetbiztonsági szolgálatot csaknem húsz éve vezető Elj Uld Mohammed Vall ezredes, akit az elnök bőröndje csomagolásakor még a legmegbízhatóbb hívének tartott. Vall már 1984-ben is segítette Taját, amikor az puccsal elnököt csinált magából, ami bevett módja a hatalomváltásnak Mauritániában, olcsóbb és egyszerűbb, mint a választás. Az még egy másik Taja volt, a volt elnöknek ugyanis nehéz volt követni a fordulatait, nem csoda, hogy a mauritániaiak többsége lemaradt valamelyik kanyarban. 1992-ben például az Arab Liga országaiban itt rendeztek először általános választójog alapján elnökválasztásokat, és választásokon nyert 1997-ben és 2003-ban is, jóllehet egyik sem volt tiszta. Másrészt az első öbölháborúban Taja Szaddám Huszein mellett állt, 1993-ban az amerikaiak be is fagyasztották a segélyeket. Az 1991-es alkotmány szerint az egyetlen hivatalos nyelv az arab, a jogrend a saria. Taját tehát egyik napról a másikra végrehajtott Nyugat-barát fordulata előtt olyan iszlám szélsőségesként tartották számon, aki a világ egyik legrasszistább országát vezeti.

Fekete-fehér világ

Mauritánia lakosságának durván negyven százaléka különböző fekete-afrikai törzsekből kerül ki, a fennmaradó hatvan százalék tekintető arabizáltnak, akik az észak-afrikai berber őslakosok, a hódító arabok és a feketék keveredéséből alakultak ki. A hatvan százalék is szigorú kasztrendszerbe sorolódik, minél arabizáltabb valaki (fehér mórok kontra fekete mórok), annál jobb. A tradicionálisan nomád mórok és a földművelő feketék kapcsolatainak az ország háromnegyedét beborító és terjeszkedő sivatag sem használt, fogy a legelő, 1989-ben például véres pogromok után a mórok több tízezer feketét üldöztek át Szenegálba. A nomádok szép lassan inkább kereskedők vagy hivatalnokok lettek, és a városokba húzódtak. A sötét bőrűek közül kerülnek ki a rabszolgák is, csak 1981-ben hoztak olyan törvényt, amely büntetéssel fenyegeti a rabszolgát tartókat, de a végrehajtás semmiképp sem erőltetett. „Az első gyerekem apja a gazdám, a másodiké a gazdám fia, a harmadiké a gazdám unokaöccse” – mondta egy rabszolganő tavaly a BBC-nek. Nem meglepő, hogy a megbuktatott elnök és megbuktatója is fehér mór. Lényeges különbség viszont, hogy az 55 éves Vall szeretett mindig háttérben maradni, éppen ezért hiszik el róla az emberek, hogy tényleg át fogja adni a hatalmat. Még Taja pártja is támogatja, meg az ellenzék is, bár a népfrontos lelkesedés azért némileg túlzásnak látszik, hiszen nemzetbiztonsági főnökként éppen ő volt felelős sok bebörtönzésért, kínzásért, amivel a kormányzatot vádolták. A puccsot elítélő Afrikai Unió is megenyhült, mikor a küldöttje látta, mennyire népszerűtlen volt Taja, sőt most már az amerikaiak is felejtenének, mondván, „azzal tárgyalunk, aki vezeti az országot”, s a lényeg, hogy legyenek választások. Ha Vall két év múlva valóban önként távozik, ő lesz az első mauritániai vezető, aki így tesz.

Sztankóczy András

Comments are closed.