A nagy nukleáris party
Seres László 2005. augusztus 15. 07:57
Időzített bombákkal korlátozottak a politikai párbeszéd lehetőségei. Inkább minden lehetséges eszközzel hatástalanítani kéne őket – amíg még lehet.
Nem ismerős a képlet valahonnan? Adva van egy fanatikus által irányított állam, amely biológiai, vegyi és nukleráris kutatásokat folytat. A nemzetközi megállapodásokat, saját vállalt kötelezettségeit bármikor felrúgja, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel (NAÜ) nem hajlandó együttműködni, „békés” kutatásait fenyegetőzéssel, agresszív Nyugat-, Amerika- és Izrael-ellenes retorikával hitelesíti. A terrort nemcsak hobbiból támogatja, de műveli is, államilag. Az EU-t szereti, mert békésen tárgyalgat vele, de azt is átveri, mint ENSZ-ellenőrt a palánkon.
Talán még emlékszünk: két és fél évvel ezelőtt egy ilyen államot éppen azért támadott meg Amerika plusz néhány partnere, mert bár dokumentumok és ráutaló jelek ezrei léteztek a fenyegetésről, nem lehetett tudni, pontosan mekkora a veszély. (Ezt máig nem tudjuk, hiszen a fegyverek nem kerültek elő. Lehet röhögni, de ugye ez is csak így utólag lehetséges.) Az viszont reális opció volt, hogy állami laborokból kis ampullák és nagy rakéták kerülhetnek azok kezeibe, akik tudják, hogyan kell átlépni a földrajzi és emberölési határokat.
Az opció ma is áll. Most éppen egy másik, fanatikusok által irányított, fegyverkező, a terrort kívül-belül kedvelő und támogató állam kéri ki magának a Nyugat beavatkozását saját, privát atombizniszébe. A napfényes, nem energiaszegény, csupán olajexport-orientált Irán ugyanis nyíltan atomban utazik, dúsítva szereti a „sárga tortát”, s sugárzó optimizmussal néz a nukleáris iszlámista jövőbe.
Az iszfaháni urándúsítóról elsárgult levélként hullt le a NAÜ két éve felrakott pecsétje, s hamarosan a világot középkori sötétségbe visszarendezni vágyó mullahok és ajatollahok látják majd el atomtöltettel önmagukat, sugárzó hulladékkal pedig iszlámista haverjaikat – szerte a világon.
Az ember azt gondolná, hogy ha egy fejlemény ennyire nyilvánvaló; ha egy fanatikus és diktatórikus politikai-vallási vezetés ennyire nyíltan szembemegy mindennel, ami a Nyugatnak szent (ha más nem, az atomsorompó és más írott szó becsületével); ha ennyire tudni lehet, miket mond (és, nagy eséllyel: miket tett régebben) Irán új elnöke, akkor mindez legalábbis kiveri a biztosítékot az immár öngyilkos merényletektől is sújtott Nyugatnál. De nem.
Az Európai Unió, pontosabban a német-francia-brit trió – a kultúrkörükben méltatlanul nagyra tartott Jó Szándék nevében – nem a vészharanghoz nyúlt, kongatási céllal, hanem alkuk, kompromisszumok, segítségnyújtások sorát ajánlotta fel az agresszornak. Politikai, gazdasági együttműködésről, technológiai fejlesztésekről éppúgy szó volt ezekben a megbékéltető gesztusokban, mint Irán WTO-tagságának (!) felgyorsításáról, ha a mullahok lemondanak a „sárga torta” mikróba rakásától. Hiába: jelenleg még Teherán van megsértve, hogy mikkel próbálják itten kiszúrni a szemét.
A megalkuvó EU-nál is gyászosabb szerepet játszik az ügyben az Irán által folyamatosan lealázott NAÜ, amely a napokban passzívan szemlélte a pecséthullást, az erőmű beindítását. A mindannyiunk atombiztonságáért felelős ENSZ-szerv (amely már tavaly is úgy fogalmazott, hogy Teherán „nem megfelelően működik együtt a szakmai ellenőrökkel”) csupán megfigyelő kamerákat helyezett el az üzemben, amelyekkel a Nyugat kvázi a fotelből nézheti végig, mi készül ellene.
A NAÜ azt akarja, hogy Irán „határozottan” és „önként” mondjon le atomprogramjáról, különben – na? Eltalálták. Semmi. Még az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé sem kerül az ügy, ahol, ha az oroszok és a kínaiak nem vétóznak, talán valami szankcióra lehetett volna kilátás. De így? A NAÜ vezetője „továbbra is lát esélyt arra, hogy tárgyalások útján oldódjék meg az iráni atomprogram körül kibontakozott vita.” Tárgyalások? Egyelőre úgy néz ki, hamarabb lesz az uránból gázvegyület, mint Iránból elfogadható tárgyalópartner.
Irán fenyegető arroganciája: alig leplezett hadüzenet a Nyugat ellen. A teheráni vezetés arcátlanul lenézi és kiröhögi a demokratikus világ válságmegelőző és -kezelő intézményeit, valamint magát a demokráciát és a világot. Már ma is elnyomja saját népét, pénzzel és fegyverrel segíti az iraki terroristákat éppúgy, mint a Hezbollah, az Iszlám Dzsihád gyilkosait. Július 2-án az al-Arabiya tévéállomás arról számolt be, hogy egy iráni civil szervezetnek 40 ezres öngyilkos merénylői kört sikerült toboroznia a jól ismert céllal.
A tévé „időzített bombáknak” nevezte az önkénteseket. Maga Irán is az. Márpedig időzített bombákkal igen korlátozottak a politikai párbeszéd lehetőségei. Inkább minden eszközzel hatástalanítani kéne őket – amíg még lehet.
