Dan Harel, a gázai kivonulást felügyelő izraeli katonai parancsnok becslései szerint mintegy három-négyezer aktivista tartózkodik illegálisan a gázai zsidó telepeken, azzal a céllal, hogy megakadályozzák a telepesek evakuálását.
„Még ha ötezren lennének, akkor sem tudnák megakadályozni, hogy végrehajtsuk a Kneszet által elfogadott törvényt és a kormány utasítását” – idézte Harel parancsnokot a Haaretz. A katonai vezető tagadta, hogy a katonai ellenőrző pontoknál szándékosan laza az ellenőrzés, és tudatosan engedik be a tiltakozó aktivistákat.
A telepek vezetőinek egy része a lap értesülései szerint arra készül, hogy vasárnap lezárja a telep kapuit, hogy megakadályozza az izraeli katonák belépését és a kilátásba helyezett erőszakos evakuálást. Az izraeli hadsereg mintegy húszezer katonája vesz részt a kitelepítésben. Vasárnap reggel lövöldözés robbant ki Kfar Darom településnél, palesztinok rálóttek az izraeli katonákra, s a támadást viszonzó izraeli egységek véletlenül saját társaikat sebesítették meg. Egy izraeli tiszt súlyosan, négy katona könnyebben megsebesült.
NÉPSZAVA Online

