Forrás: NOL

Az IDF megdöbbent, a Fidelitas mérlegel

Csuhaj Ildikó, 2005. augusztus 13. 00:00

Az IDF nem vesz részt jövőre a Magyar Sziget rendezvényén, a Fidelitas pedig még mérlegel – a konzervatív ifjúsági szervezetek így reagálnak az R-GO-s vokalista Szonja diszkriminálására.

Az SZDSZ Új Generáció elnöke, Csőzik László tegnap a Fidelitas és az IDF elnökeihez intézett nyílt levelében vetette fel: lépjenek fel egységesen a diszkrimináció ellen! A Magyar Sziget rendezvényén ugyanis múlt vasárnap Verőcén fellépett Szikora Róbert és az R-GO zenekar – de az egyik vokalista nélkül. A tizenhat éves, félig kongói, félig magyar Szonja azért nem léphetett színpadra, mert a szervezők nem tudták garantálni a biztonságát.

Ez sokak szerint nem volt túlságosan meglepő, különösen azok után, hogy a Magyar Szigeten évek óta fellép az extrém, irredenta nézeteiről híres Magozott Cseresznye, a Kárpátia, vagy az Egészséges Fejbőr nevű zenekar is. Az R-GO frontembere, Szikora Róbert az eset után is „jó kezdeményezésnek” nevezte a Magyar Szigetet, s úgy nyilatkozott: „ha három hülye azt mondja, hogy itt egy néger, nem mondhatom, hogy ne lépjünk fel. A zenekarnak meg kell kapnia a pénzt, nagycsaládosok és fiatalok is vannak a csapatban”.

„Azt hiszem, minden szervezetet jellemez, milyen rendezvényeken képviselteti magát. Én korábban sem értettem, hogy egy konzervatív ifjúsági szervezet mit keres egy olyan szélsőséges rendezvényen, ahol az Egészséges Fejbőr zenekar képviseli a mérsékelt hangot, s ahol annál nagyobb sztár valaki, minél többször mondja el, hogy Vesszen Trianon!

Comments are closed.