Páll Zoltán, 2005. augusztus 12. 00:00
Kamionblokád a szíriai-libanoni határonKép: AFP – Ramzi Haidar Libanon miniszterelnök-jelöltje, Fuad Sziniora július 20-án nyilvánosságra hozta kormánya tagjainak listáját, miután azt a köztársasági elnök, Emile Lahud többszöri módosítás után aláírta.
Az új kabinet megalakulásával, melyet már a szíriai jelenlét nélkül választott parlament fog elfogadni, az ország lezárja történelmének majd harminc évig tartó fejezetét, amikor Bejrút politikai és gazdasági életét Damaszkuszból irányították. Sziniora, aki bírja a képviselők többségének bizalmát (a 128 tagú országgyűlésből több mint százét), reintegrálhatja a cédrusok országát a világgazdaság vérkeringésébe. A kivonulás óta felbukkanó nehézségek ellenére, mint például a biztonsági helyzet romlása, úgy tűnik, Libanon biztató jövő elé néz.
A májusban csapatait Libanonból kivonó Szíriában a helyzet azonban korántsem ilyen rózsás. Ami Bejrútnak az önállóság visszanyerését jelenti, az a damaszkuszi kormánynak nemzetközi és hazai presztízsveszteséget. A világpolitikában egyre inkább elszigetelődő bathista rezsim ideológiai mondanivalója immáron teljesen kiüresedett a kivonulást követően. Az arab nacionalista rendszer mindig is az ország részének tekintette Libanont, célul tűzte ki a történelmi Szíria egységének helyreállítását, melynek a kis levantei állam is része volt. Ez a törekvés azonban 2005 májusa után végleg megbukott.
A szíriai csapatok kivonására szólító ENSZ-határozat teljesítésének elodázása, a szembeszegülés a nemzetközi közösséggel oda vezetett, hogy Damaszkusz kapcsolatai meglehetősen fagyossá váltak a külvilággal. A 2000-ben az elnöki székben apját követő Bassár el-Aszad regnálásának kezdetén úgy tűnt, az új államfő meghozza az égetően szükséges változásokat Szíria számára. Az ezredfordulót követően a gazdaság nyitottabbá vált. Egyik első intézkedésként privatizálták a bankszektort. Lazítottak a politikai elnyomáson is. Gyakorlatilag teljes lett a sajtószabadság, ellenzéki fórumokon nyíltan kritizálhatták a rendszert. Azonban mára már úgy tűnik, mindez csel volt a hatalom részéről, hogy leleplezze a Bath párt potenciális ellenzékét. 2002 nyarától betiltották a politikai tömörüléseket, ismét cenzúrázni kezdték a sajtót, a rendszert kritizáló újságírókat tartóztattak le, ítéltek hosszú börtönbüntetésre. Az intézkedéseket a szükségállapoti törvények teszik lehetővé, melyeket már több mint negyven éve tartanak fenn az Izrael felől érkező háborús veszélyre hivatkozva.
A kisebbségek elnyomása Szíriában többször is felkeltette a nemzetközi közvélemény figyelmét. A lakosság majdnem 10 százalékát kitevő kurdok nem vallhatják nyíltan identitásukat, kisebb arányban kerülhetnek be az egyetemekre, mint az arabok, sok helyen még egészségügyi ellátásban sem részesülhetnek. A hadsereg beavatkozásának több mint száz halálos áldozata volt, csak Damaszkuszban kétezer embert vettek őrizetbe. Ez volt a központi hatalom elleni legnagyobb lázadás 1976 óta, akkor a kormánycsapatok Hama városában húszezer embert mészároltak le.
A gazdaság irányítása szintén a rezsimhez hű káderek kezében van. Egyes források szerint az olajjövedelmek 85 százaléka az Aszad család és klientúrája zsebébe vándorol.
A szíriai kormányzat nem használta ki a külpolitikában adódó lehetőségeket sem. Pedig még 1991-ben, amikor Damaszkusz részt vett Kuvait felszabadításában az USA oldalán, Washington potenciális szövetségesének tűnt. Azonban a 2001. szeptember 11-ét követően Bush elnök által meghirdetett terrorizmus elleni háború mellett nem kötelezte el egyértelműen magát. Az iraki inváziót megelőző diplomáciai huzavonában pedig Szaddám Huszein mellett tört lándzsát. A kedvezőtlen nemzetközi környezet egyáltalán nincs jó hatással a rosszul teljesítő szír gazdaságra. Ágy egykor jelentős regionális hatalma elerőtlenedik.
Mindemellett Bassár el-Aszad rendszerét nem fenyegeti a bukás veszélye a közeljövőben. Az Egyesült Államoknak várhatóan nem lesz ereje Szíria megtámadására, hiszen Irakban is alig boldogul. A Bath párt lehetséges alternatíváját az iszlám fundamentalisták jelentik, akikhez képest a jelenlegi rezsim is liberálisnak számít. Lehetőség nyílhat azonban a rendszer liberalizálására, hiszen mind kül-, mind belföldön léteznek világi ellenzéki csoportok, amelyek kellő nemzetközi támogatás esetén lehetőséget kaphatnának a politikai részvételre.