Forrás: Heti Válasz

Szilver Ottó, [email protected]

LEPOROLÓ, PETŐFI RÁDIÓ, JÚLIUS 31., 21.04

A zsidóságról beszélnek. Ezerszer feldobott, elkapott, elejtett és újra megkeresett téma: hogy éli meg X., hogy rejtette el Y. Aki nem érintett, ezeregyedszer nem maradna rádióközelben. Ami miatt mégis, a két vallomást tévő és kérdezőjük érdeme. Épp az érdekes bennük, hogy nem tesznek vallomást. Csak vallanak, mosolyosan, keresetlenül.

Mindkettejük orgánuma fülünkbe mászott, nem kell műsorújság, hogy felismerjem Vámos Miklóst és Gerendás Pétert. Ahogy kibomlik az adás, úgy tűnik, a beszélgetés alapja Vámos műve, az Apák könyve, illetve a könyvről írott dallemez, amelynek ötlete és zenéje a gitáros tulajdona. Szerencsére nem a különös kötet és nem a különc muzsika itt a lényeg. A lapokról olvassák el a betűket, a számokat meg hallgassák, s ne halogassák holmi túlelemző beszéddel.

A két zsidó származású, korosodó férfi leglefegyverzőbb eszköze ma este az önirónia. Vámos meséli, hogy családja szinte lenyelte a boldogabb új nemzedék elől zsidóságát, s ő maga joggal hitte: a „dizsó” a trágár minősítések egyike lehet. Még szófukar apja sem értette otthon, mit jelent a szó – a később elé penderített „büdös” jelzővel már tudta hova tenni. És Gerendáséknál sem volt téma, honnan jön a család; a gyökerek feltárásánál nála erősebbnek érzem a folyamatos jövő, nyolc gyermeke felett érzett örömét.

Ám az illusztrációk majdnem lerontják a beszélgetések alatt épülő értékbástyákat. Az Apák könyvéből felhangoztatni ezt-azt, kézenfekvő gondolat. Megjegyzem, Vámos épp azon kevés alkotó közül való, akire érdemes volna rábízni önéletrajzi ihletésű munkájának olvasását. A hölgy viszont, aki végigűzi magát a kiszignált részleteken, rossz reklám a műnek. Még sikerületlenebb a néhány Gerendás-dal. Már nem márkavédjegyet jelentő, hanem modorossággal egyenlő, flegma artikuláció, a skálahangok zenészhez nem méltó, hamis alábecslése, formátlan, érthetetlen akkordszövet. Ami pedig az Apák könyvéről Gerendás által íratott versszövegeket illeti, azok is fából préselt vaskarikabilincsben vergődnek. Még ha legalább József Attila a Buddenbrook-házat vagy A varázshegyet költené újra Thomas Mann apás-fiús üdvözlése helyett… Most az lett volna több, ha a lelkes muzsikus csak kezet ráz az íróval.

Comments are closed.