Forrás: Híradó

Megszakították az aukciót, mert a törvény szerint tilos árverésre vinni emberi maradványokat

Mégsem került internetes árverésre múlt hét végén Ariel Saron izraeli miniszterelnök egykori véres fejkötése, mert amikor a kínálatban ez felvetődött, ráadásul 10 ezer dolláros induló áron, megszakították az aukciót.

Az izraeli média szerint ez azért történt, mert a törvény kimondja: tilos árverésre vinni emberi maradványokat, még a száradt vért is. A véres kötés 1973-ban került Saron fejére, amikor, mint tábornok az egyiptomi fronton részt vett a Szuezi-csatorna melletti ütközetben és megsérült.

Saron bekötözött fejű fotója akkor bejárta a világsajtót. Az egykori műtős tette a kötést Saron fejére, később ő is szedte le róla és gondosan elrakta emlékül a szekrényébe. Az egészségügyis fia most úgy gondolta, árverésre bocsátja az ereklyét, de nem volt szerencséje sem neki, sem azoknak, akik meg akarták szerezni a Saron-relikviát, mert amikor erre került volna a sor, megszakították az aukciót a törvényi tilalom miatt.

hirado.hu/MTi

Comments are closed.