Forrás: NOL

N. N. P., 2005. augusztus 10. 00:00

A Magyar Rádió honlapján megjelent közlemény szerint Mádl Ferenc korábbi köztársasági elnök levélben gratulált és köszönetet mondott Kondor Katalinnak rádióelnöki tevékenységéért. Mádl azt írja: a Magyar Rádió az elmúlt négy évben valódi kulturális, közéleti médium volt… Az elnök tiszteletét fejezte ki, hogy Kondor az ellene indított támadások közepette sem ingott meg, és az említett értékek mentén irányította a közszolgálati médiumot.”

Mádl Ferenc megkezdte „posztprezidenciális” ténykedését, amelyet úgy fest, nem az előző öt év elegáns jobbra húzása, hanem a harcba bocsátkozás jellemez. Másként aligha lehet értelmezni azt, hogy a rádió Kondor (és a Fidesz) által is gerjesztett örökösödési háborújában épp személyes kiállása miatt fejezi ki tiszteletét a volt elnöknek. Annak, aki hivatali ténykedése idején antiszemitizmusról brekegő személynek minősítette az amerikai nagykövetet, elnöki pályázata után alávalóknak az ellene szavazókat. Akit a bíróság megrovásban részesített, mert elmebetegnek titulálta egy vezetőtársát, aki kollégáit arra kötelezte, hogy mutassák meg neki átvilágítási határozatukat, s közülük néhányat e téren inszinuált – később ez a sors rajta is beteljesedett -, és aki kommunistáknak nevezi most is baloldali politikai ellenfeleit. Ha Mádl ezek után tiszteletét fejezi ki, ez már nem a volt köztársasági elnök, hanem az újra pályára állt jobboldali politikus gesztusa.

Comments are closed.