Alternatív nemzeti mítoszok és a hazai jobboldal I.
Gavra Gábor 2005. augusztus 9. 08:00
Az ezredforduló óta mind gyakrabban (a napokban éppen a Dunakanyarban zajló Magyar Szigeten) találkozhatunk egzotikus nemzeti mítoszok politikai felhasználásával. Hogyan váltak hirdetőik marginális szubkultúrából politikai tényezővé? Háromrészes sorozatunk első részében az ezredfordulóig követjük nyomon a jelenség térhódítását.
Az elmúlt években reneszánszát élte a magyarság (párját ritkítóan messze nyúló) gyökereivel, a székely-magyar rovásírás ugyancsak ősi mivoltával, a „Boldogasszony-vallásnak” nevezett „ősi magyar” hitvilággal, de mindenekelőtt az ún. Szent Korona-tanra épülő „történelmi magyar alkotmánnyal” foglalkozó „tudományos irodalom”.
Gyökerek
A magyar értelmiség egy részének a nemzetiszínű misztikum iránti vonzódása egyidős a modern nemzettudat kialakulásával (lásd: Komoróczy Géza: Sumer és magyar? Magvető Bp. 1976).
Meg a környező, nemzeti identitásukat szintén a XIX. században felfedező közép-európai és balkáni népek hasonló szellemi kalandozásaival: a magyarok származását az ókori Mezopotámiáig vagy éppen a Turáni-alföldig visszavezető mítoszok elterjedése időben egybeesett pl. a román nép eredetét Trajanus római császárig gombolyító szomszédos narratívák uralkodóvá válásával.
Az alternatív világmagyarázatok egyes elemei a második világháború előtt is az uralkodó történelemfelfogáshoz tartoztak (így a Szent Korona mint a magyar államiság fundamentuma; a Szálasi előtti magyar szélsőjobboldal egyenesen a Szent Korona diktatúrájában vélte megtalálni a magyarság megmentésének kulcsát).
A józan ész határain belül mozgó török, valamint a misztikusabb pártus-szkíta-hun, illetve a XX. század elejétől terjedő sumer eredetmítoszok azonban a XIX. század második felétől háttérbe szorultak a finnugor elmélet mellett.
Hóman Bálint, a két világháború közötti időszak hivatalos történetírásának reprezentánsa az erős török hatásoknak kitett finnugor nyelvrokonság mellett tette le voksát, keményen visszautasítva az alternatív származásmítoszoknak még a megvitatását is: „Se szeri, se száma a népünket szumirral, etruszkkal, pártussal, szkítával, hunnal, avarral és minden elképzelhető lovas keleti néppel kapcsolatba hozó eredetelméleteknek. E néha egészen fantasztikus kísérletek legtöbbjének közös hibája, hogy hiányzik alóluk a tudományos módszer szilárd alapja.” (Hóman-Szekfű: Magyar történet I. kötet 16. o. Királyi Egyetemi Nyomda Bp. 1935.)
Az 1945 és 1990 közötti évtizedekben Magyarországon ennél fontosabb dolgok is kibeszéletlenül maradtak – a tengerentúli, mindenekelőtt argentínai magyar emigrációban azonban éppen ekkor terjedtek el a legfantasztikusabb, időnként egymást kizáró elméletek.
A guru és a Demokrata
A rendszerváltás utáni években a Hunnia Füzetek sorozata lett a legkülönbözőbb egzotikus őstörténeti elméletek fóruma; majd a kilencvenes évek közepétől az alternatív eredetmítoszok, a tőlük elválaszthatatlan egzotikus vallási rögeszmék és antiszemita kitörések a Demokrata című hetilapban törtek utat maguknak, miután a Bencsik András főszerkesztette lap fölfedezte magának a legismertebb élő argentínai sumer-magyarológust, Badiny Jós Ferencet.
A Buenos Airesben élő jezsuita nyelvészprofesszor az itthoni nyilvánosságtól elzárt küzdelmes évtizedek után a Demokrata révén végre médiumhoz jutott az óhazában, ahol kifejthette – mindenekelőtt Jézus Krisztus és a magyar nemzet közös, pártus eredetére vonatkozó – elméleteit (általunk fellelt legkorábbi ilyen jellegű értekezése: Jézus születési bizonyítványa, Demokrata 1996/27).
Ugyanebben az évben a Demokrata reklámozta a Jézus király, a pártus herceg című művét, mely 2004-ben a (hetilapot is utcára dobó) Magyar Ház Kiadó gondozásában jelent meg ismét. Badiny felfedezésével a hazai jobboldal egy szelete számára a sumér (és/vagy pártus-szkíta-hun) eredetmítoszok mellett a zsidó-keresztény kultúra mindkét elemével szembeni kritika is hozzáférhetővé vált.
Badiny a következő években is rendszeresen jelentkezett alternatív Biblia-magyarázataival és őseredet-mítoszaival a hetilap hasábjain; majd 1999-ben a finnugor eredettörténetet, a „Szent István-mítoszt”, és az általa „zsidókereszténységnek” nevezett komplett nyugati katolicizmust is bő terjedelemben kritizáló portré készült róla 90. születésnapja alkalmából a Magyar Rovók és Rovásírók Szövetsége elnöke, Szakács Gábor tollából (lásd Jézus király igazi népe és a „semita teremtésmítosz” című keretes írásunkat).
Sorozatunk holnapi részében Grespik László színre lépésétől a polgári körök megszervezéséig követjük a nemzetiszínű okkultizmus politikai térhódítását.
Jézus király igazi népe és a „semita teremtésmítosz”
Badiny Jós Ferenc a magyarokról és a nem zsidó Jézusról
„A magyarság tudását két szinten tulajdonították el. Egyfelől tudományosan, ez a finnugor elmélet, másrészt vallási szinten, amikor összekapcsolták a Szent István-mitosszal, amelynek segítségével egy olyan vallást erőszakoltak a magyar népre, amit az a mai napig sem tudott befogadni.
(…)
A zsidó Jézust többé említeni nem lehet, még akkor sem, ha az egyházak hirdetik. (…) II. János Pál pápa Buenos Airesben kijelentette, hogy mi Istennek olyan fogadott gyermekei vagyunk, akik beoltattak Izrael olajfájába. (…) Katolikus testvéreit héber gyökereikre is figyelmeztette.
Az egész semita teremtés mítosznak befellegzett, mert a Miskolcon tanító sumerológus, dr. Marton Veronika lefordította az Enuma elist. Ez a világ teremtésére vonatkozó hét ékírásos tábla első sora. Feltételezésem szerint a Vízözön után az Imdusud madár, azaz a Turul, Nimród személyében hozta le a királyságot az égből a földre. Természetes, hogy a miskolci oktatás fáj nekik és nem akarják, hogy a magyarság rájöjjön, hogy Jézus király népe.
(Szakács Gábor riportja Badiny Jós Ferencről; Demokrata 1999. 42. szám. Tekintse meg a portré teljes szövegét!)
Ajánlott linkek:
A Magyar Narancs politikai okkultizmussal foglalkozó sorozata
A Demokrata honlapja
Badiny Jós Ferenc életrajza és a róla folyó vita a Wikipédián
