Forrás: Hírtv

Hiller István: „Szégyenletes, hogyha bárki az ország szabad választópolgárainak tömegét nemzetellenesnek titulálja.” Orbán Viktor: „Nemzeti egység nincs a baloldal részvétele nélkül.” Ki mit szólt ezekhez a mondatokhoz a Kérdések órájában?

Videók:

Kérdések órája – 2005.08.07.

Kérdések órája – 2005.08.07. (2. rész)

[Lendvai Ildikó:] „A politikának most újra azt kell tenni, hogy olyan törvényi föltételeket teremtsen, hogy kivonulhasson. Tehát nem neki kell odamenni, és a tévéelnök helyett kormányozni vagy az operatőr helyett tartani a kamerát, hanem változtatni a törvényen. Bár ami az elmúlt időszakban volt, abban részes a törvény, de még inkább részes a törvénnyel való visszaélés. A médiatörvény összes hibája sem menti azt, ami mondjuk a Magyar Televízióban történt. Hadd idézzek klasszikust, Kósa Ferencet, aki képviselőtársam és filmes-tévés szakember is, azért ő mondta akkor, amikor csak a médiatörvényre próbálták tolni a felelősséget – kicsit morbid a mondat, de mégis idézném -, hogy: azért Auschwitzra sem azért került sor, mert rosszak voltak a gáztörvények.” (Naptévé, 2002. május 3.)

Csintalan Sándor: Nehéz megszólalni. Jó estét kívánok, kezüket csókolom. Itt volt ez az idézet, látták, nem nagyon szeretném kommentálni, csak úgy csendesen kérdezem, kedves Lendvai Ildikó, nem kellene egy picikét szerényebbnek lenni? Nem kellene egy kicsit kultúráltabbnak lenni? Nem kellene egy kicsit tisztességesebbnek lenni?

Na, egy picikét azért örüljünk, én nem tudom elhallgatni, most itt a híradóban is láttam ezt a hét orosz fiút, hogy megmenekültek, hogy néha normális a világ. Odarohannak az angolok, kimentik őket, élnek, van öröm is néha az életünkben. No de ceterum censeo, el kell mondanom azért néhány dolgot, ami szerintem az utóbbi hetek legfontosabb eseményei közé tartoztak, és azt hiszem, hogy nem árt őket emlékezetünkben tartani, és főleg a fiataloknak. Még egyszer az érettségiről egy gondolatot. Kedves sumákolók! Az a probléma, az a mi problémánk és az a gyerekeink problémája, hogy kitűnő eredménnyel nem lehet bejutni az elit egyetemekre. A százhúsz pont, amit el lehet érni maximum, azzal nem lehet bejutni az egyetemre. Amivel e fölött be lehet jutni, a plusz pontokat csak úgy lehet megszerezni, ha a családnak van pénze, és meg tudja finanszírozni a nyelvvizsgát. Kitűnő érettségi nyelveredménnyel sem lehet bejutni, és vidéken vannak például két tannyelvű gimnáziumok. És hiába érettségizik a gyerek kitűnővel, az államvizsgát ismerik csak el érvényes nyelvvizsgának. Egyébként hogy ez a rendszer mennyire torz, azt az is mutatja, hogy a fizetős helyekre 70-80 pontokkal is be lehet jutni. Tehát akkor ki szegregál? – kérdezem én Magyar Bálinttól. Aztán egy mondat a tőzsdéről, hogy egy picit tovább színesítsem a képet. Arról már beszéltünk, hogy azért negyvennégy cég nem egyenlő a magyar gazdasággal, de hogy egy kicsit színesítsem a képet, a következő, amit el szeretnék Önöknek mondani, hogy ebből a negyvennégy cégből ám csak tizennégy az, amelyik részt vesz a BUX-index számításában, és ebből a tizennégyből mindösszesen négy van olyan, amelyik hát igazán… Pontosabban elnézést kérek, tévedtem, hibáztam, tehát tizennégy olyan cég van, amelyik a BUX számításában benne van, négy olyan cég van, amelyik ezen a tizennégyen belül jól működik, és kettő van olyan, amelyik szárnyal. Ez a MOL és az OTP. A MOL-ról most nem kell beszélnem, a jelen állás szerint azért a MOL-részvények teljesen normálisan szárnyalnak mint a gép. Na most két cég vagy négy vagy tizennégy, azt hiszem, hogy kevés ahhoz, hogy az egész magyar gazdaság állapotáról ez valamiféle jellemző adatot adjon.

Még egy dolgot szeretnék itt megemlíteni, és egy pillanatra nézzünk a lelkünkbe és magunkba: meghalt Szabó Iván, aki tán azon ritka magyar politikusok közé tartozott, aki mindenekelőtt a tisztességével véste magát a szívünkbe, és a tisztesség emlékét hagyta maga után. Szabó Iván, Isten nyugosztalja!

Na, ennyi bevezető után köszöntöm az első telefonálónkat, jó estét kívánok! Üdvözlöm!

Jó estét kívánok, Szente László vagyok. Nos, a Hiller Istvánnak a kijelentésével kapcsolatosan szeretnék én itt megszólalni. Ő mondta azt, hogy vannak itt nemzetárulók. Hát hogyha nemzetárulókról beszélünk, akkor beszéljünk talán december 5-éről, amikor minden erővel a székely honban élő magyar testvéreinket fosztották meg attól a joguktól, hogy ők is magyaroknak vallják magukat, illetőleg magyaroknak demonstratív módon is, és adminisztratív módon is magyarok lehessenek. Tehát itt tulajdonképpen akkor miről beszélünk? Ez a Hiller is, meg ez a Gyurcsány is, őróluk az jut eszembe, hogy volt az 1970-es években egy film, aminek az volt a címe, hogy Szörnyetegek. Ott a Vittorio Gassman és az Ugo Toniazzi játszottak két csendőrt, akik egy állítólagos bűnözőt elfogtak. Most az egész filmnek az volt a lényege, hogy ez a két szörnyű rendőr azt a kis félméteres pasast kapta el, és akkor a szörnyeteg… tulajdonképpen ki akarták kiáltani azt a kis emberkét szörnyetegnek, jóllehet ők voltak azok, mert például civilben mindenféle disznóságot csináltak, ez a két rendőr.

Amikor a bűn megjelenik az ártatlanság orcájában.

Na most automatikusan ez jut az eszembe, hogy itt ez a két szörnyeteg mondja tulajdonképpen a bagolynak azt, hogy nagyfejű.

Igen. Hát amikor a bűn megjelenik az ártatlanság orcájában, akkor van itten a végítélet napja. Na, ez egy kicsit baloldali túlzás volt természetesen. Volna még valami gondolata?

Nem, hát köszönöm, ezt szerettem volna elmondani, hogy ők beszélnek arról, hogy itt nemzetárulók vannak? Hogy nemzetellenes emberek vannak? Ők beszélnek? Hát ők a nemzetellenesek, nem is magyar emberek ezek.

Köszönöm szépen.

Én is köszönöm, viszonthallásra!

Maradjunk annyiban, hogy rosszul vagy tévesen gondolkodó vagy helytelenül gondolkodó magyar emberek. Én azért ezzel az utóbbi állításával hadd ne értsek egyet, ez az egyik dolog. A másik az, hogy őszintén szólva engem sokkal jobban, még a döntésüknél, tehát annál, hogy „nem” szavazásra buzdították, tehát a nemre való voksolásra buzdították a magyarokat, engem még ennél is jobban felháborít – bocsánatot kérek itt a dadogásért, csak nyomatékot szeretnék adni -, szóval még ennél is jobban felháborít az érvrendszer. Ugye azért az érvrendszert ne felejtsük el, hogy a legsötétebb szociális demagógiával rémisztgették a magyar polgárokat, a magyar embereket ennek a szavazásnak a kapcsán, és én azt hiszem, ezt azért is fontos tudni, mert sokan, akik csalódtak, azoknak el szeretném mondani, hogy vélhetőleg a föld egyetlen országában sem lett volna sikeres egy ilyen népszavazás, ha egyébként a hatalom maga azzal fenyegeti a saját állampolgárait, hogy ha megadja az állampolgárság jogát a testvéreinek, akkor bizony az ő nyugdíját fogják elvenni és a többi, és a többi, emlékezzenek erre az érvrendszerre. Ez volt ebben a legnagyobb bűn. Köszöntöm a következő telefonálót, jó estét kívánok! Köszöntöm. Parancsoljon.

Jó estét kívánok, Cakk István vagyok Celldömölkről. A múlt héten beszéltünk.

Parancsoljon, mondja!

És azt kell mondjam, hogy úgy kapcsolták ki a vonalat, hogy nem tudtam reagálni, és az volt, hogy én mondtam Önnek, hogy ne humorizáljon, mert úgy reagált arra, amit mondtam. Én még egyszer megismételem. Három év alatt Magyarország a bajokból kilábolhatna, a legfejlettebb országok szintjére juthatna.

Ha…?

Amit ma a politika csinál, az semmi más, mint a megosztás, hogy az emberek figyelmét eltereljék az igazi problémákról, az adósságcsapdáról, amiről egyszerűen nem beszélnek, hogy a nemzeti jövedelmünk 60 százaléka oda megy. Az pedig nem kevés pénz. Itt van, az előbb említette az érettségit, nagyon nagy problémák vannak, maximális teljesítménnyel sem lehet bejutni, csak a pénz dominál. Talán visszamehetnénk az 1920-as évek problémájára, a numerus claususra. Beszéltünk itt, minden nap szinte, itt látom, a csíkokban is azt írják, mármint ahogy itt mennek az SMS-ek, hogy a holocaust, a holocaust, a holocaust. Trianonról nem beszélünk. Annak idején Trianon – most volt ez a tusnádi… Trianon hallatára Orbán Viktor kivonult a Parlamentből. Ma beszél Trianonról, meg nemzeti egységről. Ha nemzeti egység lenne Magyarországon, akkor példát tudnánk mutatni, és lenne lehetőség arra, hogy a többi elcsatolt területen, amiket – én azt mondom – ideiglenesen elcsatoltak, mert hogyha az igazunkért kiállnánk, mi magyarok, magunk, akiket sajnos kisemmiztek és jogtalanul, akkor vissza lehetne szerezni ezeket a területeket. Méghozzá úgy, hogy békével, semmiféle erőszakkal vagy kiabálással, semmivel. Egyedül a jog eszközével. Na most ehhez kellene ellenben egy magyar gondolkodás, ami most nincsen. Magyarországon jelen pillanatban közvetett, tudatos, szervezett népirtás folyik. Ezt jól gondolják végig, közvetett, tehát ne legyen gyerek, minél kevesebb magyar legyen, és hadd jöjjenek be azok, akik be akarnak jönni. Lakóparkok satöbbi, satöbbi. Erről beszélni kell. Nem vagyok ám antiszemita, sőt, azt mondom, és beszéltem jó néhány olyan emberrel, aki abba a táborba tartozik, de nem azt az elvet vallja, mint amit a cionisták vallanak. Néhány ember csinálja a politikát, tömeggyilkosok vezetik a világot. Ezt kell mondjam Bushra vagy Blairre vagy a többire. Milyen alapon mennek oda csak úgy. Egyébként nemcsak az olajért mentek oda, hanem az iszlám megbontásáért. Az, hogy az erkölcstelenséget, meg a többi dolgot vigyék, exportálják, mint ahogy máshova is vitték. Nézzék meg, tizenöt év alatt mi történt itt nálunk? Nézzük meg a tévéket, a kereskedelmi tévéket, az öldöklés, a szex, az őrület megy, semmi más. Erről mi a véleménye Önnek? Még egy fontos dolog: tehát nincs olyan műsor – most ezen kívül, hogy az ember betelefonál -, hogy reakcióra is lehetőség lenne. Ha Önök válaszolnak, valaki reakciót… Tehát azt mondja, hogy igen, Ön elmondta a véleményét, akkor most én megkontrázzam, mert hamar elütik a dolgot, sőt, elhallgatják utána. Tehát a nagy problémák: az adósságcsapda, amivel nem foglalkoznak, a népességgel nem foglalkoznak, csak a hülyeségről beszélnek, nem tudnak semmire megoldást. És hogyha nézi, a világon ez az álterrorista hadjárat, amit csinálnak, ez egyszerűen őrület. Az embereket állandóan most már kamerázzák, ellenőrzik mindenhol. Ez sok jóra nem vezet. Ennyit szerettem volna mondani. Viszonthallásra!

Köszönöm szépen, viszonthallásra! Az a helyzet, hogy az úr szokatlan hosszúságú telefonját azért hallgattam végig – és köszönöm a közönség türelmét is -, mert most, az elmúlt héten kaptam néhány telefont, e-mailt ezzel kapcsolatban, régi iskolatársaim is megszóltak, hogy az úrba belefojtottam a szót, úgy gondoltam, hogy most akkor hallgassuk végig a programot, nevezetesen azt a programot, amivel három év alatt ki lehet hozni az országot ebből a kátyúból, amiben van. Meghallgattuk. Azt érezni lehet, hogy jellemzően és általában az úr rosszul érzi magát jelen pillanatban – egyébként nagyon sok olyan javaslata van nyilvánvalóan, ami megfontolandó, annál is inkább, mert mi is itt élünk, ebben az országban, és ezekkel a problémákkal naponta találkozunk, a közönség és a telefonáló közönség túlnyomó többsége is ezekkel a konfliktusokkal, kínokkal, fájdalmakkal találkozik. Mindannyinknak közös és nagy problémája a népességcsökkenés, sőt, mi több, az az igazság, hogy ez a világ nagy problémája egyik oldalról, legalábbis a civilizált, a fejlett világ nagy problémája, egy furcsa ellentmondás, hogy ott, ahol nagy a szegénység, ottan nagyobb a szaporaság, és ahol nagyobb a gazdagság, ott csökken a népesség. Én azt hiszem, hogy meglehetősen szomorúnak vagy a valóságtól elrugaszkodottnak kell lenni ahhoz, hogy az ember azt gondolja, hogy e mögött valamiféle tudatos, szervezett ármány van. Én azt hiszem – és nem akarok hosszasan erre a dologra most reagálni, hiszen ennek számtalan elemével fogunk még itt a beszélgetéseinkben találkozni -, hogy azért ez egy leegyszerűsített gondolat, hogyha a dolgokat mindenütt egy összeesküvés-elméletté transzformáljuk, egyfelől, másfelől pedig én azt hiszem, hogy a demokráciára éppen az a jellemző, hogy sokféle ember sokféleképpen közelíti meg a valóságot. És az az igazság, hogy ennek a demokráciának, aminek nagyon sok áldatlan következményét issza – bocsánat a képzavarért – vagy sok áldatlan következményét éli meg most az ország, sok áldatlan és rossz, mérges indulatát dolgozzuk föl mostanság, az elmúlt tizennégy évben – és sokan nagyon csalódottak -, ezzel együtt én azt hiszem, hogy az egységet úgy kell megteremteni, hogy a különbözőségek megjelennek, és a különböző gondolatok és szándékok jutnak valamilyen módon egyetértésre. Az a fajta egységtörekvés, amit az úr is itten most vázolt, az azért mindenképpen arról szól, hogy van valami nagyon okos ember, aki megmondja a barót, és akkor azt kell követni. Azért ez nem így működik, drága uram! Úgy egyébként pedig van mód a válaszra, hiszen bekapcsoltuk Önt, elmondhatta a véleményét, és még valószínűleg fogunk vitatkozni a következőkben is. Köszönöm szépen a türelmüket, és köszöntöm a következő telefonálót sok szeretettel. Halló, jó estét kívánok! Mindaddig, amíg bele nem szól, azt azért még hozzáteszem, hogy a humor, az irónia, az önirónia eszközével mindig fogok élni. Parancsoljon, mondja, legyen kedves!

Halló?

Halló, itt vagyunk! Ön is itt van!

Jó, na végre! Mert közben más is van a vonalban. Tiszteletem, Csintalan úr! Elnézést, jó estét. Visszatérnék egy gondolattal erre a tőzsdére. Belenéztem ebbe a tőzsdébe, aztán van egy ilyen érdekes adat, hogy 1994: 30 cég a tőzsdén. Oda tartunk. Aztán megnéztem azt, hogy 1998 és 2002 között a tőzsde fölment 64 cégre valami érdekesség miatt, 1998 óta a tőzsde lement 34-re, most lépett ki a BrauUnion, a következő négy cég már bejelentette, hogy ez évben kimegyen, 29 maradt, és két és fél éve nem ment a tőzsdére cég Magyarországon.

Ugye, milyen érdekes?

Ez egy ilyen érdekes adat, végig kell nézni a tőzsdét. Hozott anyagból dolgozom, úgyhogy… Ezt szoktam mondani.

Én is…

A másik, hogy már megvan, mivel a HVB, tehát a Creditanstallté a tőzsde tulajdonképpen, létre akarnak hozni egy ilyen közép-európai tőzsdét, Bécs és az összes volt szocialista országgal. Pozsonyi központtal, egyetlenegy tőzsdét. Tehát megszűnik majd a magyar tőzsde.

Van egy ilyen verzió, igen.

Csak ennyi, hogy érdemes elgondolkodni azon, hogy mikor nőtt a tőzsde 30-ról 64-re, és miért ment most le már 30-ra.

Egy dolog, nézze, én nem vagyok egy tőzsdei szakember, én ezt a példát azért hordom folyamatosan, meg azért érdemes róla beszélni, mert azt szeretném elérni, hogy abban azért jussunk egyetértésre, hogy a magyar tőzsde állapota nem egyenlő a magyar gazdaság állapotával.

Természetesen hogy nem. Miért nem akarnak a tőzsdére menni a cégek?! Hát könnyítéseket is csináltak satöbbi, satöbbi, nem akarom részletezni, ilyen féltőzsdés cégek is vannak, hogy lehet is a tőzsdén lenni, meg nem is lehet, meg…

Na, mindenesetre köszönöm a közreműködését. Köszönöm szépen.

Na most egy pillanat még. Ezt csak úgy közbevetettem, közben itt nekem fölmerült ez a dolog, ezeket a kiskönyveket így gyönyörűszépen váltogatják ki ezekhez az alkalmi munkákhoz. Nekem eszembe jutott, hogy Mari néni nem azért megy csutakolni a szomszédba, mert ő nagyon szeret csutakolni, hanem azért, mert 30.000 forint a nyugdíja. Na most a következő dolog, hogy hol lehet a pénzt megfogni. Na hát azt mondja, hogy van egy nagyon szép mondás, de ennek csak a felét ismerik. A következő dolog, hogy: mindig a fejétől büdösödik a hal.

Jellemző…

Ez egy arab mondás, ennek van egy folytatása: de mindig a farkától kezdik el pucolni.

Köszönjük szépen. Ez nagyon bölcs mondás.

Ez egy eredeti mondás, kérem. Igen, igen. Török időkből jött át az araboktól ez a mondás. Na most a következő dolog, ilyenkor szoktam mondani, hogy na, osszunk-szorozzunk. Azt mondja: kezdjük. Parlament. Képviselők ugyebár tiszteletdíjat kapnak, ami után 20 százalék adót fizetnek, ami azt jelenti, hogy más adóval nem vonható össze. A másik érdekessége ennek, hogy parlamenti képviselőknek jár az orvosi ellátás, jár a nyugdíj, járulékot nem fizetnek.

Igen, csak tessék gyorsabban mondani…

Jó, nagyon gyorsan mondom. Csak a Parlamentnek négymilliárd az éves kifizetése. Hogyha ők fizetnének járulékot, ez 1,3 milliárd. Csak a Parlament. Akkor veszem a Gyurcsányi urat. Fölvette a százmilliót, és mivel maximálva van, hogy mennyi járulékot fizethet be egy ember, éves szinten, égen-földön hat és fél milliót kellene neki befizetni – gondolom, nem halna éhen. Elkezdünk itt szorozni és osztogatni és így végigszaladgálni a dolgokon, itt százmilliárdok röpködnek. És akkor már megvan a pénz.

Hadd köszönjem meg… Köszönöm szépen.

Én köszönöm, viszonthallásra!

Köszönöm, viszonthallásra. Egy pici kis vitatkozhatnékom azért van az úrral. Hát egyrészt teljesen nyilvánvalóan tiszta viszonyokat kellene teremteni a Parlament környékén is, és tekintettel arra, hogy ez a rendszerváltás azzal az ígérettel indult, hogy a többpártrendszer olcsóbb lesz, mint az egypártrendszer, teljesen érthető és nyilvánvaló a közönség csalódottsága és fájdalma és megdöbbenése, hogy ez nem így van. Ez az egyik olyan dolog, amiért mondjuk a magyar értelmiség és a magyar politikai elit felelős azért a hangulatért, ami itt kialakult, mert olyanokat ígértünk – és ebben sajnos annak idején én is benne voltam -, amit nem lehetett betartani. Ez az egyik dolog. A másik dolog az az, hogy ezt a Gyurcsány-ügyet majd még elő fogjuk venni, annál is inkább, mert van miről beszélni ezzel összefüggésben. Ugye szépen jönnek elő az információk, mert – csak hogy itt exponáljam a problémát, aztán majd visszatérünk még erre – most a héten azt tudtuk meg, hogy a normákat is most már és az erkölcsi normákat is a Gyurcsány úr határozza meg, hiszen ő elmondta, hogy ő csak annyit ígért, hogy nem vesz részt közvetlenül a cégek vezetésében, de azt nem ígérte, hogy nyilvános pályázatokon nem indul el a cége. Na most egyrészt nem tudom, hogy milyen pályázat az, amelyik nem nyilvános – önmagában egy furcsa tautológia, ami elég érdekes dolgokat jelez -, és egy ilyen kis országban azért elég mulatságos, azt hiszem, azt gondolni, hogy a miniszterelnök cégéről nem tudják, hogy a miniszterelnök cége. Itten egyetlenegy megoldás lett volna, amit nem a Gyurcsány morális mértékeihez kell egyébként mérni, hanem a nép morális mértékeihez, ha úgy tetszik, hogy a miniszterelnök cégei ne induljanak semmiféle állami bolton. Ágy, Hölgyeim és Uraim, nagyon könnyű a miniszterelnöki fizetést lepasszolni, ha egyébként ilyen sajátos módon szakad el a cégeitől, hogy azért az osztalékot és egyebet kiviszi. Ha az ember egyébként így tud gazdálkodni, akkor a legkevesebb, hogy a miniszterelnöki fizetését közreadja. Na, egyébként hogy milyen szinten végzi a munkáját, az egy másik történet, tehát lehet, hogy azért fizetést nem is kéne nagyon adni. A történethez még egyetlenegy mondatot szeretnék hozzátenni, hogy alkalmasint érdemes visszatérni arra a kérdéskörre, is hogy mik is a demokrácia költségei? Hogyan is rekrutálódott, hogy alakult ki a Magyar Parlament és a magyar képviseleti rendszer ebben az összefüggésben? Én azt hiszem, hogy valószínűleg racionálisabb lenne mondjuk például azon elgondolkodni, hogy a megyei közgyűlések mi végre is vannak vagy akár mondjuk például a fővárosban a kerületek. A kerületeket is végig lehetne gondolni, hallatlan spórolás lehetne ebből, és nemcsak azért, mert kevesebb képviselő lenne, de ezt majd egyszer még megbeszéljük, remélem. A szünet után várom Önöket sok szeretettel.

* * *

[Lendvai Ildikó:] „A politikának most újra azt kell tenni, hogy olyan törvényi föltételeket teremtsen, hogy kivonulhasson. Tehát nem neki kell odamenni, és a tévéelnök helyett kormányozni vagy az operatőr helyett tartani a kamerát, hanem változtatni a törvényen. Bár ami az elmúlt időszakban volt, abban részes a törvény, de még inkább részes a törvénnyel való visszaélés. A médiatörvény összes hibája sem menti azt, ami mondjuk a Magyar Televízióban történt. Hadd idézzek klasszikust, Kósa Ferencet, aki képviselőtársam és filmes-tévés szakember is, azért ő mondta akkor, amikor csak a médiatörvényre próbálták tolni a felelősséget – kicsit morbid a mondat, de mégis idézném -, hogy: azért Auschwitzra sem azért került sor, mert rosszak voltak a gáztörvények.” (Naptévé, 2002. május 3.)

Csintalan Sándor: Hát szóval csak azért az újbóli idézet, mert hogy ismétlés a tudás anyja, és felhívjuk Lendvai Ildikó és barátai figyelmét arra, hogy illik szerénynek lenni. Vagy tán az az igazság, amit az egyik SMS-ező kedves nézőnk küldött, hogy: „Tisztelt Sándor! – Az a baj, hogy én is ezt tapasztalom különben, zárójel bezárva. – Magánbeszélgetéseken a toleranciabajnokok egy percen belül cigányoznak. Amit mondanak, az ellenkezője igaz. Róluk írta ezt Orwell.” Sajnos ez egy eléggé szomorú tanulsága a mi életünknek, a mi magyar életünknek. Az SMS-ek közül még egyet… Ezzel a három betűvel mindig bajom van. „A nyelvvizsgadíjat az állam visszatérítette.” – küldte az egyik kedves nézőnk. Én nem is a nyelvvizsgadíj költségeiről beszélek, hanem a nyelvtanulás költségeiről, és arra próbáltam fölhívni a figyelmet, hogy ez bizony plusz költséget igényel. Tehát ma sikeres állami nyelvvizsgát tenni a gimnáziumi tanulmányok alapján, önmagában – még ha az egy két tannyelvű gimnázium is – elég nehéz, no pláne vidéken. Hozzáteszem egyébként, hogy nemcsak a nyelvtanár költségeiről beszélek itten, hanem arról is, hogy azért egy megfelelő, biztos nyelvtudáshoz bizony a külföldi nyelvgyakorlás is nagyon szükséges. Én ezekről a költségekről beszélek, meg minden más, amit egyébként plusz ponttal honorálnak, azt csak bizonyos pénzügyi befektetések után lehet megszerezni.

Még egy bevezető gondolat, itt valaki a műsor közben futtában, csak az emlékezetünk felfrissítése végett, behozott egy december 5-i röplapot, ahonnan hadd idézzek, hogy ne felejtsük. Azt mondja, azt írja: „Ne fizessünk rá a kettős állampolgárságra! Ne fizessünk havi 20.000 forintot családunk pénzéből! Ne fizessünk mások helyett adót, nyugdíjat! Ne fizessünk állásunkkal az olcsó határon túli munkavállalók miatt! Ne fizessünk álmainkkal, mert nehezedik a lakáshelyzet. December 5-én szavazzunk nemmel!” Egyrészt köszönöm a közreműködő nézőnek, és ezt ne felejtsük, lehet, hogy még néhányszor ezt is föl kell olvasni, akkor, amikor a dolgok érdeméről beszélgetünk.

Engedjenek meg még egy mondatot, mert készültem a műsor második részére is, annak ellenére és amellett, hogy az előbb az egyik telefonálás kapcsán folytattunk egy beszélgetést, ami miatt én kaptam egy kritikát. El szeretném mondani, hogy a műsorvezető dolga nem egyszerű. Én azt gondolom, hogy ez a műsor egyrészt nem az én szócsövem önmagában – bár én vezetem a műsort -, és nem arról szól csak és kizárólag, hogy én hogyan gondolkodom a világról, még kevésbé szól a műsor egy-egy betelefonálóról. Az a helyzet, hogy nem tudok hosszú perceket adni senkinek, mégoly megváltó gondolatai számára sem, mert ez egy kollektív beszélgetés. Arról most nem is beszélve, hogy sokszor leszek a jövőben is türelmetlen, hogyha valaki olyan zseniális politikai gondolatokkal indul, hogy végveszélyben az ország, mert Sólyom László Kun Béla rokona. És az ehhez hasonló intellektuális bravúroknak én azért hosszasan nem fogok teret adni, ezt én bevallom őszintén, legfeljebb majd a közönség lelkes csápolással le fog engem váltatni erről a műsorról, de én ezeknek a gondolatoknak hosszú és tág teret nem szeretnék adni egészen mindaddig, amíg én ezt csinálhatom.

Még egy dolog, amit hozzá szeretnék tenni, voltam az egyik kereskedelmi televízióban egyik nap, és ezzel kapcsolatban ért néhány kritika. Lehet hogy jogosak, egyikre vissza szeretnék térni. Azt mondja a kedves telefonáló, olvasó e-mailezőnk, hogy én magányosok klubjának minősítettem a betelefonálós műsorok közönségét, és ezen belül a KO-t is. Félreértett engem, és nem a magyarázkodás kedvéért mondom, hanem azért, mert a gondolatot fontosnak tartom, és miután napi tapasztalataim vannak, mert hogy ugye a nyilvános telefonom miatt nagyon sok emberrel beszélek – és ezek a beszélgetések egyébként tanulságos és jól első beszélgetések -, én azt hiszem, hogy nem tévedtem akkor, hogyha a műsor alapján és a telefonok alapján is, meg hát aztán azt hiszem, hogy a személyes tapasztalataim alapján is azt merem állítani, hogy ebben az országban rendkívül sok magányos ember van. És én ezt azért mondom egyébként, hogy figyeljünk oda egymásra, és beszélgessünk egymással, nem azért, hogy bárkit bármilyen módon negatívan minősítsek. Még egyszer mondom: sok magányos ember van, jó lenne, ha odafigyelnénk egymásra. Itt van a Szabó Iván esete. A fél város zokog most, hogy meghalt. De amíg haldoklott, akkor tettek a fejére. Oda kéne figyelnünk egymásra, csókolom. Köszöntöm a következő telefonálót. Jó estét! Üdvözlöm!

Halló, jó napot kívánok, Dobos Béla vagyok Dunakesziről. Elhatároztam ma, hogy csak pozitív leszek, megpróbálom. A lényeg: tegnap a Petőfi rádióban hajnali négykor hallgattam egy riportot, egy plébános 1978-ban, 1975-től 1978-ig egy szabolcsi faluban volt plébános, egy 365 fős faluban. Annyi fője, annyi lelke volt a falunak, mint az év napjai. És összeadtak pénzt templomra. Megépült a templom, 1978 körül, nem tudom pontosan. A lényeg, hogy megkérdezte a püspök, hogy és mennyi adósságotok van? Azt mondja, semmi. A lényeg az, hogy a plébánossal volt ez a riport, folytatta azzal, hogy azóta, amióta van templom a borsodi faluban, Miskolcról jönnek ki a fiatalok, házat építenek, a lélekszámcsökkenés megállt, és nő. Sajnos eddig pozitív voltam, most is próbálok, egy kicsit negatívabb leszek. Három-négy éve próbálom az ombudsmant, a Demokrácia Vonalat, a Hírtévét hívogatni, hogy körülbelül 100-200-300 ezer ember látja Magyarországon a Pax tévét, a vallási tévét. Én sem látom. Volt benne egy olyan esti beszélgetés este nyolckor, hogy többen leültek – nem láttam, csak műsorban olvastam -, hogy a Tízparancsolat ma: ne lopj! Nem láttam a műsort, mindegy. És annyit is tudok még, hogy Vácon pedig nincs Hírtévé, ha jól tudom, még be ne pereljen a polgármester, én úgy tudom, lehet hogy nem jól tudom, hogy ő személyesen intézte el, hogy ne legyen Hírtévé Vácon, itt mellettünk, Dunakeszitől nem messzire. A másik, nagyon örülök a Katolikus rádiónak, az is egy éve van, és ott hallottam, hogy 45.000 éve itt vagyunk a Kárpát-medencében, mi, magyarok, DNS-bizonyítékok vannak rá. Szóval azért jó lenne… Nézzük meg, Lengyelország hova jutott a pápájával, jó lenne, ha a kereszténységet egy kicsit komolyabban vennénk… Isten áldja! Köszönöm, viszonthallásra!

Köszönöm szépen, viszonthallásra! Sok mindent mondott, amihez szívem szerint és lelkem szerint van kedvem hozzászólni. Én is hadd mondjak vigasztalót, inkább efelől hadd közelítsek. Megjön ez a digitális televíziózás, ez néhány éven belül meg fog jelenni. Ennek a rettenetes kiszolgáltatottságnak, aminek egyébként sok szempontból és sok helyütt a Hírtelevízió is ki van téve, mert ugyan azt nem tudom, hogy Vácon konkrétan mi van, de arról azért konkrét információink vannak, hogy bizony-bizony a helyi kábeltévék egy részénél – és akinek nem inge, ne vegye magára, könyörgöm -, egy részénél bizony politikai, önkormányzati döntés van a mögött, hogy a Hírtévét bizonyos helyeken nem lehet fogni. Úgy gondolom, hogy a politikai többség által nem preferált, nem támogatott, tűrt sajtóorgánumoknak, elektronikus sajtóorgánumoknak egy része is vélhetőleg ezért jut el kevéssé a közönséghez. Énszerintem – reményeink szerint – ebben néhány éven belül, rövid néhány éven belül komoly változások lesznek, és azt hiszem, és úgy tudom, úgy hallom, hogy sokan kísérleti jelleggel próbálnak is a digitális televíziózás irányába elmenni, és ilyenformán tágítani a közönséget, bővíteni azt a lehetőséget, hogy mi egymással tudjunk beszélni. Egy dolgot hadd tegyek hozzá: nagyon sok minden múlik az embereken. Én két héttel ezelőtt voltam néhány napot Villányban. Ismerik, tudják, hallottak róla, borairól híres hely. Eltöltöttem ott majd” egy hetet. Én azt hittem ez alatt a néhány nap alatt, hogy nem Magyarországon vagyok – kis túlzással -, mert én még ennyi kedves embert egy rakáson nem nagyon láttam. Én még olyan falut, várost, szakmát nem láttam, ahol különböző érdekű emberek – hiszen sok bortermelő van, kicsik, nagyok – csak jót mondtak egymásról. A vendéget kézről kézre adják, egymás kezéből a másik kezébe, dicsérik a másikat, megböcsülik a másik munkáját. Komolyan mondom, ha valaki lelkileg egy kicsit föl akar töltődni, érdemes jó magyarok közé elmenni Villányba. Köszöntöm a következő telefonálót. Halló, parancsoljon! Jó estét kívánok.

Jó estét kívánok. Ugyan nem ezzel akartam kezdeni, de csatlakoznék itt az előző borász megjegyzéséhez. Annyiban teljesen igazat adok Önnek, hogy a borász társadalom egy rendkívül pozitív beállítottságú társadalom…

Ugye jellemzően is?

Általában em mondanak rosszat egymásra, sőt, segítik egymást és a borok hírnevét emelni.

Én most Villányban tapasztaltam ezt, de örülök, hogyha ez másutt is így van.

Amiért tulajdonképpen betelefonáltam, én nagyon sok dolgot nem értek, de alapvetően kettőt. Azt nem értem, hogy vannak ebben az országban olyan emberek, akik egyszerűen nem tudom, hogy hogyhogy nem veszik észre, hogy ez az ország rossz felé megy. Tehát hogy lehetséges az, hogy a másik oldalt támogatják, amikor látványosan csődbe megy az ország. Ez az egyik dolog. A másik dolog: lényegesen kisebb dolgokért normális demokráciákban lemond miniszter, miniszterelnök. Hát ebben az országban mindent meg lehet csinálni, tessék mondani?!

Hát majdnem. Azért mindent nem, de majdnem. Köszönöm szépen a telefonját. Az a helyzet – erről talán már egyszer beszéltünk -, hogy a demokráciának az a nagy előnye van, hogy azért… Sajnos van egy hátránya. Nem az történik, hogy mindig a legjobbak választódnak ki a politikában sem, hanem az az előnye, ami a hátránya, mert hogy emiatt lassú, hogy a legrosszabbakat azért lassan-lassan, az alkalmatlanokat lassan-lassan kiszelektálja a politikából. Azért egy csomó mindent nem lehet megtenni, és ne tévesszük össze az 1970-es, 1980-as évek gyengülő Kádár-rendszerét azért a valóságos pártállami múlttal, meg hogy azért az régen volt, az azért ne feledtesse azt velünk, hogy ennek a demokráciának politikai értelemben, a szabadságjogok értelmében és azért a mindennapi életünkben is vannak azért olyan lényeges pozitív elemei, ami nagy ugrást jelent. Tudom, hogy én is egy kicsit fáradtan mondom, elnézést, mert érzem, hogy valószínűleg most közben néhányan a szívükhöz kapnak, amikor ezt mondom, de azért ez az igazság. Ez az egyik dolog. A másik dolog az az, hogy a magyar politikai osztálynak még nincsen meg az az alapélménye, mint ami azokban az országokban a politikusoknak megvan, ahol már sok száz éve nyírják a füvet, hogy bizony-bizony rendszeresen, időről időre a rosszul teljesítőt fenéken billentik. Ezért én nem tartom egyébként egy rossz hagyománynak ami idáig kialakult – most így messziről és jellemzően -, hogy négyévente azért le-leváltogatta a nép a regnáló kormányokat mind ez idáig, mert a politika nem tud másból tanulni, csak abból, hogy ha rosszul teljesít és nekimegy a falnak, akkor megfordítják, és meg kell fordulni. A demokráciának ez az előnye megvan. A másik dolog pedig az, hogy azt, hogy milyen szempontok szerint kell ítélni – és a nép ítélhet -, megítélni – és a nép megítélhet politikusokat -, azt most tanuljuk mindannyian. Most tanuljuk azt, hogy mi az, amit érdemes nézni, most kezdjük azt megtanulni, hogy nem az az érdekes, hogy a politikus mit mond magáról, hanem az az érdekes, hogy a politikus mit cselekszik. Most kezdjük azt megtanulni, hogy vajon ahhoz kell a nagyobb bátorság, hogyha az emberek a népszerű, többségi gondolatok uszályába rohannak vagy érdemes elgondolkodni a normaszegő gondolatain és mondatain. Most kezdjük megtanulni azt, hogy mit jelentenek a nosztalgiák, és mit jelent a nosztalgia mondjuk a magyar társadalom életében is. Gondoljunk vissza az általános iskolai tanulmányainkra és a Bourbonokra. De hogy én se vegyem el a nézőktől a szót, köszöntöm a következő telefonálót. Halló, parancsoljon! Üdvözlöm!

Jó estét kívánok, Czékus Jób vagyok Budapestről. Csintalan ár, az örökzöld téma, bár elég lerágott csont, mármint képletesen, Gyurcsány személye, aki az utóbbi időben egyre inkább eljátszik bizonyos szerepeket.

Nem rágtuk le eléggé.

Meg lehet figyelni például, hogy egyszer az alázatost játssza, egyszer a határozott államférfit, másszor pedig csak úgy egyszerűen jópofizik, és amikor nem szerepel, akkor meg úgy lehet látni, hogy különféle pofákat vág a Parlamentben. A baj persze csak az, hogy gyakran keveri a szerepeit. Még nagyobb persze az a baj, hogyha ezek a színészi alakítások a nemzet kárára mennek.

Úgy van.

A nyáron jelent meg Franka Tibor könyve, a Gyur(t)csány, és hogy mennyire foglalkoztatja azért a miniszterelnök személye a közvéleményt, az abból is lemérhető, hogy már a második kiadás is elfogyott. És tudja, Ön sörös ember bizonyos értelemben, Csintalan, hát öt-hat doboz sör áráért akár meg lehet venni ezt a könyvet. És tudjuk azért, hogy a jó sör az jön is, meg megy is, de azért a jó könyv azért a polcon bizony évekig megmarad, és fel lehet lapozni. Köszönöm, csak ezt akartam.

Ágy van, olvassunk. Olvassunk, olvassunk és olvassunk. Egyetértek. Egyéként másokat is arra buzdítok sok szeretettel, hogy ne csak én ajánlgassak itt olvasnivalót, hanem egymásnak ajánlgassunk olvasnivalót, és nagyon örülök, hogy Ön is most vette a fáradságot, és telefonon ezt a segítséget megadta mindannyiunk számára, úgyhogy nagyon szépen köszönöm a telefonját. Azzal együtt, hogy nem rágtuk mi még le eléggé ezt a Gyurcsány-csontot. Ez a csont akkor lesz lerágva, hogyha vissza tudjuk őt adni a családnak 2006 áprilisában vagy májusában. Én azt hiszem, hogy ez egy nagyon fontos aktus lesz, az áprilisi-májusi választás, mindenki arról beszél, hogy nagyjából ekörül lehetséges ez, és én nem véletlenül mondom azt – nem csak a szociális érzékenységem okán, meg a családszeretetem okán -, hogy azt gondolom, hogy Gyurcsány úrnak ott lenne a helye Klára asszony és a gyerekek környékén, hanem igenis, ha úgy tetszik, politikailag is én azt tartanám helyesnek, hogy ha megkímélné a magyar közéletet a jelenlététől, tehát én már a magam részéről azt támogatnám, hogyha sikerülne egy olyan választási eredményt elérni, hogy ő ellenzéki vezérként se próbálja itten zavarni a vizeket a következő időszakban. Egyszerűen az egész struktúra, az, amit szimbolizál, az az oligarchia, amelyiket ő képvisel – mert itt nemcsak Gyurcsányról van szó, hanem annak a családi vállalkozásnak a hatásáról a magyar politikára, a magyar gazdaságra -, én azt hiszem, hogy ez a magyar demokrácia mindenképpen nagyot lépne előre, hogyha a hatalmasok, ha úgy tetszik, visszavonulnának oda, ahova vissza kell vonulniuk. A világon sehol közvetlenül a politikai hatalomba, a Parlamentbe, a képviselőtestületekbe, a multik, a nagyok, a nagyvállalkozók, a nagy cégek – hát gondoljanak csak esetleg Németországra: Krupp, Thissen és sorolhatnám a neveket -, ezek a személyek, ezek az érdekcsoportok direktbe és közvetlenül nem szállnak bele a politika csinálásába, nem próbálják átvenni a kormányzati hatalmat. A rendszer, az építmény úgy épül föl, hogy ezek a maguk közvetett módján próbálják érvényesíteni érdekeiket, megállapodások útján a politikában.

Hát köszönöm szépen szíves figyelmüket, és várom Önöket egy hét múlva. Viszonthallásra, viszontlátásra!