Forrás: Komárom

Áv hó kilencedik napján a zsidó történelem legszomorúbb eseményeire emlékezünk, hiszen ehhez a naphoz kapcsolódik az Első és a Második Szentély pusztulása, Betár eleste, és a spanyol zsidók kiűzetése.

Tisa Be”Av előtt 3 héttel emlékezünk meg Tamuz 17-ről, melyhez szintén szomorú események kapcsolódnak, többek között i. sz. 70-ben ezen a napon törték át a rómaiak Jeruzsálem falait. Ezzel a nappal elkezdődik a három gyászhét. Ezalatt az időszak alatt nem tartunk esküvőt, táncos összejöveteleket, az ortodoxok nem borotválkoznak és nem vágatnak hajat. Péntek este a Lecha Dodit gyászdallammal énekeljük. Áv hó elseje után szigorodnak a böjti előírások: (szombat kivételével) nem eszünk húst, nem iszunk bort.

Áv hó kilencedikére gyászelőírások vonatkoznak: 25 órás teljes böjt, bőrcipő viselésének tilalma, fürdés tilalma. A zsinagógákban leszedjük a díszeket, halkan köszönünk, félhomályban ülünk a földön, illetve zsámolyokon és az előimádkozó a hagyományos dallamon felolvassa Jeremiás Siralmait (Megilat Echa). Ezt a könyvet Jeremiás prófétához kötjük és az Első Szentély lerombolása után íródott. Majd utána gyászénekeket (kinot) olvasunk.

Másnap nem rakunk reggel tfilint és nem imádkozunk talitban, mert ezek a zsidóság díszei, és ezen a napon nem díszítjük magunkat. Ezeket délután tesszük magunkra.

Ha valaki nem tud közösségbe menni Tisa Be”Av estéjén, annak javaslom, hogy csendben olvassa el Jeremiás Siralmait a Szentírásból, hogy érezze át e nap fontosságát.

Hadd osszak meg az olvasóval egy személyes élményt: e sorok írójának két alkalommal is megadta a sors, hogy a jeruzsálemi Héber Egyetem zsinagógájában hallhatta Jeremiás siralmait, miközben látta az Óvárost a völgyben, ezt a képet soha nem lehet elfelejteni.

Adja a Teremtő, hogy mihamarabb felépüljön a Harmadik Szentély, mert a hagyomány azt tanítja, hogy akkor Tisa Be”Av napja örömünnep lesz.

Vasadi Péter,

a budapesti Lauder Iskola judaisztika tanára

One Response to “Tisa Be”Av – 2005. augusztus 14.”

  1. Kedves Vasadi Peter, Egy Vasadi Jeno (Weisz) tavoli rokon

    Kedves Vasadi Peter,

    Egy Vasadi Jeno (Weisz) tavoli rokonom volt, ha jol emlekszem a XIII.keruleti Jasz utcaban laktak. Ismerte, vagy rokonsagban allt Vele? Ha igen, tud valamit a csaladrol?

    Elore is koszonom szives valaszat,

    Boros Gyorgy