Forrás: Magyar Hírlap

A másik csoport, az úgynevezett politika- vagy hobbikeresztyének társasága, Marylin Manson koncertjéből azt a logikus következtetést vonja le, hogy Gyurcsány Ferenc mondjon le, Pető Iván kérjen bocsánatot, és Kertész Imre azonnal fejezze be az írást, mert különben előveszik farzsebükből istent, és mindenkinek az arcába rántanak vele, hogy eleredjen az orra vére

Magyarország – többségében ateista, illetve vallástalan – társadalma meglehetősen jól viseli a verbális keresztyén túlkapásokat, nyilván amiatt, hogy a megelőző rendszer-formációban állami üldözés és üldöztetés sújtotta az összes felekezetet, csoportot, mozgalmat. Egyébként igaz ez az összes többi egyházra is, hiszen vallásos zsidónak, buddhistának vagy muzulmánnak sem volt könnyű lenni a kádárizmusban, bár ők kétségtelenül kisebb számban vettek részt a szocializmus építésében, mint Krisztus hívei.

Működik tehát a tolerancia, még akkor is, ha minimális érdeklődést kiváltó politikusok saját népszerűségük növelésére, tisztán politikai célokra használják az Igét, ami – testvérek között is – egyértelmű elkárhozással jár a tanítások szerint, legalábbis abban az esetben, ha mindenkinek hite szerint, amit azért erősen kétlek.

Nemrégiben egy felhívás jelent meg az interneten, melyben közös imahadjáratra és böjtre szólítják fel a keresztyéneket Marylin Manson augusztusi koncertje kapcsán, a kezdeményezést felkarolta a hit kiemelkedő védelmezője, Semjén Zsolt is.

A szöveg a következőképpen indul:

„Marylin Manson sátánista koncert elleni imahadjáratra felhívás – Egy közös ima- és böjtösszefogásra szeretnélek kérni titeket! Bizonyára ti is tudjátok, hogy Marilyn Manson készül Magyarországra koncertezni.”

Ebből két dolog derül ki. A felhívás megfogalmazója, nagy valószínűséggel, tisztán a szívére hallgatva tiltakozik a tényleg nem túl egyházbarát előadó fellépése ellen, de eszközei becsületesek, erőt próbál erő ellenébe kiállítani, imával és böjttel készül szembeszállni a szórakoztatóiparral, ami kedves, de kudarcra ítélt próbálkozás, mindazonáltal egyáltalán nem ellenszenves. A másik, hogy baja van a magyar nyelvvel, de a magyar nyelv ismerete nem feltétele az igaz hitnek, úgyhogy evvel nem is foglalkoznék behatóan, megjegyzés nélkül azonban mégsem hagyhattam, mert kellő önfegyelemmel fejleszthető, és akkor nem fognak a megfogalmazás bénaságából kiindulni, amikor a szöveg értelmét elemzik a hozzám hasonló, cinikus elemzők.

Marilyn Manson persze mindent meg is tett azért, hogy a keresztyének ráharapjanak a témára, mondhatnám: ez is a tudatos marketingstratégia szerves része, hiszen azt a címet adta turnéjának, hogy Against All Gods, ami – legalábbis – elgondolkodtató, voltaire-i célkitűzés. Fontos leszögezni, hogy Voltaire-nek is elég sok baja volt a maga gondolataiból és szavaiból, az idők tehát nem változnak annyira, mint szeretnénk.

Itt azonban elágazik az ösvény.

Megfigyeltem, hogy azok a keresztyének, akik már régebben is gyakorolták vallásukat, és megélték hitüket, csak a legritkább esetben vonulnak ki síppal, dobbal und nádi hegedűvel az utcára, hogy antiszemita szónokoknak tapsoljanak, vagy genetikailag módosított zöldségeket dobáljanak a nekik nem tetsző előadók felé, hanem őszinte rémülettel figyelik az Istenük nevében, azaz nevét hiába szájra véve, folytatott előadás-sorozatot. Kicsit szégyenkezve, kicsit aggodalommal várják a bekövetkező, elkerülhetetlen büntetést, és megpróbálják életükkel igazolni, hogy nem minden keresztyén ostoba és vérszomjas barom, miképp az a Bibliából is egyértelműen kiderül, mármint azok számára, akik tudják, hogy nem Semjén Zsolt írta.

A másik csoport, az úgynevezett politika- vagy hobbikeresztyének társasága, Marylin Manson koncertjéből azt a logikus következtetést vonja le, hogy Gyurcsány Ferenc mondjon le, Pető Iván kérjen bocsánatot, és Kertész Imre azonnal fejezze be az írást, mert különben előveszik farzsebükből Istent, és mindenkinek az arcába rántanak vele, hogy eleredjen az orra vére.

Marylin Manson pontosan ezekre az emberekre építi marketingjét, amely a plakátoknál sokkal hatékonyabban hirdeti a koncerteket, mivel már a bejelentéstől kezdődően tele vannak az újságok a tiltakozásokkal, azaz a nevével, ami neki éppen elég.

A Minden Isten ellen című turné innentől kezdve biztosítva van, telt házak mindenütt, imádkozó és böjtölő, nagyritkán, tüntető hívők az állomásokon, és minden megy a maga útján, terv szerint.

Marylin Manson művészetéről megoszlanak a vélemények, én például kedvelem, bár néha unalmasnak és vásárinak tartom ijesztgetős show-ját, de van, hogy megkajálom a groteszk, dinamikus frontális támadást, amelyet a világ ellen kezdeményez, és amiből nagyszerűen megél. Életrajzát megismerve, arra a következtetésre jutottam, hogy nem teljesen marketingszempontok irányítják művészetét, nagymértékben képes azonosulni azokkal a hülyeségekkel, melyeket képvisel, és nemritkán telibe talál, hiszen cinizmusa mögött elég nagy tartalék halmozódott fel észből, ami nem hátrány még egy rockzenésznél sem.

Nem lennék boldog, ha rokonok lennénk, de a koncertjére elmegyek. Ha a Gonosz szól belőle, majd megfontolom, és ha úgy adódik, elvetem, mert abban egészen biztos vagyok, hogy nem az emberek megsüketítésével kell védekezni a rossz hírek ellen, nem a fülek befogása veszi el a hazugok kenyerét, hanem az igazság bizonyítása.

Ez persze túl bonyolult, idő- és észigényes elfoglaltság. Politikusoknál szóba sem jöhet. Viszont róluk is írnak az újságok. Semjén Zsolt eddig a pedofília, a homofóbia, Marylin Manson és a drogok révén kerülhetett be a napilapokba. Elgondolkodtató, mindazonáltal szánalmas karrier.

Para-Kovács Imre főmunkatárs

Comments are closed.