Budapest vendége Spielberg új hőse, Eric Bana
Návai Anikó, 2005. augusztus 6. 00:00
Egy tavalyi kép: Eric Bana Tokióban, ahová a Trója bemutatójára érkezettKép: REUTERS – Issei Kato A következő hetekben (egy hónapnyi máltai forgatás után) Steven Spielberg és hadserege Budapest lakóinak szíves türelmét kérve belakja majd a magyar főváros belső kerületeit, a budai hegyeket és a tököli repteret, hogy egyszerre forgatva és vágva versenyt fusson az idővel, és karácsonyig tető alá hozza München című, a feldolgozás vélhető iránya miatt máris sokat vitatott filmjét az 1972-es olimpiai túszdráma utóéletéről.
Ha van köze, ha nincs George Jonas Bosszú c. tényregényének hőséhez, a München főszerepét – a megtorló akciót vezető izraeli szuperkommandóst – az az Eric Bana (Sólyom végveszélyben, Hulk, Trója) játssza, aki szereplőtársaival (Geoffrey Rush, Matthieu Kassovitz, Daniel Craig, Ciaran Hinds) együtt némasági fogadalmat tett Spielbergnek, és ezt nagyon komolyan be is tartja. Márpedig korábbi interjúk alapján tanúsíthatom, hogy amikor nem a Münchenről van szó, Eric Bana – akinek 37. születésnapján, augusztus 9-én remélhetőleg magyar borral koccint majd a stáb Budapesten – kollégáihoz képest kimondottan barátságos (és büszkén ideiglenes!) marslakó Hollywoodban.
– Talán a pesti vendéglősöknek is jó tipp, ha elárulod, mi a kedvenc étele annak, akinek az apja horvát, az anyja német, és Ausztráliában született?
– A Wienerschnitzel és a sztrapacska, amin felnőttem. Apu is, anyu is első generációs emigráns, a háború után jöttek Ausztráliába. Nem volt nagy kunszt megőrizni a szüleim kulturális örökségét a multinacionális Melbourne-ben, mert az ausztrálok nagyon hasonlítanak az európaiakhoz, ami alkatilag amúgy is közel áll hozzám. Amíg a nagyi, az anyu anyja élt, folyton rajta lógtam, valószínűleg emiatt beszélek folyékonyan németül ma is.
– És horvátul?
– Az sajnos eléggé akadozik, mert az apu rokonsága főleg Horvátországban él, oda meg ritkán jutok el. De szeretnék visszamenni, talán még dolgozni is. A bábeli családi hátteremnek köszönhető, hogy kiskoromban mindenféle nyelven hablatyolva imitáltam akit csak tudtam, és mindenki remekül szórakozott. Aztán ahogy fokozatosan beleszerettem a filmekbe, derengeni kezdett, hogy ez tán nekem is menne. De mivel a sulihoz nem nagyon fűlt a fogam, színművészetiről hallani se akartam. Az iskola olyan fokon nem ment, hogy egyszer még osztályismétlésre is buktam. Pedig nem voltam rossz gyerek, csak untam. Mindig a bátyám falazott nekem, egy életre hálás vagyok érte. Mikor végre befejeztem a nyüglődést az iskolával, kocsimosásból, benzinkutazásból, pincérkedésből éltem, a lehető legtávolabb attól a világtól, ahova vágytam.
Míg aztán az egyik vendéglőben valaki odapenderített a terem közepére…
… és elkezdtem humorizálni, pedig nem vagyok valami híres viccmesélő. Sztorizni viszont elég jól tudok. Bár itt van egy kis ellentmondás, mert amúgy nem sóvárgok a figyelemért. Otthon, családi körben meg a haverokkal persze más. Fogalmazzunk úgy, eléggé magamnak való vagyok, ez már annak idején a suliban is kiderült. Inkább figyeltem a többieket, mint kezdeményeztem. Az egyszemélyes komédiázás is csak azért működött, mert belefeledkeztem, a nézők meg levették a poénokat. Aztán jött egy producer, csináltunk egy tévéműsort, ami vagy hat évig futott, és egyszer csak valakinek eszébe jutott, hogy kipróbál egy drámában.
– Azóta csak drámában láttunk. Nem hiányzik a komédia?
– Is-is. Ma már világos, hogy a színészet a küldetésem, és akár beismerem, akár nem, mindig a dráma vonzott inkább. Hülye lennék most hátat fordítani neki. Azt persze nem mondom, hogy soha, de a dráma sokkal többet ad nekem. Az előkészítési szakaszban mindegyik szerepem alaposan megdolgoztatott, és minden szerepemből rengeteget tanultam.
– Hozzátéve, hogy nem akármilyen rendezőkkel dolgoztál. Ridley Scott a Sólyom végveszélyben főszerepét, Ang Lee a Hulkot, Wolfgang Petersen pedig a Trója Hectorát bízta rád.
– Ha arra keresed a választ, honnan merít drámai erőt valaki, akinek semmilyen gyerekkori traumája nem volt, jogos a kérdés. Talán abból az iszonyatos mennyiségű szeretetből, amit a családomtól kaptam és abból a legalább ilyen érzékeny idegrendszerből, amit örököltem. Meg a fantáziámból, ami szinte végtelen.
– Az utóbbinak tényleg elég fontos szerepe lehet, mert azon a kivételes kontinensen nőttél fel, amelyik soha nem tapasztalt háborút.
– Nem tudom, mennyi hazaszeretet dobog a szívemben ahhoz, hogy megvédjem az országomat, de az biztos, hogy a családomért mindenre képes lennék. Egészen a megtorlásig.
– És a haraggal, az indulatokkal hogy állsz?
– A dühkitörések okát sosem abban a pillanatban kell keresni, mikor az ember robban. Az indulatok rendszerint akkumulálódnak. Ha engem kérdezel, két pici gyerek apját, vannak napok, amikor már reggel nyolckor rendesen fel vagyok turbózva. Ilyenkor kimondottan jól jön egy olyan szerep, ahol fel kell robbanni.
– Egy kislányod van és egy kisfiad.
– Ők tették helyre bennem végleg a dolgokat. Hogy nem én vagyok a legfontosabb a világon. Mert azért nekem is megvolt a magam baja, például hogy annak idején miért nem buktak rám csőstül azok a lányok, akikért ácsingóztam. Mióta megtaláltam a feleségemet, és megszülettek a gyerekek, sokkal egészségesebben látom a világot, márpedig ez nem is kis teljesítmény ebben a hiúságokkal megspékelt közegben. A forgatáson király vagyok, otthon rabszolga. Ez persze enyhe túlzás, csak érzékeltetni akartam az egyensúlyt.
– Hírnév? Kritikák? Meg se érint?
– Szerintem Ausztráliában, ahol élek, már annyit irkáltak rólam, hogy lassan mindenki unja már. A kritikákra nem figyelek oda. Ha szidnak, csak elkeserednék, ha meg dicsérnek, a fejembe szállna. Csak arra koncentrálok, hogy a lehető legjobban csináljam a dolgomat, mert ezért fizetnek, a többi úgyse rajtam múlik. És arra is rájöttem, hogy egy film igazi értékét úgyis az adja meg, ha pár évvel később még mindig leköt.
– Tisztázzunk valamit: nem költöztél Hollywoodba?
A Bosszú főszereplője a máltai forgatáson a rendező Steven Spielberggel
– Én a mai napig a Tagadás nevű, isten háta mögötti porfészekben lakom, a lehető legmeszszebb ettől a cifra, kimódolt hollywoodi világtól. Minden forgatás után rohanok haza, fel se merül, hogy máshol éljek. És egy kicsit se irigylem Brad Pittet, akinek egy keze is sok, hogy megszámolja, hány igazi barátja van – itt. Nekem ugyanis – ott – rengeteg. De ez kizárólag azon múlt, hogy Melbourne-ben maradtam, Normálfalván, és úgy élek, ahogy akarok.
– Semmi felhajtás?
– Az egyetlen luxus, amibe ölöm a pénzt, a kocsik meg a motorok, mert annak idején erre fájt a fogam, és most végre megengedhetem magamnak. És vettünk a feleségemmel egy házat Sydneyben, mert Rebecca oda való. Más luxus? Semmi. Sose érdekelt igazán a pénz. Ha van egy jó verdám, egy jó motorom, kifocizhatom magam, és rendben van körülöttem a család meg a barátok, nekem mindenem megvan.
Hollywood, 2005. augusztus
ERIC BANADINOVICH (művésznevén ERIC BANA) 1968. augusztus 9-én született Melbourne-ben. Apja, Ivan, horvát emigráns, traktorgyári művezető, anyja, Eleanor, német emigráns, fodrász. Bátyja, Anthony kitűnő tanuló, tanulmányi versenyek győztese, élsportoló, az Egyesült Államokban kapott kosarasösztöndijat. Eric végigbukdácsolta az iskolát, majd alkalmi munkákból – többek között pincérkedésből – élt. Egyik munkahelyén, egy melbourne-i éjszakai szórakozóhelyen addig humorizált, míg egyszer csak a színpadon találta magát, s ezzel kezdetét vette karrierje mint egyszemélyes komikus. Az ausztrál tévéközönség is egy ilyen műsorban ismerhette meg, mely évekig futott. Első karakterszerepét – egy mókamestert a The Castle c. drámában – 1997-ben játszotta. Ugyanebben az évben megnősült (Rebecca Gleeson, filmes sajtófőnök). Bana 2000-ben hívta fel magára Hollywood figyelmét egy közismert ausztrál bűnöző alakításával (Chopper c. film), melyért az ausztrál filmkritikusok díján kívül a stockholmi filmfesztivál legjobb alakításának díját is elnyerte. 2001-ben kérte fel Ridley Scott az amerikaiak meghiúsult szomáliai katonai akciójáról szóló Sólyom végveszélyben c. film főszerepére. Ezt követte 2002-ben a Hulk c. képregény filmváltozatának főszerepe Ang Lee rendezésében, majd 2003-ban Hector a Wolfgang Petersen rendezte Trójában. Jelenleg Steven Spielberg a hírhedt olimpiai terrorcselekményről szóló München c. filmjének főszerepét játssza, azt az izraeli kommandóst, aki az 1972-1974 között lezajlott megtorló akciót vezette. Eric Banának két kisgyermeke van, Kurt és Sophia. Családjával Melbourne-ben él.