Forrás: Magyar Hírlap

Az elnöki gárda katonái eltorlaszolták a palotához vezető utakat

Ropogtak a fegyverek tegnap Nouakchottban, Mauritánia fő-városában, de tegnap délután sem derült ki egyértelműen, hogy éppen puccskísérletet fojtottak-e el a kormányerők, vagy a puccsisták diadalmaskodnak. Az ország államfője – aki maga is puccsal jutott hatalomra – tegnap külföldön tartózkodott.

Az elnöki gárda katonái eltorlaszolták a palotához vezető utakat, miközben egy részük elfoglalta a rádió és a televízió épületét. Az állami műsorszórók beszüntették az adást. Az AFP tudósítója szemtanúja volt annak, hogy a városközpontba nehézfegyvereket, légvédelmi ütegeket szállítottak, az utcákat pedig megszállták a katonák. A jelentések szerint katonák foglalták el a repülőteret és a kulcsfontosságú katonai épületeket. Az utcákon lövöldöztek, a hivatalnokok elhagyták munkahelyeiket.

Egy mauritániai újságíró zavartan nyilatkozott a történtekről az al-Dzsazíra arab hírtelevíziónak: információk híján maga sem tudta, mi folyik az országban.

Mauja Uld Szid”Ahmed Taja elnök kedden Szaúd-Arábiában részt vett Fahd király temetésén. Az államfő 1984-ben államcsínnyel jutott hatalomra, és azzal haragította magára a megosztott, igen vegyes etnikumú ország egy részét, hogy az 1990-es években elpártolt Szaddám Huszein iraki diktátortól, és Washington oldalára állt, ráadásul kapcsolatot létesített Izraellel. Mauja Uld Szid”Ahmed Taja elnök kemény ellensége a radikális iszlám mozgalmaknak is. A hadsereg 2003-ban kétnapos utcai harcokkal kis híján már megbuktatta őt, és tavaly is legalább két puccsot kíséreltek meg ellene. Mauritánia a térségben az Egyesült Államok szövetségesének számít a terror elleni harcban, ráadásul tengeri olajmezőkkel is rendelkezik, ahol a kitermelés jövőre kezdődik.

cnn/bbc

Comments are closed.