Forrás: NOL

Népszabadság Online, 2005. augusztus 4. 13:16

Lemondásra szólítja fel, illetve Teleki László romaügyi államtitkár leváltását követeli a miniszterelnöktől az Integrációs Roma Szövetség elnöke. Csík Tamás szerint Teleki egy nagykanizsai megemlékezéssel meggyalázta a roma holokausztot.

Az ügy előzménye, hogy múlt héten a nagykanizsai roma holokauszt ünnepségen focimeccset rendeztek, és Bangó Margit ismert nótaénekes mulatós koncertet adott a koszorúzás után, amelynek során a rendezvény egyik főszervezőjének egy dalt is elénekelt házassági évfordulója alkalmából.

Emiatt felháborodását fejezte ki a Zala Megyei Önkormányzat tanácsnoka, Vajda László is. Teleki László, az Esélyegyenlőségi Minisztérium politikai államtitkára, MSZP-s képviselő, egyben a Nagykanizsai Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke ekkor azt mondta: azért így emlékeznek a roma holokausztra, mert úgy gondolják, hogy a sport és a kultúra az, ami igazán közel hozza egymáshoz az embereket, és nemcsak a múlttal, hanem a jelennel és a jövővel is törődni szeretnének.

A Centrum pártban politizáló Integrációs Roma Szövetség elnöke ennek ellenére most Gyurcsány Ferencnek címzett levelében Teleki leváltását követeli, illetve lemondásra szólítja fel a romaügyi államtitkárt. Csík szerint a holokauszt meggyalázása, sárba tiprása, ízléstelen, cinikus cselekedete, és az azt súlyosbító magyarázata miatt kell mennie Telekinek.

Csík emlékeztet arra, hogy a szocialista Zuschlag János országgyűlési képviselőnek is távoznia kellett hasonló esetben a Parlamentből. Az Integrációs Roma Szövetség elnöke úgy véli: pozícióiból adódóan Teleki az MSZP-t és a kormányt is reprezentálja, ezért sem maradhat. Levelében Csík Tamás arra figyelmeztet: „a tragédia, a szomorúság, az emlékezés soha nem lehet alkalom arra, hogy falusi labdarúgó mérkőzést rendezzünk, és nótákat küldjünk házassági évfordulók címén, mert mindennek megvan a saját maga ideje és órája. Aztán pedig mindezt kormányzati roma program elemeként tüntessük fel a közvélemény előtt.”

(a Roma Sajtóközpont tájékoztatása alapján)

Comments are closed.