Forrás: Stop!

A pápa ellátogat a kölni zsinagógába Időpont: 2005-08-04 10:48:00

Nem sokkal XVI. Benedek pápa megválasztása után, a kölni zsidó közösség vezetői üzenetben gratuláltak a pápának és meghívták, hogy az Ifjúsági Világtalálkozó alkalmával keresse fel őket. A zsidó vezetők remélik, hogy XVI. Benedek pápa augusztus 19-ei látogatása a kölni zsinagógában segíteni fogja a zsidó-katolikus párbeszédet.

Michael Rado, a kölni zsinagóga vezető bizottságának tagja erről a következőket mondta: „Reméljük, hogy a látogatás jel lesz a jövőre nézve. A pápa gesztusa, hogy felkeres egy zsinagógát, újból nyilvánvalóvá teszi, hogy az egyházi irányvonal távol áll az antiszemitizmustól.” – írja a Magyar Kurír.

Ebi Lehrer, a kölni zsinagóga egy másik elnökségi tagja szerint annak a ténynek, hogy egy német pápa tesz látogatást a zsinagógában, nincs különösebb jelentősége: „Úgy tekintünk rá, mint pápára, a katolikus egyház fejére és nem úgy, mint egy németre”.

Natanael Teitelbaum rabbi hangsúlyozta: „Elhangoznak majd beszédek és liturgikus szövegek is, melyek nem sok időt hagynak majd a beszélgetésre, de mindkét oldalnak lehetősége lesz a kölcsönös tisztelet kifejezésére”. „Tanulhatunk egymástól, nem feltétlenül vallási kérdésekben, de pl. az együttélés, morális és a békével kapcsolatos kérdések terén – tette hozzá a rabbi.

Hans Hermann Henrix, az aacheni katolikus akadémia igazgatója és a Német Püspöki Konferencia, valamint a Vatikán katolikus-zsidó kérdéseinek tanácsadója. Véleménye szerint „a tény, hogy a német XVI. Benedek pápa látogat el a kölni zsinagógába sajátos jelentőséggel bír, bár az utat még II. János Pál taposta ki. A jelenlegi pápa saját szemszögéből és saját személyiségével megerősíti ezt az elkötelezettséget”.

A kölni az egyik legrégibb zsidó közösség az Alpok északi részén, létezését már Kr. e 321-ből származó dokumentumok is alátámasztják. A középkor folyamán sokat szenvedett az antiszemita üldözések során és hosszú ideig tiltott volt a zsidóknak, hogy a városban éljenek. A nácik a Holokauszt folyamán 11 ezer kölni zsidót öltek meg. A háború után a közösség újjáéledt, jelenleg 5000 tagot számlál, melyből 4000 az elmúlt 15 évben jött a volt Szovjetunió területéről.

Stop!

Comments are closed.