Forrás: HVG

A világ egyik legjobb makroközgazdászának tartják a Hitler hatalomra jutásakor Afrikába menekült német zsidó család tagjaként Zambiában született, ma 61 éves amerikai Stanley Fischert, aki nemrég került az izraeli központi bank élére. Első külföldi interjúját a HVG-nek adta.

HVG: A nyolcvanas években tanácsadóként segítette az izraeli kormányt, és önnek is tulajdonítják, hogy 1985-ben leküzdötték a hiperinflációt. Korábban is hívták Izraelbe a jegybank élére, miért csak most vállalta el?

S. F.: A mostani ajánlatot akkor kaptam, amikor már befejeztem pályafutásomat az IMF-nél, ahol hét évig dolgoztam vezérigazgató-helyettesként, amit nagyon szerettem. A karrierem többi állomása, így a Világbank alelnökeként eltöltött évek is érdekesek voltak, jól éreztem magam a bostoni Massachusetts Institute of Technology professzoraként is. A felkérés elfogadásában két dolog számított. Mindig is szorosan kötődtem Izraelhez, és ez jó alkalomnak kínálkozott arra, hogy valami hasznosat tegyek az országért. Emellett vonzott a közéleti tevékenység is.

HVG: Az IMF-nél számos ország esetében előfordult, hogy nem vált be a receptjük, sokszor bírálatot is kaptak, amiért a legtöbb, bajba került államnak ugyanazt az „orvosságot” írták fel.

S. F.: Igen, gyakran bírálták így az IMF-et. De más kritikát is a fejünkhöz vágtak, például azt, hogy „bezzeg a másik országot kedvezőbb elbánásban részesítették”. Erre én azt mondom, ha valóban különbséget tettünk, akkor viszont nem igaz, hogy egy kaptafára vettük volna az összes országot. Az 1997-1998-as ázsiai válság idején azzal vádoltak minket, másoktól nem, csak az érintett országoktól követeljük, hogy hozzák rendbe pénzügyi szektorukat. Az IMF védelmében elmondhatom, hogy bizonyos makrogazdasági kérdésekben a szervezet igen következetes volt, meglehet, túlságosan is az. Az intézményi strukturális reformok kérdésében pedig országonként változott az IMF által támasztott igény. Emlékszem, például a kilencvenes évek közepén az IMF nem bízott abban, hogy a magyar kormány képes lesz teljesíteni a kitűzött célokat. A kormányfő, Horn Gyula ugyan erősködött, hogy kontrollálni tudja a béreket, de mi nem akartuk elhinni. Mégis megcsinálta, és ha önök akkor nem is teljesítettek minden kitűzött célt, sikerült haladást elérniük.

HVG: A pénzügyi válságok megoldásában nagy tapasztalatokra tett szert. Ezért hívták Izraelbe is?

S. F.: Remélem, hogy nem, és úgy gondolom, itt nem is lesz szükség erre a szakértelmemre. Annál is inkább, mivel jelenleg az izraeli gazdaság helyzete stabil, a növekedés is megfelelő. Az utóbbi húsz évben sok változás történt itt: a tőke szabadon mozog, a privatizáció kiterjedt, a kereskedelem teljesen liberalizált. Az izraelieket ma elsősorban a társadalmi különbségek növekedése és az itteni mérce szerinti szegénység terjedése aggasztja.

HVG: Úgy hallottam, valóságos messiásként várják Izraelben, hogy a jegybank új elnökeként csodákat tegyen. Rögtön kapott is egy hosszú kívánságlistát: pénzpiaci reformok, adócsökkentés, a tőkeimport fellendítése. Nem túlzottak ezek az elvárások?

S. F.: De igen. Tőlem – akinek a feladata a monetáris politika meghatározása és a kormány gazdasági tanácsokkal való ellátása – nem lehet elvárni, hogy mindezeket a problémákat egy csapásra megoldjam. Ugyanakkor remélem, hogy sikerül az eddig elég jól alakult monetáris politika továbbvitele, habár az 1 százalék körüli infláció túl alacsony. Az izraeli gazdaság kitűzött 6 százalékos növekedését, a külföldi befektetések növelését az eddiginél jobban kell ösztönözni.

HVG: Mi a véleménye a jóváhagyásra váró új izraeli banktörvényről?

S. F.: A jegybank törvényi alapjait, egy modern központi bankot szeretnénk tető alá hozni. Egy új, bankon kívüli tagokat is magában foglaló monetáris bizottság felállítását javasoljuk, amely meghatározza a kamatpolitikát, és nyilvánosságra hozza döntéseit és azok indoklását is. Az izraeli jegybank gyakorlatilag független, de ha ezt törvény is rögzíti, akkor azt nem lehet többé elvitatni.

HVG: A Leumi bank privatizációja kapcsán a napokban Ariel Saron kormányfő mellé állt Benjamin Netanjahu pénzügyminiszterrel szemben, aki – elsősorban politikai okból – a bank részvényeinek egy részét az állampolgároknak akarta adni.

S. F.: Az a feladatom, hogy kimondjam, amit gondolok a kulcsfontosságú kérdésekről. Meggyőződésem szerint egy olyan országban, ahol igen nagy az adósság mértéke, semmi értelme a Leumi részvényeit elosztogatni.

HVG: Milyen gazdasági következményei lehetnek a gázai kivonulásnak?

S. F.: Attól függ, hogyan teljesül. Természetesen nem oldja meg az összes problémát a palesztinokkal, de ha végül megtörténik, nagyon pozitívan hat majd a gazdasági növekedésre. Ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy az izraeli gazdaság a háborús időkben is növekedett.

HVG: Lát-e esélyt a világgazdaságot veszélyeztető újabb pénzügyi válságok kialakulására?

S. F.: Úgy gondolom, csökkent az esélye az 1994-es mexikói pénzügyi krachhoz hasonló válságoknak. A kilencvenes évek végén, 2000 elején a világban bekövetkezett összesen nyolc pénzügyi válságból hét a rögzített árfolyammal hozható összefüggésbe. A válságok valószínűsége csökkent, mert ma már csak néhány országban van rögzített árfolyam. A pénzügyi rendszerek stabilitása elsősorban a bizalmon múlik, annak hiányában mindig bekövetkezhet bizonyos fokú válság. Most ugyan nem látok krízishelyzetet, de ezzel nem azt akarom mondani, hogy többé nem lesznek válságok. Igenis lesznek.

HVG: Jegybanki kormányzóként nem nehéz alkalmazkodnia a politikusokhoz?

S. F.: Az IMF-nél megtanultam tisztelni is a politikusokat, addig ugyanis jószerével csak gyanakodtam rájuk. A politikusok kétségtelenül mindig komplikálják a dolgokat, de az is igaz, hogy jó a segítségüket felhasználni a keserű pirulák lenyeletéséhez.

BŐHM ÁGNES / TEL-AVIV

Comments are closed.