Forrás: NOL

Népszabadság Online, 2005. augusztus 3. 11:25

„A zseni nem tanul, hanem tud.” – Jókai Mór

Albert Einstein válogatott írásai

Szerkesztette: Székely László, Sorozatszerkesztők: Ropolyi László, Szegedi Péter

Principia Philosophiae Naturalis sorozat

Einstein rendkívül gazdag életművet hagyott ránk. Bár összes műveinek kiadására nem vállalkozhatunk, e kötetnek mégis az a célja, hogy általános és kiegyensúlyozott áttekintést adjon e zseniális fizikus munkásságáról.

A kötet öt fejezetre tagolódik. Az első témája természetesen a relativitáselmélet. A második fejezet Einsteinnek a kvantummechanikáról és a determinizmus kérdéséről írott fontosabb cikkeit tartalmazza. A harmadik fejezet írásai tudomány, vallás és filozófia viszonyát boncolgatják. A negyedik fejezet Einsteint a közéleti embert mutatja be, s a kötetet végül Einstein tudományos önéletrajza zárja.

A könyv olyan írásokat is tartalmaz, melyek most először olvashatók magyar nyelven.

A kötet szerkesztője Székely László filozófus, az einsteini életmű jó ismerője, többek közt az Einstein kozmoszától a fölfúvódó világegyetemig című monográfia szerzője.

Typotex Kiadó; 400 oldal, 2150 Ft.

Mészáros Mária: Sors-játék

Az út, a válaszok keresése, az örök nagy kérdések foglalkoztatják és érzékenység jellemzi Mészáros Mária kötetének verseit. Néhány a címek közül: Hellasz titka, Márvány lány, Azték piramisok, Az ész diadala, Kérdések kérdése, Milyen a valóság… A Sors-játék gondolatait szépen egészítik ki Barát József és Marsi Kata illusztrációi.

K.u.K. Kiadó; 1500 Ft.

Barbara Taylor Bradford: Őrizd az álmot!

Fordította: Sarlós Zsuzsa

Őrizd az álmot! Ezzel a felkiáltással adja tovább unokájának, Paulának a magasra emelt fáklyát, a felvirágoztatott Harte-birodalom vezetését Emma Harte, akiből nyolcvanéves korára Anglia egyik legnépesebb, leggazdagabb, legsikeresebb családjának jótevője, bálványa és irányítója lett. Unokái immáron huszonéves férfiak és nők, akik a legkülönbözőbb egzisztenciális és érzelmi válságok átvészelésén fáradoznak. Vannak köztük jók és gonoszok, akik, ha nem is egyszerűen, de a regény végére mégiscsak elnyerik méltó jutalmukat, illetve büntetésüket.

Barbara Taylor Bradford regényében van születés, halál, válás, tragikus gyilkosság – egyszóval minden, ami az életben is előfordul, s amitől a hasonló gondokkal küszködő olvasóban feltámadhat a remény, hogy az ő szenvedéseit is megérdemelt boldogság váltja fel hamarosan.

Azoknak, akiknek az Egy gazdag nő oly sok örömteli órát szerzett, a második kötet sem fog csalódást okozni.

Európa Kiadó; 708 oldal, 2500 Ft.

Laurell K. Hamilton: Égő áldozatok

Ha egy nagy hatalmú vámpírmester és egy dögös vámpírvadász szeretők lesznek, könnyen lángba borul körülöttük minden. Anita Blake napjai eddig sem voltak eseménytelenek, de mióta kifejezetten szoros szálak fűzik Jean-Claude-hoz – St. Louis vámpírmesteréhez -, az élete bonyolultabb és veszélyesebb, mint valaha. Anitának rá kell döbbennie, hogy vannak dolgok, melyektől még Jean-Claude is fél. Ilyen például az öreg és hatalmas vámpírokból álló Tanács, melynek tagjai most eljöttek, hogy kielégítő magyarázatot kapjanak társuk halálára. Amikor egy romantikus vacsorát a Jean-Claude titokzatos múltjából felbukkanó vámpírok zavarnak meg, Anita már sejti, hogy a dolgok hamarosan még rosszabbra fordulnak. Miközben a vámpírvadász a vérfarkasok falkájával is összetűzésbe keveredik, a város vérszívóit egy paranormális képességekkel rendelkező gyújtogató veszi célba, és ha Anita nem vigyáz, ez a tűz mindent elemészthet, ami fontos az életében.

A szerzőről:

Laurell K. Hamilton az utóbbi évek legeredetibb és legsikeresebb szerzője a kaland- és fantasy-regények piacán. Az Anita Blake-sorozat legutolsó kötete a The New York Times bestsellerlistáján a megjelenést követően a második helyet foglalta el.

Agave Könyvek (); 397 oldal, 2380 Ft.

Tamási Áron: Gyökér és vadvirág

A XX. század egyik legkedveltebb magyar prózaírója a Székelyföldön született Tamási Áron. Novelláiban az erdélyi táj szépségét, az erdélyi emberek küzdelmes életét tárja az olvasók elé.

„Az írónak lényegében minden írása számadás.”

Ez a könyv nemcsak lényegében nevezhető annak, hanem formája szerint is. Ugyanis nem csupán szépszámú elbeszélést ölel egybe az olvasó számára, hanem emlékezik és emlékeztet a bőséges korra is, melynek immár örökre elnyugodott ölében termettek ezek a gyümölcsök…

Palatinus Kiadó, 332 oldal, 2100 Ft

Heller Ágnes: A zsidókérdés megoldhatatlansága

A kötet az úgynevezett „zsidókérdést” feszegeti kétezer esztendő távlatában, s igyekszik a jelen kérdéseit a „hosszú időtartam”, a „long durée” perspektívájába helyezni.

Ez a könyv arról szól, hogy mindig lesznek olyanok, akik zsidónak, azaz zsidónak is választják magukat.

Múlt és jövő Kiadó; 1450 Ft.

Szirtes I. János: H-008 a játszma

Top Secret – A magyar hírszerzés történetéből

Az izgalmas krimi stílusjegyeit hordozó, néha dokumentumszerűen hiteles kötet a határokon túl dolgozó magyar hírszerzők zárt és titkos világát tárja fel, bepillantást engedve életükbe, munkájukba, eredményeikbe, kudarcaikba… A magyar hírszerzés osztályvezetőjeként Pál megretten a moszkvai háborús hangulattól, és elhatározza, hogy Wallyval, CIA-s kollégájával megpróbálja a feszültséget enyhíteni, mert a világégésnek Magyarország is áldozatául eshetne. A két hírszerzés összefog, és sajátos titkosszolgálati játszmába kezd. A cél meggyőzni a Kreml vezetőit, hogy az amerikaiak nem tervezik megtámadni Moszkvát, ezért nincs szükség megelőző atomcsapásra.

Magyar Könyvklub; 386 oldal, 1990 Ft.

Bohumil Hrabal: Zsebcselek

Kérdező: Szigeti László, Hrapka Tibor fotóival

„Bohumil Hrabal zárt ember volt, hallgatag öregember, akivel alig lehetett beszélni. Szigeti könyve olyan, mint egy csoda: Hrabal-hőst tudott Hrabalból csinálni.” (Esterházy Péter)

Kalligram kiadó; 216 oldal, 1800 Ft.

Barbara Taylor Bradford: A legkülönb unoka

Fordította: Sarlós Zsuzsa

Barbara Taylor Bradford az egyik legkedveltebb, legkeresettebb bestselleríró a világon. Egy gazdag nő című regényével útjára indított egy családregény-sorozatot, amelynek Őrizd az álmot! című kötete után A legkülönb unoka a harmadik része.

A történet az 1980-as évek első felében játszódik, tíz évvel a legendás hírű nagymama, Emma Harte halála után. Unokája és örököse, Paula szépsége teljében, karrierje csúcsán éli a dolgos felső tízezer munkacentrikus hétköznapjait. Angliában lakik, New Yorkban dolgozik, a Riviérán lévő villájukban nyaral, Hongkongba jár bevásárolni, és Ausztráliába is elrepül, hogy meglátogassa butikjait és ott élő bátyját, Philipet. Minden tekintetben sikeres, imádja férjét, gyerekeit, terebélyes családjának minden ága-bogát, kivéve a fekete báránynak számító Jonathant, aki viszont sértettségében, kisemmizettségében bosszúhadjáratot szervez ellene. A regény az igazság és gonoszság küzdelme – hogy sok izgalom, viszontagság és ármánykodás után melyik győzedelmeskedik, afelől senkinek, aki az első két kötetet olvasta, nem lehet kétsége.

Az írónő könnyed stílusával kielégíti mindannyiunk természetes meseigényét, olyan miliőt teremtve, amely legtöbbünk álmainak netovábbját jelenti, s ebben a számunkra elérhetetlen környezetben elérhető közelségbe hozza hőseit.

Európa Kiadó; 424 oldal, 2200 Ft.

Gerlinde Ortner: Gyógyító mesék

Olyan meséket gyűjtött össze egy kötetben az osztrák pszichológusnő, amelyeket szorongó, riadozó kisgyermekeinknek mesélhetünk elalvás előtt, okosan irányítva, hogy lassan-lassan le tudja győzni félelmeit. A mesékhez részletes, alapos kísérőszöveg járul, amely megmagyarázza a szülőknek, mit tehetnek, ha gyermekük félelmeivel szembe kerülnek.

Magyar Könyvklub; 160 oldal, 1990 Ft.

Kámán Balázs: Agyrázkódás

novellák

„…jó volt egy szuszra olvasni a levonatot, és megint ámuldozni, hogy ez pályakezdő első kötet! Elég hihetetlen! Olvasói gyönyörűségembe viszont a szokásosnál is súlyosabb szorongás keveredett. Már látni véltem az elkészült könyvet. A szerkesztő-kiadónak ilyenkor nagy hangon hírdetni kellene: lássátok, itt van!, de nekem ehhez nincs eszközöm. Nyomasztó tudni, hogy a szívemnek-eszemnek kedves művet is mintha a világűr közönyébe pottyantanánk… Mondjuk dacosan, hogy sebaj? De hát baj – még akkor is az, ha erősen remélem: szellem és indulat sem vész el nyomtalanul.”

Részlet Levendel Júlia Kámán Balázsnak írt leveléből, 2005. január 16-án.

Liget Kiadó; 160 oldal, 1800 Ft.

David Roberts: Piszkos Bertie

Idén Magyarországon is megjelent az elmúlt évek legmerészebb témájú gyerekkönyv- sorozatának első két kötete: a PISZKOS BERTIE és a PFÚÚ! TE VOLTÁL AZ, BERTIE?

A botrányosan őszinte történetek főhőse egy kisfiú, akit családja szép szóval próbál jó modorra és illemre nevelni. A könyvek, amelyeknek elsősorban a rajzai beszédesek, viccesen ábrázolják egy hétköznapi család mindennapjait, benne a mindent utánozó, gusztustalankodó, szabályokat még nem ismerő Bertie-vel.

A többszörösen díjnyertes kiadványok grafikái a felnőtteket is megnevettethetik, kendőzetlen témáik miatt a nagyközönség számára is kiváló poénkönyvnek számítanak.

Unimind Books; 32 oldal, 840 Ft.

Sabine Steghaus-Kovac: Méhek, darazsak és hangyák

Mi MICSODA sorozat 86. kötet

Egyetlen másik rovarcsoport sem gyakorol olyan sokoldalú hatást a többi élőlényre, mint a hártyásszárnyúak. Életükről izgalmas képet fest ez a könyv, melyben olyan kérdésekre kapunk választ, mint: Miért csak a nőstények tudnak csípni? Hogyan lesz a nektárból méz? Miért táncolnak a méhek a lépen? Miért rágják a fát a darazsak? Hogyan beszélgetnek egymással a hangyák? Mit csinálnak a takarító méhek?

Tessloff Kiadó; 48 oldal, 2100 Ft.

Comments are closed.