Forrás: NOL

Négypárti tisztelgés, testvéri virrasztás

Munkatársunktól, 2005. augusztus 3. 00:00

Kép: Marabu Több helyszínen is megemlékeztek tegnap a roma holokauszt áldozatairól. Az Országos Cigány Önkormányzat székhelyén a kormány és a parlamenti pártok képviselői koszorúztak, a Roma Polgárjogi Alapítvány virrasztást szervezett.

1944. augusztus 2-áról 3-ára virradó éjszaka az auschwitz-birkenaui haláltáborban néhány óra alatt több ezer romát pusztítottak el. Ezen a napon a világ számos pontján megemlékeznek a cigány holokuszt áldozatairól, köztük Auschwitzban is.

A történészek között vita folyik arról, hogy Magyarországon hány cigány honfitársunkat gyilkolták meg a fajvédő eszmék jegyében. Vannak, akik legfeljebb ötezerre teszik számukat, mások ennek a többszörösére. Azzal viszont mindenki egyetért, hogy a tragédia után több mint hatvan évvel is, újra és újra emlékeztetni kell arra, milyen szörnyűségeket követtek el a fajvédő eszmék jegyében.

A hagyományoknak megfelelően a Horváth Aladár vezette Roma Polgárjogi Alapítvány az idén is virrasztást szervezett az emléknapon. A helyszín korábban a Parlament előtti Kossuth tér volt, a rendezvényt újabban a IX. kerületi Nehru parton tartják. Az alapítvány reméli, hogy jövőre ezen a területen sikerül felépíteni a Budapesten mindmáig hiányzó roma holokauszt-emlékművet.

A Roma Polgárjogi Alapítvány tegnap esti rendezvénye előtt megemlékezést tartottak az Országos Cigány Önkormányzat Dohány utcai székhelyén is. A XX. század hosszú, megnyújtott árnyéka rávetül a XXI. századra is – állapította meg a kormány képviseletében felszólaló Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter. A közöny gettójáról, az előítéletekről és a romák hátrányairól szólva a miniszter reményét fejezte ki, hogy sikerül átlépni ezt a bizonyos árnyékot.

Jó látni – mondta Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke -, hogy a közélet roma és nem roma szereplői együtt emlékeznek meg a holokauszt cigány áldozatairól. Kállai Katalin, az MSZP elnökségének roma tagja is a társadalmi összefogásról beszélt. Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke sorstragédiának minősítette a cigány holokausztot. Kijelentette, hogy aki gyűlöletet szít, az bűnt követ el.

Fodor Gábor, az SZDSZ ügyvivője szerint a romák sikere nélkül Magyarország sem lehet sikeres. A délszláv háború vérengzéseire utalva arra hívta fel a figyelmet: nem nyugtathatjuk magunkat azzal, hogy tanultunk a szégyenből, és velünk nem történhet meg olyasmi, ami hat évtizeddel ezelőtt megtörténhetett. Almássy Kornél, az MDF elnökségi tagja azt hangsúlyozta, hogy nem felejtjük el a több ezer kivégzett roma áldozatot. Most a párbeszéd évszázadának kell következnie – mondta. A kormány és a pártok képviselői végül megkoszorúzták az OCÖ székházának falán lévő emléktáblát.

Tegnap két kiállítás is nyílt a cigány holokausztról: az egyik az országos, a másik a fővárosi roma önkormányzat központjában.

„Reményt keltő az emlékezés, ha méltóságteljes. Emlékezzünk méltó módon elpusztított roma honfitársainkra, hogy emberhez méltón élhessünk együtt” – olvasható Mádl Ferenc köztársasági elnöknek a meggyilkolt roma áldozatokra emlékező közleményében. Az államfő szerint a ma élő utódoknak elháríthatatlan felelőssége hűen megidézni a múltat, s következetesen elítélni a pusztító, gyilkos és embertelen eszméket, a faji megkülönböztetést. Megfogalmazása szerint huszadik századi történelmünk borzalmai között szinte észrevétlen maradt a közel ötezer magyarországi roma áldozat. „Kötelességünk emlékezni akkor is, ha fájdalommal jár. Mert az emlékezés erőt ad. Erőt ahhoz, hogy minden körülmények között hűek maradjunk a civilizált világ értékeihez. A rideg, számító, tervszerű gyilkolás az embertelenség legvégső foka. De sohasem a semmiből jön: szeretetlenség, a meg nem értés, a kiközösítés, a közöny a kezdete mindennek. Az erkölcs és a jóság ezekben a szinte észrevétlen lépésekben szenved vereséget” – hangsúlyozza Mádl Ferenc közleménye.

Comments are closed.