Forrás: Népszava

Tegnap – idős korban és betegen – elhunyt Fahd bin Abdel-Aziz szaúdi király. Utódjául az előírásoknak megfelelelőn Abdallah eddigi trónörököst nevezték ki, az örökösödési sorrendben utánuk következő királyi herceg, vagyis Szultan, pedig trónörökössé lépett elő. Fahd temetése ma délután lesz. A helyzet ismerői szerint a terrorizmustól sújtott Szaúd-Arábia politikájában különösebb változás nem várható.

A király halála miatt már csak azért sem várható változás, mert Fahd az elmúlt évtizedben csupán protokolláris szerepet játszott. Az államügyeket Abdallah trónörökös intézi már 1995 óta, amikor a király agyvérzést kapott. Az 1982-től uralkodó Fahd kora nem ismeretes pontosan, egyes adatok szerint 82, más adatok szerint 84 évet élt. Hivatalosan Rijadot, a fővárost adják meg születési helyéül, de egyes értesülések szerint ez sem biztos.

Hogy forradalmi változásokra nem kerül sor, azt már az utód kora is nyilvánvalóvá teszi: Abdallah herceg 82 éves. Mind Fahd, mind Abdallah, mind pedig Szultán, az új trónörökös Szaúd királynak, az állam alapítójának és névadójának a fia. Szaúd 1953-ban bekövetkezett halála óta csakis az ő fiai ültek-ülnek a trónon, vagyis az idő múlásával egyre idősebb királyok uralkodnak Szaúd-Arábiában. Ez is egyik oka a változatlanságnak.

Ami persze a technikát és az ország külső képét illeti, a bőséges olajkincsnek köszönhetően a sivatagi királyság fényévnyit távolodott Szaúd korának viszonyaitól. Ami azonban a társadalom felépítését és az emberek egymás közti viszonyát illeti, már évtizedek, sőt, tulajdonképpen évszázadok óta nem történt lényeges előrehaladás – eltekintve a legutóbbi évek néhány bátortalan kísérletétől. Parlament nincs, az egy évtizede gyakorlatilag Abdallah által irányított királyságban legfeljebb egyfajta – nem választott, hanem kinevezett tagokból álló – tanácsadó testület működik. Az elmúlt év vívmányának számít, hogy az állampolgárok legalább a helyhatóságok tagjait megválaszthatták, szavazati joguk azonban csak a férfiaknak volt. A nők helyzete abszurd: bár vagyonuk lehet és a színfalak mögött állítólag befolyásuk is van, gépkocsit nem vezethetnek, idegen férfival nyilvánosan nem mutatkozhatnak. Öltözetüket, viselkedésüket – csak úgy mint a férfiakét és különösen a fiatalokét – egy ugyanolyan szigorú, mint amilyen bornírt vallási rendőrség ellenőrzi.

A középkort idéző viszonyok fennmaradásáért természetesen nem csupán Fahd király, illetve az uralkodóház felelős. A Szaúdi ház egy rendkívül konzervatív és szigorú muzulmán vallási irányzattal, a vahabitizmussal szövetségben szerezte és őrizte meg a hatalmat, ami azzal járt, hogy ezen irányzat képviselőinek szinte korlátlan beleszólásuk van a királyság ügyeibe. A vahabita vallási vezetők csökönyösen elleneznek minden újítást és fanatikusan maradi, idegengyűlölő ideológiájukkal – amely Szaúd-Arábiában monopolhelyzetben van és amelyet külföldön is propagálnak – jócskán hozzájárultak az iszlám fundamentalizmus és terrorizmus terjedéséhez.

Fahd és Abdallah próbálkoztak óvatos reformokkal – az eddigi trónörökösnek állítólag még az ellen sem lett volna kifogása, hogy a helyhatósági választásokon a nők is szavazhassanak, ám a vahabiták ezt az újítást is – mint az Iszlámmal összeegyeztethetetlent – elgáncsolták. A királyi ház természetesen ragaszkodik teljhatalmához és a leghatározottabban elutasítja a liberális-értelmiségi ellenzék azon követelését, hogy az ország alakuljon át alkotmányos monarchiává. Fahdnak azonban nem volt – és Abdallhnak sem lesz – oka arra hogy féljen e követelésektől. A modernizálást zászlajára tűző maroknyi ellenzéki ugyanis reménytelenül két tűz közé szorult: az államhatalom elnyomó gépezete és az iszlám fundamentalisták közé.

Ez utóbbiak különösen az 1991-es első öbölháború után kezdtek mozgolódni, az után, hogy a Szaddám Huszeintől rettegő Fahd király országa területére hívta az amerikai hadsereget. Muzulmán felfogás szerint Szaúd-Arábia földje – ahol Mekka és Medina is található – szent terület, melyre „hitetlen” fegyveresek nem léphetnek. Mivel a vahabitizmus készen kínálja a Nyugat-ellenes, fundamentalista ideológiát, Szaúd-Arábiában az elmúlt években terroristák egész nemzedéke nőtt fel. Közhelynek számít, hogy nem csak Oszama bin Laden származik ebből az országból, de a 2001. szeptember 11-i merényletek elkövetőinek zöme is. Nem csak az amerikai erők szaúd-arábiai jelenléte bőszítette őket, hanem a Fahd-Abdallhah páros nyugatbarát, a közel-keleti konfliktust illetően pedig mérsékelt politikája.

Fahd király már 1981-ben előterjesztett egy róla elnevezett tervezetet, amely – az arab világban akkor még egyáltalán nem természetes módon – lényegében elismerte Izrael állami létét. Évtizedünk első felében ezt a tervet felmelegítették, mégpedig oly módon kiegészítve, hogy izraeli visszavonulás esetére az arab országok nevében a viszonyok teljes normalizálását helyezi kilátásba a zsidó állam számára.

Az ezen felbőszült iszlamistákat Fahd és később Abdallah nem éppen elvszerű – és mint később kiderült – nem is túlságosan eredményes módon próbálta megengesztelni. A szaúdi állam egyfelől kifejezetten Amerika-barát politikát folytatott, másfelől azonban világszerte pénzelte a fundamentalista szervezeteket. Mindenütt – így Európában is – mecseteket építtetett és szorgalmasan terjesztette a bigott vahabitizmust. Ennek az irányzatnak különösen az egykori szovjet Közép-Ázsiában, így Csecsenföldön volt jelentős szerepe a terrorizmus elharapódzásában.

A szaúdi politikai kettőssége mögött nyilvánvalóan az a számítás húzódott meg, hogy az adományokkal és a hatóságok elnéző magatartásával megvesztegetett terroristák kímélni fogják Szaúd-Arábiát. Az elképzelés azonban nem vált be.

Bár az amerikai erőket időközben kivonták Szaúd-Arábiából, a terrorizmus szelleme kiszabadult a palackból és – mint várható volt – rendkívül nehéz oda visszagyömöszölni. Az utóbbi években a sivatagi királyságban is napirenden voltak a merényletek, ám az állam elég erélyesen és eredményesen küzdött: a terrorizmus, amelynek ugyan nem sikerült véget vetni, „nem tört át”, nem tudta megbuktatni a királyi család hatalmát.

Komolyabb változás talán akkor lesz Szaúd-Arábiában, amikor Szaúd fiainak nemzedéke letűnik a színről, és az unokák valamelyike lép trónra. Egyelőre azonban Abdallah, majd utána (az ugyancsak Nyugat-barát és 77 éves) Szultán herceg, a jelenlegi védelmi miniszter következik. A helyzet ismerői szerint Szaúd-Arábiában már régen megváltozott volna a helyzet, ha az ország nem lenne olyan gazdag. A hatalmas bevételeket hozó kőolajkincs azonban egyfajta konzerválószerként hat. Az állam magas életszínvonalat biztosít polgárainak, ennek fejében azonban elvárja, hogy „tartsák a szájukat”. És a polgárok többsége – egyelőre – így is tesz.

Kepecs Ferenc