Forrás: Népszava

1944. augusztus 2-án számolták fel a feltöltésekor több mint húszezer fős Auschwitz-Birkenau-i cigány tábort – az európai romák ezen a napon emlékeznek a roma holokausztra. A foglyok nagy részét kivégzik. Itthon 1944 őszén elindul a romák deportálása és vidéken megtörténnek az első mészárlások. A tömegsírok sok helyen évtizedekig jeltelenek voltak.

1944-ben a “zsidókérdés megoldásának mintájára a cigánykérdés megoldása” is elkezdődött: augusztusban a Hadügyminisztérium elrendelte a 18 és 52 év közötti “kóbor”- és “letelepedett foglalkozás nélküli” cigány férfiak katonai munkaszolgálatát. Több településen tömeggyilkosságokra került sor, a nyilas hatalomátvétellel pedig elkezdődtek a deportálások.

A Békés megyei Doboz közelében lévő Kötegyánban 1944 szeptember utolsó napjaiban tábori csendőrök érkeztek a falu telepére és összefogdosták a romákat. A foglyok első útja Sarkadra, az akkori csendőrlaktanyába vezetett, ahol a nagyszalontai cigányokkal együtt napokig verték őket, majd az orosz támadás hírére Doboz felé indultak gyalog velük a csendőrök. A kísérők száma öt, az elhurcoltak száma huszonegy fő volt. A romákat október ötödikén a dobozi temetőben lőtték agyon, miután megásatták velük a sírjukat. Egy szemtanú, Komáromi Károly így emlékezett a történtekre: “hajnalra bevitték őket Dobozra, a temetőbe, már a csendőrök körül voltak állva, és akkor géppuskával meg kézigránáttal robbantották szét őket. Egy részük még meg sem halt, úgy temették el.” A gyilkosokat 1956 nyarán a népbíróság elítélte.

Kiskassán a helybéli romák egy részét 1944 novemberétől 1945 februárjáig Komáromba deportálták. Az otthon maradottakat 1945 januárjában tábori csendőrök körülfogták, megásatták velük a sírjaikat, és belelövöldözték őket. Lajoskomáromban a tábori csendőrök szintén megásatták a helybeli romákkal a saját sírjukat, majd belőtték őket a gödörbe. A férfiakat a temetőárokban, a nőket és gyermekeket a falu szélén, a mezőn gyilkolták meg. Egy helyi lakos, Szemerei András így idézte fel a borzalmat: “egy sorozat és végük volt. Egy terhes asszony az nagyon sokáig szenvedett, annak legalább öt sorozatot adtak, mire végeztek. Aztán, hogy végeztek velük, eltűntek. Én azokat többet nem láttam. Hogy hová valósiak voltak, azt sem tudjuk. Tábori csendőrök voltak.”

Lengyelben a csendőrök “vadászattal” lelövöldözték le a romákat. Az áldozatoknak ma a temetőben emlékhelyük van, a csendőröket 1957-ben elítélték. Lentiből a romák egy csoportját Komáromba vitték, akik később Németországba kerültek lágerbe. A másik csoportot helyben lőttek agyon tábori csendőrök 1945 februárjában. Pincehelyen egy csoport romát a tábori csendőrök legéppuskáztak 1945 januárjában. Másokat pedig 1944 szeptemberétől 1945 áprilisig Komáromba, majd onnan Dachauba deportáltak. A pocsaji telepi romák egy részét 1944 májusában Debrecenbe vitték gettóba. Az otthon maradottakkal októberben egy csoport tábori csendőr végzett megásatva velük sírjaikat, és belegéppuskázva őket. Szabadbattyánból a romák egy részét Kistarcsára, majd Pápára, kényszermunkára internálták. Több romát azonban helyben gyilkoltak meg a csendőrök.

Szabadegyházán, az akkori Szolgaegyházán helyben több cigány családot a csendőrök “vadászattal” lelövöldöztek.

Veszprémből, Székesfehérvárról és Bicskéről Várpalotára deportáltak romákat. A Grábler -tónál összesen 114 embert lőttek agyon a nyilasok, belegéppuskázva őket a megásott tömegsírba.

Ketten élték túl a vérengzést, kimászva sebesülten a gödörből. Egyikőjük, Lakatos Angéla így mesélte el megmenekülésének történetét: “az embereket reggel hajtották gödröt ásni. Őket már nem engedték fel a mélyből, sortüzet kaptak. Mikor mi odamentünk, a férfiak már mind halva voltak. És akkor minket lőttek, az asszonyokat meg a gyerekeket. Én akkor voltam állapotos, júliusban babáztam volna le. Kaptam nyolc lövést, karba, a lábamba, az oldalamba, ide is, meg a combomba is. Nyolc helyre. Én éltem túl, meg még egy kislány.”

A koncentrációs táborokban és a helyi vérengzések során kivégzett európai romák számát félmillióra becsülik. A fajüldözés a magyarországi roma közösségek közel egyharmadát érintette közvetlenül.

Tóth Andrea – Roma Sajtóközpont

Comments are closed.