Forrás: Magyar Hírlap

Nyilvánvaló, hogy a római katolikus egyház nem egy gyors reagálású hadtest, amely a napi helyzet függvényében, pillanatról pillanatra változó taktikai megfontolások alapján mozog, de vannak kérdések, melyekben a kivárás, a helyzet hosszas és csöndes elemzése egyszerűen nem működik

Joseph Henn olaszországi letartóztatása megint Európába hozza a papi pedofília ügyét, amely az Egyesült Államokban, a helyi jogrendszer és -érzékenység következtében elég régóta tombol, meggyengítve evvel a katolikus egyház – eddig sem túl combos – helyzetét az amerikai kontinensen.

Joseph Henn katolikus pap, akit az amerikai hatóságok kiskorúak megrontásáért köröztek, és jelenleg saját rendjének székházában tartják házi őrizetben, míg el nem kezdődik a kiadatási procedúra.

A katolikus egyház bizonytalan helyzetét elég jól jellemzi a hasonló ügyek esetében tanúsított magatartás, az egyházon belüli vizsgálatok erőltetése, az eltussolás, az elhallgatás napi gyakorlata, miközben mindenki számára világos, hogy csak a teljes körű együttműködés a hatóságokkal és a megelőző szerelések tudnák valamelyest visszaállítani a megtépázott tekintélyt, csak a fertőzött területek tökéletes kimetszése adna esélyt a túlélésre, a végleges hitelvesztés megállítására.

Nyilvánvaló, hogy a római katolikus egyház nem egy gyors reagálású hadtest, amely a napi helyzet függvényében, pillanatról pillanatra változó taktikai megfontolások alapján mozog, de vannak kérdések, melyekben a kivárás, a helyzet hosszas és csöndes elemzése egyszerűen nem működik, mert a világ egyenes és határozott választ vár, és amennyiben ezt nem kapja meg, hátat fordít az immár globális keresztyén piacon működő katolikusoknak, és máshol keresi az örök élet ígéretét.

Az Observer által nyilvánosságra hozott Ratzinger-levél, melyet még bíborosként adott ki, 2001 májusában, sajnos ugyancsak azt támasztja alá, hogy egyhamar nem várható változás az egyházon belüli megítélésben és cselekvési stratégiában, hiszen javaslata szerint a pedofilügyeket csak egyházon belül lehet kivizsgálni, és csak akkor, ha az áldozat már betöltötte a 18. évét. A vizsgálat részleteit ezt követően még tíz évig nem lehet nyilvánosságra hozni, azaz minden emberi számítás szerint is meglehetősen öregecske lesz az ügy, mire kikerül az egyház berkeiből, elévül, elfelejtődik, betokosodik, helyrehozatalára megszűnik minden remény.

Mivel az Egyesült Államokban a katolikus egyház valamivel gyöngébb, mint Michael Jackson, a kártérítésre kifizetett összeg idén júniusban átlépte az egymilliárd dolláros határt, amit egyébként Thomas Doyle katolikus pap, aki egyházi karrierjét hagyta ott, hogy az áldozatokkal foglalkozzon, már 1985-ben megjósolt. Akkoriban egyébként, amikor evvel a problémával fordult egyházához, a Népszabadság értesülése szerint egy érsek azt válaszolta neki, hogy „soha senki sem meri majd beperelni az egyházat”, ami elég pontosan mutatja, mennyire képes a homokba dugni fejét a katolikus egyház vezetősége, mennyire képes függetleníteni magát a valóságtól, még olyan esetekben is, amikor egyértelműen készpénzről és belátható, kiszámítható folyamatokról van szó.

Mivel egy ilyen ügy idő előtti nyilvánosságra hozatala az egyházból való kizárással jár, minden bizonnyal elég sok katolikus pap lelkiismerete megmozdul, elég sokuknak kell feltenni a kérdést, hogy tulajdonképpen miről is van itt szó, ha nem a jó és rossz közötti harcról…

XVI. Benedek pápaként sem változtatott akkori álláspontján, egyházát lassú sorvadásra ítélte, és úgy döntött, hogy a jövő helyett az utóvédharcokat célozza meg mint lehetséges sikerágazatot, azonban a győzelemre nagyon kevés az esély, mivel a hátrálás elkerülhetetlen, a világ odakint meglehetősen előreszaladt, olyan dolgok vannak, hogy az csuda, elég csak az űrsiklóra vagy a Tiger OX operációs rendszerre gondolnunk, és máris megértjük, miért van eleve kudarcra ítélve a hallgatás taktikája.

A hatóságok Európában is bekeményítenek hamarosan, és egyesével vadásszák le a pedofil papokat, azt a látszatot keltve, mintha ez valami speciális, katolikus betegség lenne, holott csupán arról van szó, hogy az együttműködés hiánya miatt az ügyek sokkal nagyobb nyilvánosságot kapnak, mint egy időben végrehajtott, tudatos és teljes tisztogatás, egy szervezett, belső erőkkel támogatott leszámolás az egyházon belül előforduló abúzusokkal szemben.

Túlélné ezt is a római katolikus egyház, mint ahogy átvészelte a gravitáció bizonyítását, a Föld gömbölyűségének kiderítését, nem beszélve a geocentrikus világkép összeomlásáról, ami azért elég erős csapás volt akkoriban.

Mindössze egy kicsit gondolkodni kellene, elhinni, hogy a valóság nem teheti tönkre azt a rendszert, amelyet a tények ellenére is milliók hajlandók elfogadni, amelyet toldozni és foldozni kell, de eddig még sohasem roppant meg annyira, hogy valami teljesen újat kelljen keresni helyette, mármint azoknak, akik igénylik a csodákat, és az egyértelmű, nem túl okos válaszokat az élet nagy kérdéseire.

Ehhez mindössze arra van szükség, hogy az emberéleteket követelő robbantások felsorolásából lehetőleg ne maradjanak ki az Izraelben elkövetett, zsidó áldozatokat követelő öngyilkos merényletek, se véletlenül, se tudatosan, és ne biztassuk arra az afrikai lakosságot, hogy továbbra se használjon óvszert, mert a megelőzés hagyományos formái, azaz a hűség és a cölibátus jelentik továbbra is a legjobb védelmet az AIDS ellen.

Ezek hibák. Ezek bűnök.

Jézus – tudtommal – jó volt, nem ostoba.

Para-Kovács Imre főmunkatárs