Forrás: 168 Óra

A nagy Peer

LADÁNYI FERENC ORGÁNUMA

2005/30 – Kultúra

Székely Ilona

Gálvölgyi János kezdeményezésére újabb emléktábla került egy budapesti ház falára. Ezúttal Ladányi Ferenc (1909- 1965) egykori lakhelyénél gyűltek össze az emlékezők. Halhatatlan alakításairól nem készült hangos filmfelvétel. Pedig valamikor az ő Peer Gyntje és néma leventéje ejtette ámulatba a nagyérdeműt.

A színészlegenda a debreceni Késes utcában született. Mostohaanyja alkoholmentes étkezdét tartott fenn a Bádogos utcában. A fiú ábrándozott, bábszínházat játszott, majd szavalt az önképzőkörben. Vagy épp lógott a szeren. Az iskola legügyesebb tornásza volt. Gépészmérnöknek készült. Az önképzőkör elnöke belesápadt a gondolatba, hogy legtehetségesebb színjátszója a műegyetemen köt ki. „Nem szabad szembefordulnod a tehetségeddel. A színiakadémiára kell menned.”

Az ifjú Ladányi megfogadta Oláh Gábor tanácsát. Azonnal felvették. Apja évekig nem állt szóba vele. Nem volt az a kifejezett művészetkedvelő ember. „Pádi” is féltette az érzékeny fiút a bizonytalan kenyértől. „Pádi” saját bőrén érezte a művészek kiszolgáltatott sorsát. Hiszen maga is költő volt. Tóth Árpádnak hívták. Anyai ágon Ladányi nagybátyja.

A fiú Pesten Ódry Árpád növendéke. Rajongásig szereti mesterét. Szegény, rosszul öltözött színészpalánta. Az igazgató télikabátot ajándékoz neki. Bízik benne. Az ifjú Ladányi ekkoriban termetével sem igen elégedett. Úgy érzi, nem nőtt elég magasra. Egyszer még Törzs Jenő cipészét is megkereste. Olyan különleges, kívül-belül egyaránt magasított lábbelit szeretett volna csináltatni, amilyet a nagy színész viselt. Nem futotta rá.

A sikeres vizsgaelőadások után a régi Magyar Színház és a hozzá tartozó Andrássy Úti Színház tagja. Kiugrási lehetőség helyett nyúlfarknyi szerepekhez jut. Majd megkapja a behívót. Katonaéveit a váci kerékpárosoknál tölti. Leszerelés után reménytelenül bolyong a pesti éjszakában. Nem akad számára társulat. Végül Miskolcra szerződik Sebestyén Mihály nagy hírű színházához.

A Sebestyén fivérek – Géza, Dezső, Mihály – valamikor öt fővárosi és nyolc vidéki színházat igazgattak családi konszernként. Mihály tizennyolc évig állt a miskolci teátrum élén. A zsidótörvény vetett véget a sikeres direktorságnak. A borsodi pódiumról indulhatott pályájára Mezey Mária, Dayka Margit, Kiss Manyi, Sulyok Mária, Bilicsi Tivadar és Rajz János.

Ladányi is itt kapja első főszerepeit. Rögtön Sasfiókot játszik. Kitűnik különös tónusú hangjával. Amorózóként, Shakespeare-hősként vagy operettekben viruló komédiásként egyaránt kápráztatja a nagyérdeműt. Több mint egy évtizedet tölt vidéken. Munkács, Debrecen és Sopron után Szegeden áll a világot jelentő deszkákra. Itt Bajor Gizi partnere az Ahogy tetszikben, Somlay Artúré egy Hauptmann-darabban. Ádám a Tragédiában. A Tisza partján lesz először Peer Gynt a vendégszereplő Gobbi Hilda mellett. Akkor már 1944-et írunk.

A világháborús végjátékot Ladányi Pesten vészeli át. Az ostrom alatt a Nemzeti Kamaraszínház egyik öltözőjében lakik. Negyvenöt után Major Tamás szerződést ajánl neki az új Nemzetiben. Próbál, játszik, romot takarít. Az államosítások során a Madáchhoz kerül. George-ot alakítja az Egerek és emberekben. Feltűrt ujjú, kockás ingben nyújt halhatatlan alakítást Greguss Zoltánnal. Felfigyel rá a pesti publikum.

A kertész kutyájában spanyol hősszerelmest játszik negyvenévesen. Teodóró erősen kopaszodik, pepit visel. Mégis megdobogtatja a női szíveket. Gyönyörű hangjától elalélt a szebbik nem. Partnere, Bajor Gizi ekkor már ötvenöt is elmúlt. Mondják, a művésznő nagymamakorában is szenvedélyesen gurgulázott. Szerelmi civódásuk tomboló sikert arat.

A Szentivánéji álomban Zubolyként bolondozik. Romeo Pártos Géza rendezésében. Júliája Tolnay Klári. Zömök testalkata ellenére érzékenyebb veronai ifjú, mint a siheder Darvas Iván a második szereposztásban.

1949-től 54-ig színészmesterséget és beszédművészetet tanított a Színiakadémián. Ferrari Violetta és Sinkovits Imre is tanítványa volt. „Jaj, a lányok mind szerelmesek voltak belé az osztályban – emlékszik vissza lapunknak a művésznő. – Imádtuk. Állandóan ott dongtunk körülötte. Nagyon vonzó személyiség volt. Egyszer, tapasztalatlan fruskaként vörös nyakkendős úttörőlányt játszottam vele egy színpadon. Pavlenko Boldogság című darabjában. A Nemzetiben. Óriási megtiszteltetésnek számított. A rendező, Gellért Endre üvöltött, hogy nem nyitom ki a számat. Ladányi lenyűgöző emberséggel alakította Voropajev ezredest, a rokkant katonatisztet.”

Az ötvenes években előszeretettel osztják rá a jóságos párttitkár, a kételyek közt utat törő kommunista hős szerepét. Filmszerepei szinte kivétel nélkül sematikus figurák. „Mikor már betegeskedett, szomorúan gondolt arra, hogy csak a traktoros, mozgalmi filmszerepeit hagyhatja az utókorra – meséli édesapjáról a műfordító Ladányi Katalin. – Nagy gonddal megformált színpadi alakjairól nem készült hangos filmfelvétel. Amúgy a lakás nem volt teleragasztva apám fotóival. Engem is távol tartott a világot jelentő deszkáktól. Ő és Básti Lala bácsi eldöntötték, hogy ez a pálya nem nőnek való. De ha gyerekként selypítettem, vagy egyéb módon sértettem a magyar nyelvet, azonnal rám dördült.”

Németi Margit, a későbbi Ladányi Ferencné szintén diákjaként lett szerelmes a színészóriásba. Évekkel később Galyatetőn folytatódott a románc. „Ferenc beutalóval nyaralt a Mátrában. Faluszínházzal éppen Dorinát játszottam a Tartuffe-ben az üdülőknek. Ettől kezdve együtt maradtunk. Jó férj volt, és jó apa. Éjjel-nappal dolgozott. Ott volt a rádió, a színház, a főiskola. Valahogy mégis szakított a családjára időt. Nem ivott, nem volt csapodár lélek. Pedig színidirektorsága idején ugyancsak ajánlkoztak a hölgyek.”

1953 és 55 között a Magyar Néphadsereg Színházát (Vígszínház), 1957-től 59-ig pedig a Madách Színházat igazgatta. Szatmári István kemény vezetőként emlékszik rá. Csúnyán lehordta a szövegét nem tudó kollégát. Szigorú fegyelmet követelt. Papírból evett parizert zsemlével. Ebéd után szeretett dominózni a társalgóban. Ilyenkor igazi játszótárssá változott. Csak a fehér pontocskák érdekelték. Nehezen viselte a vereséget. Bukott parti után morgolódott. Ha nyert, ujjongott. A játék után lezuhanyzott, és sietett a színpadra. Egyszer pergő szavú Figaro volt, máskor néma levente.

Heltai Jenő akkoriban nem volt túl divatos. Árásai nem kerültek nyomdába, színházak nem játszhatták műveit. Ladányi érdeme, hogy megtört a csend a „polgári” író körül. Zília szerepében Ruttkai Éva tündökölt. Leírhatatlan siker az angyalföldi Kamaraszínházban.

Színigazgatói beosztását különben nemigen szívelte. Féltette magában a színészt. Kesergését meghallgatták a központban. Visszament teátristának.

1958-ban már a Nemzeti Színház tagjaként játssza Ibsen világcsavargóját. A különleges előadás-sorozat után a „Nagy Peer” egyet jelentett Ladányi Ferenc nevével. A darab két rövid szünettel, pontosan öt óra hosszat tartott. A közönség csak éjfél felé érkezhetett haza. Minden este telt ház volt. És tapsvihar. A közel ötvenéves Ladányi a dráma elején türelmetlen suhancként eredt neki az életnek. Legénykedett, álmait kergette. A nézők szeme láttára lett szenvedésekben megtört, önzésein túllépő férfiember. Mondják: Ladányi romantikamentes hőst formált Peerből. Mégis szívszorító volt. Aase anyót Gobbi Hilda alakította.

Ladányi versmondása is varázslat volt. „Nem a nagy hangon éneklő szavalógépek közé tartozott. S távol állt tőle az akkoriban már erősen divatozó, verset magyarázva mondó szürkeség. Ő volt a színpadi vers utolsó dalnoka. Utána jöttek a hörghurutosok. A realista beszédhibások. A színpadi hősök azontúl úgy mondták a verset, mintha zárszámadást tartanának. Öröm volt a fülnek, amikor Ladányi rátalált egy rímre. Amikor felszínre hozta a vers rejtett dallamát” – írja a kritikus. Őrzi ezt pár sistergő hangszalag is.

A színészóriás titkon maga is verselt. Augusztusi Ilona címen édesanyjához írt poétikus sorokat. Árpád-házi Szent Margitról színdarabot szerzett. „Túlvilági” monológ formájában emlékezett meg egyik példaképéről, Törzs Jenőről. Könnyed stílusban, csak a saját kedvére lefordította Shakespeare Vízkeresztjét. A színművész szerepet kap című tanulmányát a Kortárs közölte. Büszke volt több ezer kötetes könyvtárára. A Bánk bánt és a Tragédiát tizenkilencedik századi kiadásban lapozgatta.

A legszebben beszélő színésznek tartották. Sokszor terhére volt a hangjában rejlő muzsika. Szabadulni akart tőle. Csaknem haláláig naponta folytatott beszédtechnikai gyakorlatokat.

Előadás előtt mindig lámpaláz gyötörte. Csak a színpadon volt nyugodt.

Ötvenhat évesen érte a végzetes szívroham.

Gálvölgyi János színművész londoni útja során figyelt fel a házak falán díszelgő sok-sok emléktáblára. Akkor gondolt először arra, hogy hazánk színészóriásai is megérdemelnének efféle megemlékezést. A fővárosi önkormányzat támogatta a kezdeményezést.

A következő színésznagyságok lakóhelyénél állítottak ily módon emléktáblát: Kabos Gyula, Pécsi Sándor, Tolnay Klári, Jávor Pál, Domján Edit, Kellér Dezső, Csortos Gyula, Kiss Manyi, Neményi Lili, Gábor Miklós, Szendrő József, Somlay Artúr, Ladányi Ferenc.

A táblákat Stremeny Géza szobrászművész készítette.