Az izraeli kormány elfogadta az Izraelt és Nyugati Partot elválasztó biztonsági kerítés jeruzsálemi szakaszának végső nyomvonalát. A kormánynak azért kellett új nyomvonalat kialakítani, mert az izraeli Legfelsőbb Bíróság határozata kötelezte az eredeti tervezet megváltoztatására. A bíróság azzal indokolta végzését, hogy a biztonsági akadály eredeti nyomvonala sértené a jeruzsálemi polgári lakosság egy részének jogait.
A Bíróság ezzel együtt elutasította azokat a palesztin beadványokat, melyek teljesen megpróbálták megakadályozni a kerítés megépítését. A Legfelsőbb Bíróság határozatában Aharon Barak, a bíróság elnöke kijelentette, hogy Jeruzsálem 1967-ben Izrael által megállapított határa nemzetközi határ.
Az újonnan kijelölt nyomvonalon a tervek szerint szeptemberig megépülő létesítmény elkészülte után a környéken élő 55 ezer arab lakos csak ellenőrzés után juthat be a városba.