Forrás: Erec

Juval Aviv arról beszélt, hogy Európából és a Közel-Keletről származó értesülések alapján „küszöbön áll” az Amerika elleni támadás. Úgy ítélte meg, hogy a merénylet akár másnap is bekövetkezhet, de három hónapon belül valószínűleg végrehajtják.

A szakember, – aki korábban biztonsági tanácsadóként dolgozott az amerikai Kongresszusban – kijelentette: az Egyesült Államok elleni következő terrortámadást a brit fővároshoz hasonlóan tömegközlekedési eszközön követik el.

Mint mondta, a terroristák két-három éve már számolnak azzal, hogy a repülőgépes támadások sikerének kicsi az esélye. A korábbinál ugyanis sokkal nehezebb eltéríteni egy gépet, és az utasok ellenállását sem lehet kizárni. Ami viszont „bevált” az utóbbi ötven évben Madridban, Londonban, Irakban és Izraelben, az a lakosság ellen intézett támadás, főleg reggel és este, munkába menet és munkából jövet.

Juval Aviv szerint a terroristák ezúttal egy időben hat, hét vagy akár nyolc városban fognak merényletet végrehajtani, és nem csak nagyvárosokban, hanem vidéken is. Az lesz az üzenetük, hogy az emberek nemcsak New Yorkban, máshol sincsenek biztonságban.

Azt tanácsolta, a tömegközlekedési járműveken utazók mindig hordjanak maguknál egy üveg vizet és egy kis törülközőt, az arc köré tekert, benedvesített rongy ugyanis átmeneti védelmet nyújt a mérges gázokkal szemben.

Juval Aviv szerint az is segíthet, ha az ember nem mindig csúcsforgalomban közlekedik. Inkább keljen fel fél órával korábban, a terroristák ugyanis nem pazarolnak egy pokolgépet félig üres metró- vagy vonatszerelvényekre.

A szakember bírálta a két éve létesített belbiztonsági minisztériumot, amiért nem tájékoztatja a lakosságot, mit tegyen ilyen támadások esetén. A kormány esetleg kihirdeti a legmagasabb, vörös veszélyességi fokozatot, de senki nem fogja tudni, mit tegyen, hogyan ismerje fel a gyanús személyeket, tárgyakat. Követendő példaként említette Izraelt, ahol már sok terroristát lakossági telefonhívás nyomán kaptak el.

Comments are closed.