Forrás: Magyar Hírlap

A rendőrség tizenöt feltételezett elkövető után nyomoz

A sikertelen londoni öngyilkos merényletek egyik elkövetője az a férfi, akit tegnap elfogtak Birminghamben – állítják brit hírforrások. Nagy-Britanniában tegnap hat másik gyanúsítottat is letartóztattak, egy időre pedig lezárták a lutoni repülőteret és a londoni Fleet Streetet. Egyiptomban ugyanakkor a rendőrök tizenöt feltételezett elkövetőt keresnek, akiknek nemcsak a sarm-es-sejki, hanem a tavalyi tabai merényletekhez is közük lehet.

A Sky News, a BBC, valamint a CNN is arról számolt be, hogy a tegnap a terrorizmus elleni törvény alapján Birminghamben őrizetbe vett gyanúsított nem más, mint Yasin Hassan Omar, aki a Warren Street-i metróállomáson akart robbantani július 21-én. A birminghami szomszédok is úgy nyilatkoztak, hogy a bilincsben elvezetett férfi nagyon hasonlított Omar televízióban bemutatott fényképéhez. A rendőrség még nem erősítette meg a hírt, de annyit elárult, hogy a férfit elektromos sokkolóval ártalmatlanították, miután dulakodni kezdett a házát megrohamozó kommandósokkal. A gyanúsítottat a londoni Paddington Green rendőrállomásra szállították kihallgatásra – erre a különleges biztonsági fokozatú épületbe viszik a terrorizmussal vádolt kulcsfontosságú személyeket.

Szintén egy birminghami házban vettek őrizetbe három másik terrorizmussal gyanúsított férfit. Az ingatlant a rendőrség átvizsgálta, a gyanúsítottakat a helyi rendőrőrsre szállították. A The Guardian című napilapnak nyilatkozó szomszédok szerint a házban három fiatal szomáliai lakott. Tegnap éjszaka az észak-angliai Newcastle-ból a londoni King”s Cross állomásra tartó vonaton is elfogtak két férfit, azt azonban még nem tudni, hogy nekik közük van-e a birminghami letartóztatásokhoz.

Tegnap a lutoni repülőteret is lezárták, ahol rövid időre egy hetedik férfit is őrizetbe vettek. A rendőrség közlése szerint szemtanúk az egyik elkövetőt ismerték fel a férfiban, de engedték felszállni a franciaországi Nimes-be tartó repülőjáratára, miután igazolta a személyazonosságát – jelentette a BBC. Az akció idejére riadót rendeltek el Lutonban, az érkező gépeket más légikikötőbe irányították. A lutoni eseményekkel egy időben a brit rendőrség lezárta a forgalom elől a londoni üzleti negyed egyik főutcáját, a Fleet Streetet is, miután gyanús csomagról kapott bejelentést. Fél órával később azonban feloldották a zárlatot, és a forgalom is újraindult.

A nyomozók eközben még mindig vizsgálják azt az észak-londoni lakást, ahol kedden tartottak razziát, de annyit már bejelentettek, hogy robbanószer készítéséhez is alkalmas vegyi anyagokat találtak a helyszínen. Egy szomszéd tegnap azt állította, hogy a félresikerült merényletek utáni napon látta az egyik gyanúsítottat a környéken. A rendőrség tegnap két másik lakást is átkutatott Észak-Londonban, az egyiket Enfieldben, a másikat Finchleyben.

Tony Blair brit miniszterelnök tegnap bejelentette, hogy a tévedésből terroristának nézett és lelőtt brazil Jean Charles de Menezes holttestét délután hazaszállították szülőhazájába.

Dns-nyomon egyiptomban

Az egyiptomi biztonsági szolgálatok megállapították, hogy kapcsolat van a sarm-es-sejki robbantások és a tavaly októberben egy másik sínai-félszigeti üdülőhelyen, az izraeli határ menti Tabában elkövetett merénylet között. A bűnügyi laboratóriumban elvégzett vizsgálatok kimutatták, hogy a pokolgépek mindkét helyszínen nagy mennyiségben tartalmazták ugyanazt a robbanóanyagot – közölte egy biztonsági tiszt.

A rendőrség tizenöt feltételezett elkövető után nyomoz, akiknek közvetlen közük lehetett a sarm-es-sejki, sőt a tabai merényletekhez is. A legtöbben beduinok vagy a Sínai-félszigeten élő egyiptomiak.

Négy sínai családtól DNS-mintákat is vettek, hogy összehasonlíthassák a sarm-es-sejki robbantások helyszínein talált maradványokkal. Az egyik merénylőt már tegnap megnevezték a hatóságok, de Juszef Badran családja semmilyen egyéb információt nem tudott adni a férfiról.

MH-összeállítás

Comments are closed.