Forrás: Magyar Hírlap

Lehet tehát állítani, hogy az iszlám a legtoleránsabb vallás, csak nehéz megmagyarázni, hogy akkor momentán miért nem létezik egyetlen muzulmánok lakta toleráns állam sem

A bocsánatkéréssel nincs lezárva az ügy – mondják a Londonban lelőtt brazil rokonai, és igazuk van. Független vizsgálat kell, s utána akár kártérítési per is – ám a jelenlegi ismeretek szerint a brit rendőrség pontosan azt tette, amit tennie kellett: lőtt, majd elnézést kért. Ami történt, abból nem az a tanulság, hogy nem kell lőni, hanem az, hogy felszólításra meg kell állni. (Megjegyzem – nem mintha ez volna az etalon, sőt -, Brazíliában mindennaposak a rendőrök és a velük összefonódott félkatonai erők emberéletet követelő túlkapásai, emiatt mégsem vonulnak az utcára naponta brazil városokban.)

De a braziloknál még különösebb a brit muszlim közösség felháborodása. „Emberi életekre törnek a terroristák és azok is, akiknek el kéne kapniuk a terroristákat” – mondta egyik vezetőjük, összemosva az okot, okozatot, meg az eltérő nagyságrendeket. A muszlim közösségnek – amely nagyon helyesen elítélte a merényleteket – nem vádaskodnia kellene, meg önigazolást keresnie, hogy ezek sem jobbak, hanem ki kéne vetnie magából a szélsőségeseket. Nyilatkozatok helyett inkább azt kéne kutatnia, miért nem akadt egyetlen muszlim sem, aki még a robbantások előtt feljelentette volna az első hullám sikeres és a második hullám sikertelen terroristáit, sőt a második hullám elkövetői – akikről pedig fényképeket is közzétettek – azóta is eredményesen bujkálhatnak.

Ugyanígy kevés azt hajtogatni, hogy az iszlámhoz nincs köze a terrorizmusnak, még ha ez természetesen igaz is abban az értelemben, hogy a muzulmánok törpe kisebbsége kész ártatlan embereket ölni. (De azért Pakisztánban, ahonnan a londoni és állítólag az egyiptomi merénylők többsége származik, egy múlt havi közvélemény-kutatás szerint az emberek 51 százaléka támogatja Bin Ladent, s csupán 46 százalékuk tartja elfogadhatatlan eszköznek a civilek elleni merényleteket. A többi muzulmán országban általában jobb ugyan az arány, de a radikálisok a legjobb indulattal sem nevezhetőek sehol elhanyagolható kisebbségnek.) Ellenben, halljuk, a terrorizmusnak a szegénységhez, Izraelhez, Irakhoz, a sértettséghez, a beilleszkedési zavarokhoz, az előítéletekhez van köze. S valószínűleg mindhez van is. Csak éppen az elmúlt években megismert terroristák elképesztően különböznek: voltak köztük szegények, gazdagok, műveltek, tudatlanok, a legkülönbözőbb bőrszínűek és állampolgárságúak, az egyetlen kapocs, amely összekötötte őket, a radikális iszlám, sehol sem elnyomott kongóiak vagy éppen brazilok robbantottak. S a liberális nyugati értelmiség véleményénél lényegbevágóbb, hogy maguk a terroristák – és szimpatizánsaik – könnyedén vezetik le tetteiket az iszlám előírásokból, és ehhez nem is kell nagyon kiforgatniuk a hitetlenek elleni harcról szóló tanokat, amelyeknek persze létezik sokkal békésebb olvasatuk is, csupán nem eléggé elterjedt. Lehet tehát állítani, hogy az iszlám a legtoleránsabb vallás, csak nehéz megmagyarázni, hogy akkor momentán miért nem létezik egyetlen muzulmánok lakta toleráns állam sem. Sőt ha a muzulmán áldozatok számából indulunk ki – talán nem rossz mutató -, a legnagyobb katasztrófa jelenleg a szudáni Darfúrban folyó népirtás kellene legyen, ahol többen halnak meg, mint Irakban, Csecsenföldön és a palesztin területeken együttvéve. A muzulmán világot azonban ez teljesen hidegen hagyja, sőt inkább a szintén muzulmán tettesek pártját fogja. A muzulmán áldozatok így leginkább a keresztény-konzervatív amerikai kormányzatra számíthatnak.

A The Economist nemrég egy hosszú elemzésben a titkosszolgálatokkal egyetértésben arra a következtetésre jutott, hogy az európai terroristák leginkább a bevándoroltak gyermekei és unokái, a nemrég bevándoroltak, valamint a frissen áttértek közül kerülnek ki. Nem túlzok, ha azt mondom, nem sikerült a végtelenségig leszűkíteni a kört.

Minden egyes Európában élő muszlimnak választania kell a terroristák és a között az ország között, ahol él. És ez a választás nem csak azt jelenti, hogy nem robbant, vagy hogy följelenti a robbantásra készülőket, sőt még nem is csak azt, hogy betartja a törvényeket. Azt is jelenti, hogy engedi a feleségét dolgozni, a lányait tanulni, vagy hogy megtanulja a befogadó ország nyelvét.

Az országnak pedig az a dolga, hogy ezt segítse, sőt akár ki is kényszerítse.

Hamis az az állandóan hangoztatott érv, hogy a terroristák éppen akkor érik el a céljukat, ha a merényleteik nyomán szigorúbb törvények születnek. A militáns iszlámnak nem az a célja, hogy több térfigyelő kamera legyen, hogy ujjlenyomatot vegyenek a beutazóktól vagy hogy összekapcsolódjanak a különböző adatbázisok, hanem hogy legyőzze és megsemmisítse a Nyugatot. A radikális iszlám terjesztőit nem szabad összekeverni a Hyde parkban szónokló idiótákkal vagy néhány őrült nácival és kommunistával, akiket meg lehet tűrni Nagy-Britanniában, mert nem jelentenek komoly veszélyt – az iszlám fanatikusokkal más a helyzet. Aki nem tartja be a játékszabályokat, azt ki kell utasítani vagy börtönbe kell zárni. S közben az eddigieknél több segítséget kell adni annak, aki be akar illeszkedni. Ha a nyugati kormányok nem teszik meg a szükséges lépéseket, akkor ezt az iszlám radikálisok nem elismerő fejbólintással nyugtázzák majd, azt hümmögve, hogy lám, lám, a demokrácia ereje, hanem gyávaságnak, a dekadencia és a gyengeség újabb jelének tekintik, a jogokkal pedig visszaélnek – ahogy eddig is tették.

Sztankóczy András főmunkatárs