Forrás: HVG

Magyarország egyik leggazdagabb mágnáscsaládjának anyagi alapjait az Aradon született Deutsch Ignác által 1822-ben gründolt terménykereskedő cég teremtette meg, amely – miután a század derekán kisebbik fiát, Bernátot társnak bevette – Deutsch Ig. és Fia néven tett szert országos ismertségre. A malomiparban és kisebb mértékben a vasútépítésben is jeleskedő Deutschok az 1880-as években a leromlott hatvani Grassalkovich-kastély környékén gyárépítéssel adtak nagy lökést a meglóduló hazai cukoriparnak. A 19. század végén a hitelügyletekbe és a malátagyártásba is bekapcsolódó családi vállalkozások révén – tudható meg a Sokszínű kapitalizmus című, tavaly megjelent pályaképgyűjteményből – a harmadik generációs Sándor (Bernát fia) hatalmas vagyon ura lehetett, földbirtokai a nem történelmi arisztokrácia körében a legnagyobbak voltak az országban.

Bernát és bátyja, József azon zsidó származású nagytőkések közé tartoztak, akik nemesi rangot kaptak a királytól (1879-ben). Ennek alapján egyre gyakrabban tették nevük elé az akkortájt megszerzett birtokok alapján a „hatvani” jelzőt. 1897-ben már a Hatvany-Deutsch nevet használták, az 1910-es évektől pedig – miután érdemeikért bárói címet kaptak – ezt Hatvanyra rövidítették. A dinasztia erős embere, Sándor – aki unokatestvérével kötött házasságot – nemcsak a saját üzletében volt sikeres, hanem a befolyásos Gyáriparosok Országos Szövetségének egyik alapítója és alelnöke, majd a főrendiház tagja is volt.

A cégalapító dédunokái viszont nagyrészt elfordultak a hagyományos üzlettől, érdeklődésük egyre inkább a művészetek irányába fordult; Hatvany-Deutsch Sándor nem véletlenül bízta vejére, Hirsch Albertre a cégügyek továbbvitelét. Gyermekei közül Ferenc festészetre adta a fejét, de ma leginkább csodálatos érzékkel összeállított, felbecsülhetetlen értékű műgyűjteményére emlékeznek, amely – Bertalan unokatestvére keleti szobraihoz hasonlóan – 1945-ben szovjet kézre került, és ma is a magyar-orosz műkincs-visszaadási tárgyalások tárgyát képezi. Ferenc bátyja, a családi és baráti körben csak Lacinak hívott Lajos irodalmi mecénásként és irodalomtörténészként jeleskedett, mások mellett Ady Endre és a Nyugat című folyóirat pártfogójaként.

Bertalan már a felmenőitől is örökölhette gyűjtőszenvedélyét és művészeti érzékét, mivel édesanyja, Hatvany Józsefné tudhatta a magáénak a század első felének legnagyobb hazai porcelángyűjteményét, amely a család más műkincseihez hasonlóan szintén a Szovjetunióban kötött ki. A Bertalan első házasságából származó József több szempontból is elütött az ősöktől. Az Angliában átélt háborút követően 1947-ben elkötelezett baloldaliként tért haza, ám néhány politikai állás betöltése után koholt vádakkal többször is börtönbe vetették, míg végül eredeti szakmája, a fizika és elektronika mellett kötött ki, ma pedig (a többi között a grafikus ábrázolás, illetve a többdimenziós mozgószerszámgép-vezérlés kidolgozása révén) a magyarországi számítástechnika egyik megalapítójaként emlékeznek rá.