Forrás: Heti Válasz

Jotischky László, vilag@hetivalasz.hu

Két hét elteltével egyre tisztább lesz a londoni terrortámadásról kialakult kép. Számos új információ óriási dilemma elé állítja a hatóságokat. Valamennyi merénylő brit állampolgár, a négyből három ráadásul brit születésű is. Egyre inkább úgy tűnik, nem is feltétlenül tudták, hogy őket is halálra ítélte megbízójuk.

Londonban a július 7-i terrorakció után az élet gyorsan visszatért a rendes kerékvágásba. Igaz, a Kings Cross pályaudvar megszokott reggeli nyüzsgése közepette a metró alagútjában még mindig folynak a munkálatok, és még a robbanás után egy héttel is húztak ki felismerhetetlenségig megcsonkított holttesteket a roncsok közül. A felrobbantott autóbusz gondosan letakart roncsait is csak múlt szombaton szállították el arról a londoni térről, ahol a robbanás érte, és még mindig van néhány súlyos sebesült, aki talán még hozzáadódik a vasárnapig megállapított személyazonosságú 55 halálos áldozathoz. A rendőrség által közzétett telefonszámot továbbra is hívják olyanok, akik a terrorakció óta nem tudtak szót vagy legalább üzenetet váltani Londonban élő szeretteikkel, barátaikkal. Az aggodalom még nem ért véget, de már látni, hogy nem adja át helyét a vérszomjas bosszúvágynak.

A véres terrorakcióból nem lett pánik, nem bénult meg tőle a főváros, és nem estek egymás torkának angolok és pakisztániak, fehérek és barna bőrűek, keresztények és muzulmánok. Ez azonban korántsem jelenti, hogy London és Nagy-Britannia túltette magát a történteken, s azzal vigasztalja magát, hogy a második világháború évei alatt sokkal többen haltak, sebesültek meg, váltak otthontalanná egyetlen éjszaka bombatámadásai következtében. A nyomozás meglepő gyorsasággal megállapította, hogy kik voltak a tettesek, és a társadalom hozzálátott a tények megemésztéséhez, a konzekvenciák levonásához.

Az összes ismert tény közül a legfontosabbnak és leglesújtóbbnak azt tartják, hogy a négy merénylő közül három Nagy-Britanniában született brit állampolgár, a negyedik pedig javarészt Angliában nőtt fel, felesége is angol nő. Hiábavaló tehát azon sopánkodni, hogy nem elég szigorú az ellenőrzés a kikötőkben és repülőtereken, nem elég annak a körmére nézni, aki idegenből, az oltalmazónak vélt Csatorna túloldaláról érkezik. Az ellenség belülről jött, hazai termés. Mi okozhat akkora lelki sérülést egy fiatalembernek, mi torzíthatja el a gondolkodását annyira, hogy kész legyen megölni annak a társadalomnak a tagjait, amelybe maga is beleszületett? A négy robbanás áldozatai nem mind keresztény vagy zsidó, jómódú, középosztálybeli angolok voltak. Volt közöttük muzulmán, afrikai és ázsiai, szegény és gazdag, a legkülönbözőbb társadalmi rétegekből. Kán, Lindsay, Tanwir és Huszein nem volt forradalmár, nem külföldi elnyomók, nem hazai kizsákmányolók, hanem egy teljes életforma ellenségévé vált. A brit muzulmán közösségek vezetői azt mondják, maguk sem értik, hogy miért.

Tony Blair, aki az első pillanattól kezdve a lehető legpéldásabban járt el, a bigott felbujtókban látja az ellenséget, akik ellen a törvény teljes szigorával kell fellépni. Legutóbbi beszédében ideológiák összecsapásáról szólt, arról, hogy a brit társadalomnak szembe kell szállnia az életére törő fanatikusokkal, eszmét és értelmet kell felvonultatni középkori beidegződések, pavlovi reakciók ellen. A Nagy-Britanniába érkező felbujtóknak útilaput kell kötni a talpa alá, a hazaiakra pedig a törvény erejével kell lesújtani. A jelenlegi helyzetben és hangulatban elképzelhetetlen, hogy az alig két hónapja újraválasztott miniszterelnöknek ne sikerülne kieszközölnie az ehhez szükséges jogalkotást.

George Galloway, Szaddám Huszein csodálója különös elmefuttatással azt mondta egy múlt heti vitában, hogy szerinte az elvakult iszlamista fiatalságnak politizálódnia kellene. Nem hátat fordítani a nyugati típusú polgári demokráciának, hanem elfogadni azt, hogy aztán éppen ezen az alapon harcolhasson elfogadtatásáért, egyenrangúságáért. Vagyis vallási egység helyett politikai egységet alkosson. Mások, mint például Michael Portillo egykori konzervatív miniszter, az úgynevezett multikulturalizmust okolják. Ez a fogalom vérbeli liberális eszme: legyen a társadalom sokkultúrájú, fogadja el, hogy ki-ki abban hisz, amilyen hitben nevelték, tiszteljük mindenkinek a hazulról hozott meggyőződését. Csakhogy – hangzik az ellenvetés – ez szétmorzsolja, atomizálja a társadalmat, lehetetlenné teszi a nemzet, akármilyen nemzet fennmaradását. Azzal jár, hogy végső soron mindenkinek a hazulról hozott legyen a fontos, míg végül kibékíthetetlen ellentmondás támad nemzeti és kulturális hovatartozás, a befogadó társadalomhoz és az eredeti, ősi hagyományokhoz fűző lojalitás között. A multikulturalizmus – ellenzői szerint – gettókat teremt és állandósít, amikor megköveteli, hogy minden etnikai vagy vallási közösség külön iskolába járathassa, külön társadalmi, kulturális vagy sportklubokba irathassa be a gyermekeit. Ez nem egyenlőséget, hanem széthúzást, nem kölcsönös tiszteletet, hanem kölcsönös gyűlölködést szül.

A vita kimenetele megjósolhatatlan. Mint ahogy az is, mikor és hol lesz a következő támadás. Abban ugyanis minden szakértő egyetért, hogy a merényletek időszaka nem ért véget.

A DRÁMA SZEREPLŐI

Magdi el-Nasar egyiptomi születésű biokémikus, februárban doktorált a leedsi egyetemen. Ellene merült fel az a gyanú, hogy útmutatással szolgált vagy esetleg kifejezett utasításokat adott a négy öngyilkos bombázónak, akikkel Leedsben ismerkedett meg. Röviddel a londoni terrorakció után letartóztatták Kairóban.

Jermaine Lindsay 19 éves, jamaicai születésű brit szőnyeglerakó. Néhány éve tért át a muzulmán hitre. Felesége fehér angol nő, szintén muzulmán. Jövő hónapra várták második gyermeküket. Lindsayről úgy tudják, hogy egy felbujtás miatt bezárt jamaicai iszlamista tanítványa. Az ő bombája szedte a legtöbb halálos áldozatot.

Sehzád Tanwir 22 éves, pakisztáni származású, brit születésű bombázó, aki apja büféjében dolgozott. Szülei többszöri utcai rendbontás után Pakisztánba küldték egy mullahiskolába. Ott lépett először kapcsolatba al-Kaida-ügynökökkel.

Mohamed Szidik Kán brit születésű, harmincéves családos ember volt, egy elemi iskola kisegítő tanítója. Ő lehetett a három fiatalabb terrorista vezetője.

Haszib Huszein 18 éves, a legkiegyensúlyozatlanabb a négy közül. Neki is volt már baja a törvénnyel, amikor lopáson érték egy üzletben. Az ő bombája robbant az autóbuszon, mert a számára kijelölt metróútvonalon aznap reggel műszaki okokból felfüggesztették a forgalmat.

A SZERENCSE LÁNYA

A huszonkilenc éves ausztráliai Louise Barry alighanem világrekordot döntött, amikor nem egészen egy óra alatt két bombamerényletet élt át. Háromnegyed kilenckor azon a metrószerelvényen utazott, amelyen az egyik bomba robbant. Semmi baja nem történt, sok más utassal együtt felvezették az utcára, ahol azonnal autóbuszra szállt. Ez volt az a 30-as busz, amelyet éppen a metróhálózat elleni három bombamerénylet következtében eltérítettek megszabott útvonalától, és amelyet a negyedik öngyilkos bombázó a város közepén felrobbantott. Louise Barry e merénylet következtében kórházba került, de sérülései, ha fájdalmasak is, nem veszélyeztetik az életét.