Forrás: NOL

Olvasói levél, 2005. július 27. 00:00

Thomas Schreiber téved, amikor az Amerika, 1956 és Orbánék címmel (július 21.) megjelent cikkében „píár-kampányfogásnak”, választási előkészületnek tekinti Bush elnök meghívását „56-os forradalmunk 50. évfordulójára, s a 29 aláíró történeti utalásának megalapozottságát kétségbe vonja.

Az amerikai-magyar kapcsolatoknak a szerző szerint is kívánatos erősítése már eleve indokolja, hogy mi, az aláírók, miért pont az amerikai elnököt látnánk szívesen az évfordulón. Itt nem párt-, hanem nemzeti érdekről van szó. Nincs akadálya, hogy más országokhoz közel álló közéleti személyek más vezető politikusokat hívjanak meg. De nem véletlenül fogalmaztunk úgy, hogy az Egyesült Államok „áldozatkész segítsége igen sok formában nyilvánult meg a véres megtorlást követően”, s nem a november 4-e előtti magatartását dicsértük.

A mai magyar társadalom szinte kizárólag az Egyesült Államok szerepét nézi kritikusan 1956 kapcsán. Nem esik szó az Egyiptom elleni brit-francia-izraeli támadásról, amit – ha egyáltalán szükséges volt – azért el lehetett volna halasztani, hogy a világ figyelmét ne tereljék el a magyar drámáról. S ma milyen kevesen emlegetik, hogy a Szovjetunió az 1947-es erőszakos hatalomátvétel után 1956-ban még látványosabban megsértve a nemzetközi jogot, agressziót követett el Magyarországgal szemben, a törvényes körülmények között létrejött Nagy Imre-kormányt fegyveres beavatkozással elmozdította, hogy saját bábjait – „Kádár Apró Dögeit” (de ne hagyjuk ki a legmegbízhatóbb moszkvai ügynök, Münnich és az áruló szocdem Marosán nevét sem) ültesse a helyére.

Bush elnök remélt látogatása a mai világ figyelmét ráirányítaná a magyarság talán „legremekebb napjai”-ra, amikor új irányt adott a világtörténelemnek. S ha mulasztott, akkor a világ, s benne az Egyesült Államok – márpedig valóban elszalasztott egy nagy lehetőséget -, akkor itt a legjobb alkalom ezzel szembenézni.

JESZENSZKY GÉZA

történész, a meghívást küldők egyike