Egyiptomban már megközelíti a százat a szombat hajnali merényletekkel összefüggésben őrizetbe vettek száma. A rendőrség hajszát indított az elkövetők után, és az utakon is ellenőrzőpontokat állítottak fel Sarm-el-Sejk körül. Hivatalos magyar közlés szerint magyar állampolgár nincs sem a halottak, sem a sebesültek között.
Az egyiptomi hatóságok – hivatalos kairói közlés szerint – eddig még semmilyen nyomra nem bukkantak a szombati terrorcselekmények kapcsán. Kairóban a belügyminiszter bejelentette, hogy vizsgálják, van-e kapcsolat a tavalyi tabai, illetve a mostani, sarm-el-sejki támadások között. Azt a lehetőséget sem zárják ki ugyanakkor, hogy külföldiek hajtották végre a merényletet.
A robbantásokat két csoport is magára vállalta, az egyik az al-Kadia terrorhálózathoz kapcsolható Abdullah Azzam Brigádjai, illetve egy eddig ismeretlen csoport.
A szombat hajnali hármas robbantásban az eddigi adatok szerint 88 ember vesztette életét, és mintegy 200-an megsebesültek. A halottak többsége egyiptomi, de már bizonyos, hogy hét külföldi is meghalt, köztük egy cseh és egy olasz. Az áldozatok azonosítása még tart. Az már bizonyos, hogy magyarok nincsenek sem a halálos áldozatok, sem a több száz sérült között.
A Sínai-félszigeten fekvő turistaparadicsomot turisták tömegei hagyták el a robbantások után. A térségben tartózkodó 170 magyar turista jól van, ők nem kívánják megszakítani nyaralásukat. Erről Csulák Péter, a kairói magyar nagykövetség ideiglenes ügyvivője beszélt a Magyar Rádiónak. Közlése szerint Sarm-el-Sejkben normalizálódik a helyzet. Az első nap fennakadásai után minden visszatér a szokásos kerékvágásba. Leszámítva az események közvetlen helyszínét, az üdülőterületek nagy része változatlanul épségben van, a nyaralás körülményei megfelelőek.
Vasárnap kisebb bomba robbant Kairóban, egy ember súlyosan megsérült.
Később Sarm-el-Sejkben mintegy hétszázan tüntettek a terrorizmus ellen. A demonstrálók végigmentek a szombati robbantások egyik helyszíne, a Gazala Garden Hotel mellett, ahol a legnagyobb pusztítást okozta a három bomba egyike. A tüntetők többsége helybéli volt, de akadtak köztük külföldiek is.
Izrael arra szólította fel állampolgárait, hogy ne utazzanak a Sínai-félszigetre
Az izraeli terrorizmusellenes hivatal vezetője szerint az al-Kaida terrorhálózat célpontjainak listáján a zsidó állam közvetlenül az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és a Nyugat-barátnak tekintett arab országok után következik. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy jelenleg nincsenek konkrét információk egy Izrael-ellenes al-Kaida merényletről.
Közben az izraeli miniszterelnök felajánlotta, hogy együttműködik Egyiptommal az iszlám- és a szélsőséges terrorizmus elleni harcban a szombati bombamerényletek után. Ariel Saron kormányfő a kabinet ülése után arról tájékoztatott, hogy telefonon részvétét nyilvánította Hoszni Mubarak egyiptomi elnöknek. Egyúttal megvitatták azt is, hogy Egyiptomnak és Izraelnek is össze kell fognia a terrorizmus elleni harcban.
MR, Gazdagh Bernadett

