Forrás: NOL

Tizenöt év után első igazán szabadnak mondott választás – helyszíni beszámoló Kirgizisztánból

Nyilas Gergely, 2005. július 23. 00:00

Bakijev elnökjelölt kampányplakátja a kirgiz fővárosbanKép: AFP – Vjacseszlav Oseledko Ágérem, a körzetemben száz százalék lesz a részvétel. Mindenki Bakijevre fog szavazni – mondja a biskeki 1005-ös választókörzet elnöke, majd leteszi a telefont. Tizenöt év után ez az első igazán szabadnak mondott választás Kirgizisztánban. Jelentős szabálytalanságot nem állapítottak meg a külföldi megfigyelők, az EBESZ és a FÁK-országok ellenőrei is elismerték az ideiglenes elnök, Kurmanbek Bakijev csaknem 90 százalékos győzelmét. Alig négy hónappal az Aszkar Akajev korábbi elnököt elűző tulipánosnak nevezett forradalom után azonban látszik: a demokrácia ingatag lábakon áll a közép-ázsiai köztársaságban, még akkor is, ha kétségtelen: a választók többsége valóban Bakijev mögött áll.

A forradalmi hullámot a februári parlamenti választások vitatott eredménye váltotta ki, amelynek alapján az ellenzéknek mindössze hat mandátum jutott. A törvényhozás ebben az összetételben Aszkar Akajev március 24-i távozása után annak fejében erősítette meg a forradalom vezéralakját, Bakijevet ideiglenes állam- és kormányfői tisztségében, hogy az új vezetés elismerte a februári választások eredményét, és ígéretet tett arra, hogy nem oszlatja fel a parlamentet. Az augusztus 14-én beiktatandó Bakijevnek és szövetségesének, Feliksz Kulov leendő miniszterelnöknek úgy kell kormányt alakítania, hogy az általa vezetett Ar-Namisz (Méltóság) pártnak mindössze 6 képviselője van a 75 fős törvényhozásban.

– A képviselők a mi utasításainkat követik – az Ar-Namisz második embere szerint a parlament összetétele teljesen mellékes, nem számít, hogy a honatyák többsége nem tagja a pártnak. Emil Alijev nem kétli, hogy a korábban Akajev-párti képviselők és a függetlenek a mindenkori hatalomhoz lojálisak. – Ez itt másképp megy – jegyzi meg Kulov helyettese, akinek nincsenek illúziói afelől, hogy mi módon állnak a képviselők az új vezetés oldalára. – Hát, pénzzel – vonja meg a vállát Alijev. Szerinte most sokkal fontosabb a független bíróságok létrehozása, a demokratikus kísérletet rossz szemmel néző szomszédok és Oroszország bizalmának elnyerése. Alijev szerint hosszú távon elképzelhető, hogy az amerikai és orosz katonai bázisokból csak az utóbbi marad meg. A harmadik feladat az „üzlet kiszélesítése”. Ezen azt érti, hogy minél több szereplőt kell bevonni a gazdaságba, és meg kell szüntetni a rendszert, amelyben az objektív szempontok helyett az informális klánkapcsolatok határozták meg, hogy ki milyen lehetőséghez juthat.

Kirgizisztánban magától értetődően tudja az utca embere, hogy egy-egy nagyobb üzlet kinek az érdekeltségébe tartozik. Melyik képviselőnek van részesedése a kínai, a török áruházakban, s hogy a főváros legnagyobb piaca, a Dordoj a polgármester érdekkörében van.

Ennélfogva könnyen orientálódtak a tulipánost követő szarkaforradalom fosztogatói, hogy kinek az üzletét kell támadni. A tömeg nem volt teljesen következetes, de valóban volt olyan piac, amelyet annak ismeretében nem támadtak meg, hogy az nem Akajev-párti tulajdonos kezében van. Hasonló történt a déli Osban is.

Vitatott mértékben, de létező probléma az ország észak-dél ellentéte: még a Szovjetunió idejében is volt egyfajta „váltógazdálkodás” az egykori tagköztársaságban. Akajev alatt főként északiak jutottak hatalomra. A politológusok ezért is hangsúlyozzák az északi Kulov és a déli Bakijev szövetségének fontosságát. Nem mellékes a nemzetiségi kérdés sem.

– Ne hidd el nekik, hogy azeriek, valójában kurdok, csak szégyellik – bök a dörner kebabos bódé felé egy fiatalember. A 25 éves jogász jelenleg egy nem kormányzati emberi jogi szervezetnek dolgozik.

A főváros környékén etnikai alapon felosztották a taxisok területeit is: az elmúlt 15 évben érkezett kurdok az egyik, a kirgizek az 1960-as évek óta itt élő ujgurokkal a másik napon szállítják az utasokat. – Volt nekem ukrán, zsidó, német, orosz főnököm – emlékszik vissza a mezőgazdaságban eltöltött éveire egy kirgiz taxis. – Mindegyikkel jó volt dolgozni. Igazából csak az a rossz, ha a főnököd kirgiz – ad önkritikus képet a férfi, akinek első lánykérése etnikai alapon hiúsult meg: az üzbég hölgy apja nem járult hozzá a házassághoz. Kirgizisztán lakosságának kétharmada kirgiz, 13 százaléka üzbég, 12 orosz, a fennmaradó részen ujgur, ukrán, kurd és egyéb kisebbség osztozik az 5 milliós országban.

– Öt év múlva az ország felemelkedhet, Kazahsztánt is utolérhetjük – mondja egy ujgur taxisofőr. A határ kínai oldaláról származó férfi maga is Bakijevre szavazott, bár a 90 százalékot sokallja. Személy szerint nem aggódik, négy gyerekének már házat épített a főváros közelében. A taxizás mellett állattenyésztéssel foglalkozik.

Az új vezetéssel szemben túl nagy a várakozás. Fizetésemelést, a korrupció, a munkanélküliség csökkentését várják rövid időn belül. A lakosság 40 százaléka a szegénységi küszöb alatt él. A többség nosztalgiával tekint vissza a Szovjetunióra. A közép-ázsiai országok közül egyedül itt hivatalos az orosz nyelv is. Lenin szobra sem tűnt el, csak a főtérről az egykori Lenin-múzeum mögé került, és megmaradt az egykor Frunze nevet viselő város névadójának múzeuma is.

Egyesek szerint az új vezetéssel szemben óhatatlanul bekövetkező csalódás apolitizálja a társadalmat, nem várható újabb tulipános forradalom. Alijev szerint azonban jobb, ha az új vezetés egy újabb forradalom lehetőségének tudatában dolgozik.

Egyelőre csak a névtáblák átfestése zajlik, csakúgy, mint a város számos utcájában.

Miközben mindenki a régi nevek szerint próbál eligazodni.

Biskek, 2005. július