Forrás: 168 Óra

Mélyvíz

NÉMETH JÓZSEF A POLITIKAI KAPÁLÓZÁSAIRÓL

2005/29 – Közélet

Nagy József

Határon túli magyarok is beléphetnek a Fideszbe – így döntött a párt legutóbbi kongresszusa. Valószínűleg Németh Zsolt javaslatára, ami nem meglepő, hiszen ő a fiatal demokraták „határon túli felelőse”. Az Orbán-kormány alatt a Külügyminisztérium politikai államtitkáraként járta, figyelte a Kárpát-medencét, most az Országgyűlés külügyi bizottságát vezeti.

Izraelben, majd Szerbiában tárgyalt Orbán Viktor. Mire ez a külpolitikai aktivitás?

Orbán Viktorban él egy természetes külpolitikai ösztön.

Nem látszott rajta miniszterelnök korában – önre és Martonyi Jánosra hagyta a külpolitikát.

A polgári kormány idején nagyon aktív, kapcsolatépítő volt a magyar külpolitika.

Az orbáni „EU-n kívül is van élet” mondat befelé fordulást sugallt.

A kijelentés fontos külpolitikai üzenete volt, hogy akarjuk az uniót, de nem mindenáron. A csatlakozási tárgyalások alatt elkélt az ilyen hang is. Ha hibás külpolitikai lépést keresünk, nem kell messzire néznünk: Gyurcsány Ferenc ötlete, miszerint készüljön hároméves költségvetése az EU-nak, ha már a hétéves nem jön össze, meghökkenést keltett Brüsszelben. Akárcsak Medgyessy Péter javaslata, hogy az EP-választásokra a magyar pártok közös listát állítsanak.

Aligha hökkentettek nagyobbat, mint Orbán EU-n kívülisége.

Sajnos bel- és pártpolitikai, egészen pontosan kommunikációs szempontok határozzák meg Gyurcsány külpolitikáját.

Orbán újsütetű külpolitikai aktivitása is a belpolitikának, a kommunikációnak szól. Annak, hogy nem ő a miniszterelnök ugyan, mégis úgy jár el, úgy tárgyal, úgy mutatja magát, úgy nyilatkozik, mintha az lenne. Miközben 1998 és 2002 között föl nem merült, hogy például Izraelben tárgyaljon.

Fölmerült.

De út nem lett belőle.

Mert magyar kormányfő utoljára 1992-ben, Antall József személyében látogatott Izraelbe, amit a mai napig nem viszonoztak, pedig mi folyamatosan kerestük a lehetőségét.

Mondják, annyira „herótja” volt Tel-Avivnak a Fidesz által legalábbis eltűrt MIÉP-től, hogy inkább nem barátkozott az Orbán-kormánnyal.

Régi vita ez, kérem, ne keverjük ide. A Fidesz sosem volt koalícióban a MIÉP-pel, és pont. Inkább viszszatérnék Orbán Viktor aktivitásához: tudni kell, hogy meghatározó külpolitikai kérdésekben soha nem a Külügyminisztérium, hanem maga Orbán Viktor döntött. Aki egyébként Budapesten találkozott az izraeli köztársasági elnökkel és a kneszszet elnökével is.

Mi Orbán izraeli útjának hozadéka? Azon kívül, hogy jelzi a magyar jobboldal vitathatatlanul legerősebb politikusa: fontosnak tartja a kapcsolatápolást Tel-Avivval – persze ez sem kevés.

Napjaink talán legnagyobb konfliktusa az arab-izraeli szembenállás. Európa és az USA, illetve az Európai Néppárt és az európai szocialisták között jól kitapintható a nézetkülönbség. Orbán Viktor látogatásának puszta ténye rögzítette a világ számára, melyik oldalon állunk. Persze belpolitikai üzenete is van az útnak.

Mondjuk így: kommunikációs hozadéka.

Nem, mert nem pártpolitikai, hanem belpolitikai a hozadék. Bizonyos ügyeket ki kell vonni a pártpolitika alól. Orbán Viktor mindvégig tartózkodott attól, hogy minősítse a kormányzat Közel-Kelet-politikáját. Holott lett volna rá oka. Hadd emlékeztessek: Kovács László külügyminisztersége utolsó hónapjaiban Izrael iránti elfogultsággal vádolta az Egyesült Államokat.

Azért az jó, hogy a Fidesz egyik vezető külpolitikusa Amerika-barátabb, mint az MSZP főkülpolitikusa. Pedig a Fidesz-kormány idején olyannyira lehűlt a két ország kapcsolata, hogy Bush elnök nem fogadta a Bostonba látogató Orbánt. Ez még Grósz Károllyal sem esett meg annak idején, hisz ő bejutott Ronald Reaganhez. Teszem hozzá: már egy tavaszi konferenciáról szóló tudósítást hallgatva is megütötte a fülemet, hogy ön hangsúlyosan stratégiai szövetségesünknek nevezte az USA-t – hasonló kijelentés ritkán hangzott el 1998 és 2002 között fideszesektől.

A Fideszben egyáltalán nem újdonság, hogy fontosnak tartjuk az euroatlanti politikát. A koszovói válság idején Magyarország jelentős kockázatot vállalt azzal, hogy az Egyesült Államok mellé állt – Clinton és Orbán Viktor között rendkívül szoros munkakapcsolat alakult ki. Vita Washington és köztünk abban volt, hogy igaz-e az USA álláspontja, miszerint a kommunizmus lezárultával a közép-európai stabilitást leginkább a nacionalizmus fenyegeti, melynek állítólagos képviselői a jobboldali, kereszténydemokrata politikai képződmények. S ebből levonható-e a következtetés, hogy a stabilitás érdekében kifizetődőbb a baloldali, utódkommunista képződményekkel való együttműködés. Több jel is arra mutat, hogy az USA felülvizsgálja álláspontját – köszönhetően egyebek mellett a térségben zajló demokratizálódási forradalmaknak: Grúziának, Ukrajnának. Bush baltikumi látogatása során tett kijelentései ebbe az irányba mutatnak. Az atlantizmust elvi alapon valló közép-európai konzervatív erők igenis az Egyesült Államok fontos partnerei. Ez persze nem jelenti, hogy mindig mindenben egyetértünk, de hogy Amerikától és a NATO-tól várjuk Európa biztonságának garantálását, ebben nálunk vita nincs.

A biztonság kérdése most, a londoni merénylet után különösen aktuális.

Ebben nincs mellébeszélés: a merénylet nem az angolok – ahogyan szeptember 11-e sem az amerikaiak vagy a madridi vonatrobbantás sem a spanyolok – ellen irányult, hanem azon világ ellen, melyhez Magyarország is tartozik. Vagyis szövetségeseinkkel közösen mindent meg kell tennünk a terrorizmus ellen.

A robbantásokkal egy napon Romániában bukott az RMDSZ-t is magában foglaló koalíció. Vélhetően előrehozott választások lesznek. Mit vár tőlük?

Románia számára a legnagyobb tét a zökkenőmentes EU-csatlakozás. Remélem, ezzel tisztában vannak e helyzet előidézői is. Bízom benne, hogy az erdélyi magyarság megőrzi parlamenti képviseletét. Ehhez szükségesnek látszik a magyarság minél teljesebb egységének megteremtése, ami az erdélyi magyarság autonómiájának megteremtéséhez is nélkülözhetetlen.

Külpolitikai vonatkozású döntést hozott a Fidesz legutóbbi kongresszusa: határon túli magyarok is beléphetnek a pártba. Miért?

Ma is áll az Orbán-kormány nemzetpolitikájának két pillére. Az egyik, hogy a határon túli magyarok megmaradásának legfontosabb tényezője: kivívják-e autonómiájukat. A másik a határokon átívelő nemzetegyesítés.

Az állam, az Országgyűlés, a kormány feladata segíteni a határon túliakat. Hogy jön ebbe egy párt? Okos ötlet kiterjeszteni a pártpolitizálást, tagtoborzással erősíteni a kinti kisebbség megosztottságát?

Kongresszusunk döntése illeszkedik a nemzetegyesítés logikájába. Már három évvel ezelőtt, az alapszabály-módosítás során gondolkodtunk ezen.

Gyanítom, elsősorban ön gondolkodott róla. Hiszen a Fideszben Németh Zsolt a „határon túli felelős”.

Elnökségi ülésen beszélgettünk erről, nem mernék megesküdni, hogy tőlem származott a felvetés. Talán igen. Esetleg Kövér Lászlótól. Lacival kellene tisztáznom a szerzői jogot. Az uniós szabályozás lehetővé teszi az azonos pártcsaládhoz tartozó tagok csatlakozását. Hibás feltételezés, hogy a tagság megnyitásával határon túlra visszük a pártpolitikát. A kinti magyarok körében egyébként sem a Fidesszel szemben élnek komoly fenntartások.

Köszönhetően a december ötödikei, a kettős állampolgárságról szóló népszavazásnak.

Mélyebbek a gyökerek. A jobboldal úgy érzi, a teljes kárpát-medencei magyarságért felelősséggel tartozik, a baloldal gondolkodásában viszont gyakran konfliktusban áll a 10 millió magyar állampolgár, illetve a határon túliak érdeke. Például azzal, hogy egy a határon túliaknak kedvező döntés hogyan befolyásolná az itthoni életszínvonalat.

A bal olvasata: segítjük mi a kintieket nyelvük, kultúrájuk megőrzésében, a szülőföldön maradásban, de számunkra azok az elsők, akik itt fizetnek adót. És éppen azáltal csillapítjuk a konfliktusokat, hogy csak végső esetben szólunk bele

egy szomszédos állam ügyeibe, nem fordítunk szembe egy másik nemzetet, egy másik kormányt a saját magyar kisebbségével.

Kétségtelen, amikor a Fidesz ilyen kérdésekben megnyilvánul, mindenekelőtt a határon túli magyarok szempontjából fogalmazza meg nézeteit. Az MSZP pedig a szomszédos kormányok prizmáján szemléli a problémát. A kérdés tehát az, hogy a határon túli magyarok inkább szomszédos államok polgárai, vagy inkább magyarok. A szocialisták és köztünk jelentős a hangsúlybeli eltérés.

Csak arra akarom rábírni, hogy kimondja: egyik oldal sem nemzetáruló, egyik álláspont sem ördögtől való.

Egyik sem ördögtől való. De ettől még a határon túli magyarok igénylik, hogy hozzájuk mindenekelőtt magyarként viszonyuljon a magyar állam. Az ő sorsuk része a magyar jobboldal identitásának – december ötödike e téren jelentős szociológiai hozadékkal járt számunkra. Meggyőződésem, hogy külpolitikát kell csinálni a kisebbségpolitikából.

Sokszor említi a bal, hogy kormányon önök is elutasították a kettős állampolgárságot. És ha tavaly Orbán nem támogatta volna egy a jobbon is „semmit érő” szervezetnek tartott alakulat népszavazás-ideáját, kizárt, hogy összejön a referendum kiírásához szükséges 200 ezer aláírás. Jó ötlet volt a népszavazásig lavíroznia magát a magyar politikának?

Ha lenne mód meg nem történtté tenni a népszavazást, magam is annak pártján állnék. Jobb lett volna a magyarságnak, ha nincs december ötödike, de a Fidesz felelőssége ebben nagyon nehezen kitapintható. Tőkés László fogalmazott úgy, hogy ha bedobnak egy gyereket a mély vízbe, akkor kapálózni kezd. Kényszerhelyzetben voltunk, s megkerestük az egyetlen vállalható álláspontot.

Amikor önök döntöttek, még csak bokáig ért a víz: megtehették volna, hogy tudomást sem vesznek a Magyarok Világszövetsége kezdeményezéséről.

Talán nélkülünk is összejön a 200 ezer aláírás. Az lett volna a megoldás, ha a parlamenti pártok a népszavazás kiírása előtt közös választ találnak a kérdésre. A felelősség a kormányoldalt, elsősorban az MSZP-t terheli. Ráadásul saját pártpolitikai érdekeiket is hibásan mérték fel, hiszen a határon túli magyarok körében a rendszerváltás óta nem tapasztalható „egységfront” állt föl a Gyurcsány-kormánnyal szemben. A Fidesznek érdeke, hogy a magyar baloldal kikecmeregjen e helyzetből – készen állunk az egyeztetésre a kettős állampolgárságról.

Debreczeni József politológus lapunkban nemrég beszélt arról, szerinte mi következhetne, ha Magyarország mégiscsak megadná az állampolgárságot a kintieknek. „A választójog első feltétele a magyar állampolgárság. A második az állandó, bejelentett magyarországi lakhely. Ha az első megvan, a második, a polgári körök hálózatán könnyedén „beszerezhető”. Mibe kerülne, hogy több tízezer lelkes polgári köröshöz bejelentsenek egyenként 5-10 határon túlit? Csupán szervezés kérdése.” Vagyis, ha a Fidesz valahogy keresztülveri az Országgyűlésen a kettős állampolgárságot, szerezhet akár néhány százezer rá voksolót is. Foglalkozott e lehetőséggel a Fidesz elnöksége, amikor a párttagság kiterjesztéséről döntött?

Díjazom Debreczeni József fantáziáját, a paranoiás gondolkodás magas szintű megnyilvánulása.

Olyan elegáns volt eddig, kérem, ne ront-sa el.

Igyekszem… Akkor így: egy publicista számára nyilván elengedhetetlen, hogy egészen valószínűtlen forgatókönyveken is gondolkodjék.

Ágy tényleg sokkal elegánsabb. Hol a hiba Debreczeni gondolatmenetében?

Ott, hogy köszönőviszonyban sincs a valósággal. Jelenleg minimális az esélye annak, hogy bármelyik politikai erő kétharmadot szerezzen az Országgyűlésben – az állampolgársági törvény pedig csak kétharmaddal, vagyis konszenzussal változtatható meg. De hagyjuk figyelmen kívül ezt a szempontot. Mekkora a valószínűsége, hogy például a csíkcsicsói parasztok tömegesen jelentkeznek be, mondjuk, ötödik kerületi polgári körösökhöz?

Olyan nagyon tömeges nem kell: 2002 is néhány tízezer vokson múlott.

Mesterkélt hipotézis.

Nem mesterkéltebb, mint az a szélsőjobbon honos vélekedés, miszerint 2002-ben Izraelből egyetlen napra hazareptetettek döntötték el a választás sorsát.

A paranoia pártsemleges. A tételes jogba és a jogállamiság alapelveibe ütközik, hogy szegény, szerencsétlen sorsú embereket hazugságra kényszerítsen bárki is.

Hazugságra?

Persze. Csakis hazugsággal lehetne itt állandó lakóhely nélküli embereknek papíron állandó lakhelyet teremteni. A határon túli magyarok legfőbb igénye, hogy magyar útlevélhez jussanak. Különösen a kárpátaljaiak és a délvidékiek számára lehet ez a megmaradás feltétele, hiszen Schengen miatt akár ötven euróig emelkedhet az egyszeri EU-határátlépés az unión kívüliek számára. A kettős állampolgárság tényleges előnyeihez képest a határon túli párttagság lehetősége elsősorban erkölcsi gesztus, hiszen törvényeink alapján csak magyar állampolgár választható párttisztségre. Nyilvánvaló, hogy a Fidesz nem kíván és nem is fog pártpolitikai szerepet vállalni szomszédos országokban.

Nem tart attól, hogy beindul a „ki tud több határon túli párttagot beszervezni” verseny?

Kifejezetten örülnék, ha a magyar politikában nemes versengés indulna a határon túli magyarok segítése ügyében. n