Forrás: NOL

Olvasói levél, 2005. július 20. 00:00

Nem értek egyet a Trianon körüli össznépi gyász fájdalmas sebének örökös nyalogatásával, ezzel a sehova sem vezető nemzeti önsajnálattal, amely a történelmi Magyarországot megcsonkító békediktátum 85. évfordulója kapcsán most különösen fölerősödött.

Már-már újra ott tartunk, mint gyermekkoromban, a revizionizmus virágzása idején, amikor az iskolában azt skandáltuk, hogy „Csonka-Magyarország nem ország, Nagy-Magyarország mennyország!”, és minden bajunkért Trianont tettük felelőssé. Hát a történelem még mindig nem tanított volna meg bennünket, hogy ez a tragikus póz sodort bele bennünket a második világháborúba, az igazságtalanság oldalán? Hogy a terület-visszacsatolás illúziójáért adtuk halálba katonáink százezreit s a félmilliónál több zsidó származású állampolgárunk életét? S még ma sem gyógyulunk ebből ki, amikor a régiónk számára az Európai Unióhoz való csatlakozás nyit új horizontot a Közép-Európában megkövült nemzetiségi acsarkodások feloldására? Amikor a helyi nacionalisták szomorúságára itt is, ott is többé-kevésbé részese már a kormánykoalíciónak a magyar kisebbségek pártja? Amikor Duna-völgy népe összefoghat végre, s új keretek közt elevenítheti fel Kossuth „Duna-konföderációjának” nagyszerű gondolatát? A történészek dolga azt elemezni, hogy annak idején, a magyar uralkodó osztály szűkkeblű nemzetiségi politikája az Osztrák-Magyar Monarchián belül mennyiben volt felelős a trianoni következményekért. Ennél sokkal fontosabb jelenleg azonban annak a mérlegelése, hogy a széthulló Monarchia fő pillére, Ausztria, ugyan miért nem rekedt meg hozzánk hasonlóan a nagyhatalmi álmok szertefoszlásának bánatában? Vagy hogy még egy példát is fölhozzak: az Egyesült Királyság ugyan hogy tudta megemészteni a brit világbirodalom fölbomlását, a domíniumok elszakadását? A nemzeti lelkület jövő felé orientálását nem segítené elő sokkal inkább, ha a függetlenségünk visszanyerésének örülnénk a vesztes Monarchia felbomlását megpecsételő békeszerződés évfordulója kapcsán? Ha a Trianon utáni, beszűkült hazánk újjászerveződésének nagyszerűségét becsülnénk inkább – a magyar nép élni akarásának és életrevalóságának a cáfolhatatlan bizonyítékát -, s nem a tárogatós revizionizmusba lehelnénk újra és újra halálos miazmákat hordozó, fertőzött életet?

FEKETE JÁNOS

Győr