Forrás: Magyar Hírlap

Alamogordo új-mexikói légitámaszpontjának egy távoli részén 1945. július 16-án 05.30-kor megtörtént az első igazi kísérlet

Hatvan évvel ezelőtt, 1945. július 16-án az emberiség belépett az atomkorba – vagy inkább az atombomba korába. Az Új-Mexikó állambeli Alamogordóban a tisztes távolságból figyelő emberek leesett állal bámulták, miféle erőt szabadítottak ki a palackból. A maghasadás a tudomány diadala volt, de az ember nyomban társai ellen fordította. Azóta megtanultunk élni a maghasadás kínálta előnyökkel, de a bombáinktól még mindig nem sikerült megszabadulni.

Részlet egy feljegyzésből, amelynek 1945. július 18-án kelt eredetije a Truman Elnöki Múzeumban és Könyvtárban található:

„Memorandum a hadügyminiszternek.

Tárgy: A kísérlet.

Ez nem egy összefogott hivatalos katonai jelentés, pusztán kísérlet arra, hogy összefoglaljam új-mexikói tapasztalataimat.

Alamogordo új-mexikói légitámaszpontjának egy távoli részén 1945. július 16-án 05.30-kor megtörtént az első igazi kísérlet az atomhasadás elvén működő bombával. Most először a történelemben bekövetkezett a nukleáris robbanás. A bombát nem repülőgépről dobták le, hanem egy 100 láb (30 méter) magas acéltorony tetején robbantották fel. A kísérlet annyira sikeres volt, hogy a legoptimistább várakozásokat is felülmúlta. A feldolgozható adatok alapján becslésem szerint a felszabaduló energia jóval meghaladta 12 000-20 000 tonna TNT erejét.”

A nem hivatalos jelentés ebben a stílusban folytatódik oldalakon át. (A Lansing Lamont-iratokként ismert feljegyzés szerzője maga Leslie Groves, a Manhattan terv katonai parancsnoka.) Szerzője szerint olyan hatalmas erejű volt a villanás, mintha fényes délben egyszerre több nap világította volna be a 30 kilométer sugarú területet. A hatalmas tűzgömb kialakulása több másodpercig tartott. A tűzgömb felvette a gomba alakot, csúcsa előbb három kilométer magasba emelkedett. A fény látható volt Albuquerque-ben, Santa Fében, Silver Cityben, El Pasóban, mintegy 300 kilométeres távolságban. A füstoszlop hatalmas erővel tört fel tovább tíz kilométeres magasságba. Az acéltorony elpárolgott.

A híres gombafelhő

A Manhattan terv első szakasza sikerrel zárult. Megkezdődött a második szakasz: a bomba gyártása. Három hét sem telt el, augusztus 6-án Hirosima, 9-én Nagaszaki felett robbant fel a „Kisfiú” és a „Kövér fickó”. „Bárcsak leégettem volna az ujjaimat, mielőtt megírtam azt a levelet Rooseveltnek” – háborgott a szíve mélyéből Albert Einstein.

Történt ugyanis, hogy a világ leghíresebb tudósa 1939. augusztus 2-án levelet írt Franklin D. Rooseveltnek, az Egyesült Államok elnökének. Nem egészen önszántából: három embernek sikerült meggyőznie, hogy ilyen levelet csak tőle vesznek komolyan. Ez a három ember magyar volt – az üldözések elől menekült zsidók -, akinek nevét mindmáig tisztelettel emlegeti a tudós világ: Szilárd Leó, Wigner Jenő és Teller Ede.

Einstein így kezdte levelét: „E. (Enrico) Fermi és L. (Leó) Szilard utóbbi időben végzett kutatásaiból arra a következtetésre jutottam, hogy az uránium elemből új és fontos energiaforrást lehet nyerni a közvetlen jövőben. A jelen helyzet bizonyos aspektusai éberségre intenek, és gyors cselekvést követelnek a kormányzattól.” Einstein a levele végén már világosan utal arra, hogy a náci Németország is komoly információk birtokában van, és dogozik is valamin. Figyelemre méltó, hogy Einstein elsősorban az új energiaforrás jelentőségét emelte ki, de a helyzet miatt – még egy hónap, és kirobban a második világháború – megemlítette, hogy „ez az új jelenség (a maghasadás) el fog vezetni egy rendkívüli erejű bomba építéséhez is”.

Az emberiség új játéka

Az emberiség első atombombájának felrobbantása önmagában tudományos szenzáció volt: látványos bizonyítéka mindannak, amit Niels Bohr, Enrico Fermi, Szilárd Leó, Wigner Jenő, Robert Oppenheimer, Teller Ede, Glen Seaborg és ezernyi más úttörő – közöttük Marie Sklodowska Curie – elért az atomok és szerkezetük világának megismerése terén. Az első kísérleti atombomba felrobbantása úgyszólván elkerülhetetlen volt: a homo ludens mindenképpen kipróbálta volna új játékát.

Ami azonban utána történt, az egyértelműen elkerülhető lett volna – ha akkor és ott más játszódott volna le a Földön. Még napjainkban is születnek tanulmányok arról, milyen messzire jutottak a náci Németország tudósai az atombomba előállításában. Amerikai szakértők elemzései szerint a német tudósok 1939-ben két évvel előbbre jártak nyugati kollégáiknál, de a bombagyártás egy másik útján indultak el, s később a háború akadályozta munkájukat. Akkoriban azonban nem volt üres szó vagy fenyegetés a nácik „csodafegyvere”.

Beindult tehát a Manhattan terv: összességében mintegy harminc különböző helyen folyt a kutatás, de a bombagyártással közvetlenül összefüggő titkos tevékenység a Washington állambeli Hanfordban, az új-mexikói Los Alamosban és a Tennessee állambeli Oak Ridge-ben folyt. A tudományos igazgató a briliáns elme, Robert Oppenheimer, az egészért felelős katonai nagyfőnök Leslie R. Groves tábornok volt.

A Manhattan terven 1945-ben már több mint 130 ezer ember dolgozott – túlnyomó többségük nem is tudta, hogy a kisebbség pontosan mivel foglalkozik. A tervre mai árakon megközelítőleg húszmilliárd dollárt fordítottak. A Mahattan terv keretében három bombát gyártottak: az első kísérleti bombát, a Trinityt (Szentháromság) – amellyel az emberiség belépett az atomorba -, a Kisfiút, amely Hirosima és a Kövér fickót, amely Nagaszaki fölött robbant fel, és megölt, megsebesített, megnyomorított több százezer embert.

Akkor, 1945 júliusában már véget ért a háború Európában, de ott volt még Japán – és Sztálin. A hidegháború szelei már fújdogáltak. A sors iróniája, hogy a Szentháromság sikeres robbantásának hírét Harry S. Truman amerikai elnök Németországban, Potsdamban kapta meg, amikor a nagyok – Winston Churchill brit kormányfő és a generalisszimusz – Európa térképének átrajzolásával foglalatoskodtak, megvitatták a kínai helyzetet, és Sztálin megígérte, hogy augusztus 15-ig belép a japánok elleni háborúba. Másnap, július 17-én, Truman tudja, amit tudnia kell. Azon a napon ezt jegyezte a naplójába. „Néhány órát Sztálinnal töltöttem… Azt mondta, van még néhány kérése. Csak bátran, adja elő, mondtam neki, és jöttek a dinamit erejű szavak. De nálam is van egy jó adag dinamit, amit most nem robbantok fel.” Truman Churchill-lel ebédelt kettesben: „Megvitattuk a Manhattant (nagy siker). Eldöntöttük, hogy megmondjuk Sztálinnak. Sztálin az mondta PM-nek (Churchill miniszterelnöknek), hogy a japán császár táviratban kért békét. Úgy hiszem, a japánok feladják, mielőtt jönnének az oroszok.”

Feladták.

A bombák száma azonban tovább nőtt, miközben egyre fejlettebbek lettek – ám az első atombomba robbanásának következményeire még ma sincsenek megnyugtató válaszok.

Fodor György