Forrás: NOL

Tóth M. Ildikó, 2005. július 18. 00:00

A mátészalkai, Zsinagóga Galéria névre keresztelt egykori zsidó imaház augusztus 10-ig ad otthont a Japán papírsárkányok és pörgettyűk, valamint Miyoshi Kazuyoshi fotográfus

A világörökség Japánban című kiállításának. Japán és az EU országai közti kulturális csereprogram keretében a tárlatot hazánkban főként megyeszékhelyek múzeumaiban nyitották meg.

A művészien megfestett „papírsólymokból” (amivel több száz éve üzeneteket reptettek, sőt állítólag felderítőket is magasba emeltek), meg a pörgettyűkből adott ízelítő szinte elvész a romosan is ámulatba ejtő oszlopkarzatos belső térben. A pergő vakolatú falakon, de pazar ornamentikus díszű boltozat alatt sorakozik Miyoshi Kazuyoshi 64 művészi fotója. A Kimura Ihei-díjas művész felvételeit nem véletlenül őrzi a George Eastman Nemzetközi Fényképészeti Múzeum.

A kívülről már szépen rendbe tett késő klasszicista-romantikus épület a Szatmári Múzeum kiállítóhelye. Régóta várt belső restaurálása után idekerül majd a világhírű festőművésznő, Gábor Marianne – az egyetlen élő magyar képzőművész, akinek festményei a firenzei Uffizi Képtárban is megtalálhatók – Mátészalkának adományozott festménygyűjteménye.

A képek jelenleg a Közép-Európa legnagyobb szekér-, kocsi- és hintógyűjteményével büszkélkedő Szatmári Múzeumban láthatók, ahol meglepő értékekre lel az ember: Hadházy Molnár Attila, Hornyik Zoltán, Tajdi Gyula, Rajczi Zoltán, Dusza Tibor, Kustor Gyula és H. Molnár Attila nemrég nyílt időszaki festménytárlatát például a neves budapesti galériák is megirigyelhetnék, továbbá Kertész Klára híres kerámiái is itt várják a látogatókat.

Comments are closed.