Forrás: ÉS

Károlyi Csaba

Hazatérés

Az ÉS könyve júliusban – Grecsó Krisztián: Isten hozott. A Klein-napló. Regény. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2005. 319 oldal, 2690 Ft

Első regényével Grecsó Krisztián sokat markol, de nem keveset fog. Ez a sűrű szövésű munka egyszerre értelmezhető nevelődési regényként, titokfejtő regényként, a népi hiedelmek mibenlétét firtató regényként, faluregényként, sőt a vidéki Magyarország regényeként. Ugyanakkor – az előzőekkel némileg átfedésben – az árvaság regényeként, egyfajta sorsregényként, és végső soron: a hazatérés regényeként. Talán még az istenes regény címkének is volna értelme, de ezzel már problémák lehetnek. (Bár a Bildungsroman kivételével a többi kategória nem bír irodalomtörténeti háttérrel, tán mégis használható lehet itt.)

Mielőtt sorra venném és indokolnám mindazt, amit az imént állítottam, előrebocsátom, hogy az Isten hozott nagyszabású, összetéveszthetetlenül egyéni hangú, immár megkerülhetetlen vállalkozás a kortárs magyar prózában. Grecsó, aki nincs még harmincéves, kivételes tehetség a mai fiatalabb írók között. Negyedik kötete ez, két verseskötet és a Pletykaanyu című novelláskötet után született meg, megőrizve és továbbfolytatva ez utóbbi elbeszéléseinek sajátos erényeit, például a kiváló karakterformálást és szituációteremtést, ám újabb lehetőségeket is felfedezve magának például a szerkezet kidolgozásának és a motivikus aprómunkának a terén. Ennek a könyvnek a határozottan egyedi miliőteremtés és a történetmondás erőteljessége okán ott a helye a legjelentősebb újabb magyar regények polcán, mondjuk Závada és Darvasi mellett.

Nevelődési regény, hiszen az elbeszélő főhős, bizonyos Gallér Gergely gyerek- és ifjúkorát követi nyomon, az 1967-ben született fiú 23. születésnapjáig (1990. március 12.), illetve az azt követő szó szerint és átvitt értelemben is vett „hazatéréséig”. Hősünk a Sáraság néven nevezett községet tudja szülőfalujának. Itt hozzák létre barátaival – Beregi Andrással, Metz Dezsővel és Franczek Gyulával – és (vélt) húgával – Gallér Eszterrel – a Klein Ede Egyletet (1981-ben), alig két év múlva, ennek feloszlásakor, a „nagy összeveszés” után kerül végleg Feketevárosba, ahová akkor már gimnáziumba jár, majd innen Tótváros tanítóképzőjébe és utána könyvtárába. Épp elkezd ott dolgozni, mikor telefont kap hazulról Metz Dezsőtől – ezzel a telefonnal indul a regény -, hogy „hozzáférhető” a Klein-napló. Ekkorra már hősünk éppen azt érzi, hogy viharos lelki, érzéki és materiális tapasztalatok után végül: felnőtté vált. „Gyökerestül megváltozott minden… A könnyű és felelőtlen átmeneti állapotoknak vége” (241.). Ennek a folyamatnak a végpontja az, mikor hazaindul. Felkavarodik benne a „fiatalsága”, az, ami eddigi életében vele és körülötte történt – erről beszél a tizenkét fejezet -, majd végül, a hazautazás eredményeképpen minden más színben tűnik föl: a fiú a regény utolsó soraiban már Klein Gergely néven mutatkozik be. Itt hagyjuk magára, és innen láthatjuk aztán visszafelé újra a történetét, ha vállalkozunk rá. Merthogy kezdhetjük elölről az egészet. Második olvasásra a regényszöveg sokkal többet ad, sokkal jobban megnyílik, úgy van felépítve a szöveg, hogy eleve kezdjük el újra. Hogy ez jó vagy sem, nem érdemes kérdezni, nem egyedi esetről van szó. Az viszont biztos, hogy a körkörösség itt (több szinten) jól kidolgozott sajátosság, melyre már a két, Móricztól és Krúdytól vett mottó is felhívja a figyelmet. A nevelődési folyamat nem lineárisan jelenítődik meg (mondhatni: manapság szintén természetesen), hanem az emlékezés és a titokfejtés rapszodikus, mozaikos logikája szerint. Ráadásul egy olyan figura áll előttünk, akinek úgy kell elmondania eddigi élettörténetét, hogy saját magával, környezetével, származásával, identitásával, sorsával nincs is tisztában. Csak abban reménykedhet, hogy mire a szöveg végére kiteszi az utolsó pontot, talán tisztába jön vele.

Titokregény, mert tele van rejtélyes ügyekkel, melyeket vagy ki kellene nyomozni, vagy legalább értelmezni kellene. (Kvázi detektívregénynek is mondhatnánk, ahol a detektívszerep épp a mindent elszenvedő főhősre hárul.) Magukról a megfejtendő titkokról csak lépésről lépésre értesülünk. Lassanként rájövünk, hogy hősünk árva gyerek, ám szülei körül a szokásosnál is több kavarodás lehet. Származásának titka egyre inkább összekapcsolódik a falu nagy titkaival: Klein Ede 1948-as vérvádjával (azzal a képtelen váddal, hogy „rituálisan” meggyilkolta volna a szűz Matildkát), Klein Ede és Pannika néni titokzatos kapcsolatával (Pannika menti meg Edét, majd 1966-ban a férfi visszatér hozzá egy éjszakára), Pannika egy évig tartó rejtélyes eltűnésével és állítólagos szülésével. És a Klein-napló titkával (a „naplót” Pannika néni gépelte „öntudatlanul”, mikor egyszer Töre Gábor téeszelnök diktálására nem azt írta le, amit az mondott). Ebből botrányos ügy kerekedett hajdanán, majd elült a dolog, a faluban viszont a Klein-napló boszorkányos könyvvé vált a fejekben. Miután egyszer kilopják az irodából, és Dezső felolvassa, csak még jobban belemagyaráznak az emberek mindenfélét. Kezdve azon, hogy „az írás egyszerűen Pannika néni szerelmi aktusainak részletes leírása”, egészen odáig, hogy „az Örökkévaló diktálta bele a falu összes lakosának végzetét, évszámmal, helylyel és a halál okával együtt” (158.). De előbb-utóbb az viszont egyértelműen közmegegyezéssé válik, hogy Pannikába – mivel befogadott egy zsidó „gyilkost” – átment a zsidóság, és tulajdonképpen Klein Ede diktálta neki azt, amit leírt. Erről a faluban mindenki „tudott”, még a gyerekek is az iskolában, csak egyedül épp hősünk nem, aki véletlenül és elszólásokból értesül lassanként róla, ezért fokozottan izgatni kezdi a dolog. Ezért szorgalmazza, hogy Klein Edéről nevezzék el az egyletet, ezért lesz annak elnöke. (Újabb titok, melyet véletlenül tud meg – szerintem túl kimódolt, erőltetett formában – két pesti rabbitól a vonaton: Pannika néni nem is Szabó Anna, hanem grófi sarj, eredeti neve Károlyi Anna.) A Klein-titkot sok egyéb rejtélyes ügy árnyalja, melyek a falu változatos hiedelemvilágából erednek, és a fikció szerint időről időre a valóság részeivé válnak Sáraságon.

Hiedelemregény, mert szépen és gazdagon beleszövi ezt az elképesztő falusi álomvilágot Gergely fejlődéstörténetébe. A titokzatosság, a misztikusság egyik oldalról az elsüllyedt zsidóság világához, illetve általában a vallásosság, a Biblia két szövetségének világához kapcsolódik, másik oldalról viszont a „pogány” paraszti babonákhoz, rémképekhez, félelmekhez és csodavárásokhoz, melyeket a szereplők gyakori, sőt egyeseknél permanens illuminált állapota csak fokoz. A gazdátlan árnyékok esete; Franczek apasági kálváriája, amit egy helyen „mitológiai szituáció”-nak is neveznek (az orvosok kimutatják: az apa steril, ám a vizsgálatok szerint mégis véréből van a három gyereke); Számfira tanár úr „bormérges esete”, azaz drámai halála; Töre tata esete a traktorral, majd az a rendkívüli fejlemény, hogy miután a traktor összeroncsolta nemi szervét, gyereke születik, és annak a herezacskója is a combjában van, mint az apjának; avagy Hildi és Ignác csodás házassága, majd az a különös eset, hogy gyerekük nagyapja árnyékával születik meg – ezek a fantasztikus ügyek mind-mind csak tovább erősítik a Klein-napló körüli rejtélyt. A „szokatlan őszülések” történetével viszont (melynek vége az lesz, hogy kopaszra nyírják a különös módon, tán „a tiltott, leszboszi kéjben” megőszült tanulólányokat) a regény vége felé visszavarrja a szerző a csodás esetek sorát – valahogy ízlésem szerint túl direkt módon – a zsidó sors fogalomköréhez.

Faluregény, mert nagyon karakteres faluképet rajzol fel, mintegy mellesleg, a Kurcza-patak menti Sáraságét (nézzünk a térképre: ez Szegvár kell legyen). Szinte látni lehet a remek leírásokban a falu utcáit, házait, a Krematórium nevű kocsmát, a főtéri trafikot. És erőteljesek a megrajzolt figurák. Számfiráék meg Páter, a falu legvénebb kalibere, Áron atya vagy Ráchel Irén leányanya. A legerősebbek közé tartoznak azok a betéttörténetek, melyek a falu egyik-másik lakójával az évek során így vagy úgy megesett pikáns kalandokat mondják el. Például ilyen az intézeti lányok és a poharak története, vagy az Üvegszemű Tót dunaföldvári kirándulása. Hasonló betétek szólnak hőseink, az egylet tagjainak eszmélődésével kapcsolatos testi-lelki ügyekről is. Például Beregi András, azaz Bece esete Gyári Pirivel; Franczek, Dezső és Ráchel Irén közös ügye; Bece és Irimás Zsuzsika története; vagy Dezső, Eszter és Ráchel Irén szerelmi hármasa. Ezek a szellemes, humoros, érzéki jelenetek ügyesen szervesülnek az egészben. Szinte minden egyes történés egyszerre a legvaskosabb profanitás és a legéteribb megszentelődés közt vibrál: például Hildi és Ignác esküvőjén egyszerre játszik fontos szerepet a túlvilági templomi fény és a közönséges szippantott szar. A falu természetrajzához szakkifejezéseket is kapunk, hogy könnyebben eligazodjunk. Ilyenek a kaliber és a kanta. Vagy Lajla, az angyal. A kaliberek olyan kiválasztottak, akik szellemekkel érintkeznek (addig se kell dolgozniuk), sokan hisznek bennük. Metz Dezső is kaliber, aki a túlvilággal tartja a kapcsolatot, ő olvassa fel a Klein-naplót, és ő már előre tudja a „Klein-ügyet” is, főhősünk „eredettörténetét” is, csak nem mondja el. Metz befogadója Páter, a falu legrégibb kalibere, aki valaha pannonhalmi szerzetes volt, különben mindig kis kerekes kofferrel közlekedik. A kaliberek egyfelől misztikus figurák, másfelől futóbolondok, kiknek természetét a szesz is jócskán alakítja. A faluban ugyanis mindenki iszik, mert állandóan szomjasak, a gyerekeknek is vizezett sört adnak az iskolába a szülők. Minden falusi kantával jár, ebben van az innivaló, e nélkül nem indulnak el otthonról (a népi szokás neve: kantahurcolás). Lajla pedig időről időre kiválaszt egy-egy sejtet hőseink üzekedései során, amely „az élet továbbvitelének birtokosa”.

A vidéki Magyarország regénye, mert élesen exponálja a vidék, a vidékiség fogalmát. (Bár meglepő, hogy Sáraságból nézve épp az a vidéki, aki onnan elmegy, ez azért tényleg érdekes – lásd az utolsó, 12. fejezet címét: Egy tősgyökeres vidéki) Ebből a könyvből sok mindent meg lehet tudni arról, hogy milyen falun lakni, aztán milyen a kisvárosi élet, és mit gondolnak „a földmíves élet”-hez (ahogy Móricz mottója mondja) még közel élők. Ennek a világnak a mai irodalomban is remek ismerői vannak, akik a ma „népi íróiként” ugyanúgy alaposan feltérképezik „a valóságot”, mint a hajdaniak. Például Tar Sándor vagy Závada Pál, Kiss Ottó vagy Halász Margit. És Grecsó. Ebben a könyvben a vidék-főváros problémakör a Beregiék pesti temetői útjáról szóló fergeteges betéttörténetben bomlik ki leginkább a maga elképesztő erejével és tragikomikumával. (Nem mesélem el, hatalmas sztori, csak annyit, hogy a család a Pesten élő apa halálhírét veszi, de azt írják, két hét múlva lesz a temetés, ami ugye lehetetlen, hiszen Sáraságon három napon belül temetnek, tehát az örökségből akarják őket kisemmizni, vélik, és indulnak is azonnal…) A vidék tehát az a hely, ahol három napon belül temetnek. És a vidék az a hely, ahol nincsenek zsidók, csak zsidótemetők vannak. A regénytörténet zsidó szála azt a problémát is körüljárja, miért is nem maradtak zsidók a falvakban, még akkor sem, ha esetleg a haláltáborokból hazatértek. Az Elutazás és hazatérés meg A fényképész utókora után rövid időn belül ez a harmadik magyar regény, amely minderről érdemben és árnyaltan beszél.

Árvaság, sors, hazatérés – kulcsszavai ezek az Isten hozottnak. Az egylet tagjai apátlan és részben anyátlan árvák. Franczek (aki tán a kivétel) ki is mondja: árvakörnek is csúfolják őket (ebből lesz 1983-ban a „nagy összeveszés” – pedig igaz). Hősünk egyszer még annak is örül, hogy mikor gimnáziumba kerül, egy tanár lelkendezik: végre még egy fiú a humán osztályban. „Ezek szerint kifelé is látszanak az úgynevezett értékeim. Én, hogy vagyok, hogy fiú vagyok. Ennyire nem voltak gyökereim, kapaszkodóim másutt, és ebben a teljes bizonytalanságban már annak is örülni tudtam, hogy az én nemem, hogy fiú vagyok, az legalább bizonyosság.” (172.) Ezzel együtt nagyjából az első gimnáziumig – mint emlékezik – „minden biztonságos volt, meleg és megismerhető – a romlásnak semmi jele” (84.). De aztán megváltozik minden. Oda a biztonság, ám az otthoni világ már nem is lenne elég: „Először éreztem, hogy bár otthon vagyok, az egyetlen terepen, ami biztosan az enyém, és amiről mindenkinél jobban tudom, a világ legvarázslatosabb helye, mégis elvágyom… megkopottnak láttam Sáraságot, unalmasnak.” (161.) El is hagyja 15 évesen, hogy aztán 23 évesen térjen vissza. Ekkor két egymással ellentétes történetet hall magáról. Az egyik, Pannikáé, azt állítja, hogy ő nem Klein Ede és Pannika fia, mint azt régóta sejteni vélheti, mert a gyereket a nő annak idején elvetette. A másik, az Üvegszemű Tóté azt állítja, hogy de igen, ő bizony Klein Gergely. Apja elment, anyja, aki annyi jót tett, annyi életet mentett, „zsidó sorsra jutott”, és mivel meghurcolták többször is – próbálta menteni, ami menthető, ezért árvaházba adta gyerekét: „Mindezek oltárán maradtál te árva, dőlt veled minden, mint egy dominósorban, és te lettél az áldozati bárány” (317.). A regényszöveg nem dönti el, mi az igaz. Ám a szerkezet sugall. A mű közepén található az a jelenet, melyben Klein Ede 1966-ban meglátogatja 18 év után Annát (137-146.). Erre játszik rá, néhol szó szerinti ismétlésekkel az a regény végi jelenet, melyben Gergely látogatja meg Pannika nénit (300-312.). Két kulcsjelenet. Illetve a második az, amely az egész értelmezése szempontjából a döntő. Ha ez rendben van, az egész regény megemelkedik. Ha nem egészen, az egész valahogy gellert kap. Sajnos, nem egészen sikerült. Kicsit kényszeredett és erőltetett lett.

Istenes regény? Mintha az is akarna lenni, de mintha ez sem sikerülne (összefüggésben a regényzárlattal is). Lehet, hogy tévedek, és persze a fogalmat is csak én vezettem be, nem a mű, de megpróbálom összefoglalni, mire gondolok. Szerintem az Isten hozott szövegszövése és motivikus munkája erősen sugallja a fiú történetének mitikus történetként, szinte kultikus beavatás-történetként, áldozattörténetként való olvasását, illetve ennek ajánlatát. Mintha valami isteni akarat munkálkodna benne és általa. Ennek érdekében számos szöveghely beleerősít a bibliai fogalmak és figurák felvillantásával. Mintha mindez még egy körrel általánosabbá tehetné Gallér-Klein Gergely szerintem e nélkül is bőven telítődött, e nélkül is éppen elegendő általános érvényű megfontolást hordozó történetét. Hősünk, aki lépésről lépésre szembesül a zsidó sorssal, a végén szimbolikusan zsidóvá akar válni (hogy beteljesedjen, aminek be kell?). Már az sem eléggé motivált, miért izgatja annyira a Klein-napló titka, miért annyira biztos benne, hogy „minden út Klein Edéhez vezet” (66.). Találkozása a két rabbival (117.), mint már említettem, kissé erőltetett. Az is furcsa, szerkezetileg problematikus, hogy Pannika csak a regény végén utal rá: minden pénteken teára, süteményre hívta a fiút, és könyveket adott neki, a Talmudról és a Tóráról tán túl sokat is (307.). Mikor Pannika nénit 1982-ben újra bántják a faluban, morális töltést is kap a zsidósághoz tartozás lehetősége: „Ezeknek, vágta rá Dezső, mi is zsidók vagyunk. Ezeknek, feleltem, szívesen.” (266.) Az egyszerűsített teológiai magyarázatot is elővezeti a katolikusnak nevelt Gergely: „mi most már bizonyosan örökség nélkül maradtunk, a szövetség első fele hiányzik, feleink, első szövetségünk népeinek leszármazottai elhamvadtak… Mi meg magunk maradtunk, az új szövetséggel, ami a régi nélkül erőtlen, gyönge, ahogy a régi sem lehet már meg az új nélkül, hiába dugják homokba a fejüket a sértődős ortodoxok.” (190.) Hát, igen. De miért is kell ez ide? Tán nem is esne ezekre a részletekre akkora hangsúly, ha Gergely és Pannika regényvégi kulcsjelenetének csúcspontján a fiú – számomra váratlanul és eléggé idétlenül – azt nem kérné feltételezett anyjától, hogy akkor most fogadja őt zsidóvá. Hiszen én sem vagyok az, mondja „anyja”, Károlyi-Szabó Anna, és innen, bevallom, nem tudom ezt a szálat tovább követni és értelmezni. Nem értem azt sem, miért üresek végül a Klein-napló lapjai, és hogy ezzel a regényvég mit akar mondani.

Maradok hát a regénycím köznapi jelentésénél: isten hozott – örülök, hogy itt vagy. És csak azt tudom, hogy biztosan emlékezetes marad számomra az Isten hozottban ábrázolt világ. Kevés regény képes arra, hogy jeleneteit újra és újra magunk elé idézzük. Ez igen. Nagyon élnek a figurái. Nagyon élnek a leírásai. Nehezen fogom elfelejteni például azt a kacsazsíros kenyeret leíró remeklést (235-236.) – éhesen és szomjasan kell olvasni, lehetőleg otthon.

Élet és Irodalom

49. évfolyam, 28. szám