Forrás: Magyar Hírlap

Remek dolog a megkülönböztetés elleni reklámkampány, mert a megkülönböztetés csúnya dolog, és az is felháborító, ha akár egyetlen embert sújt, de ne gondoljuk, hogy ez minden gond alfája és ómegája

Röviddel ezelőttig azt lehetett hinni, hogy a magyarországi cigányság felemelkedésének útjában már csak egy akadály áll: a kisebbségi választói névjegyzék. Mostanra kiderült, hogy a cigányok és az ígéret földje között ott a komplett katolikus egyház is.

Bár a kisebbségi listáknál legalább még nincs minden veszve: az Alkotmánybíróság közbeléphet, ami persze csak halvány reménysugár, hiszen a bírák felső középosztálybeli helyzetükből adódóan rasszisták (meg nőgyűlölők is, de ez most a tárgy szempontjából lényegtelen), s nyilván igaz ez az alkotmánybírákra is. Ha netán mégis listába kell vetetniük magukat azoknak, akik szavazni akarnak a kisebbségi önkormányzati választásokon, az elméletileg nem csak a cigányokat érinti ugyan, de lényegében mégis róluk folyik a vita, hiszen nehéz elképzelni, hogy mondjuk egy lengyelt milyen hátrány érne amiatt, hogy vállalja lengyelségét. A helyzet azonban az, hogy nem kevésbé nehéz elképzelni ezeket a hátrányokat egy cigánynál sem. És most nem is arra gondolok, hogy a lista nem nyilvános, tehát nagy valószínűséggel hozzá sem lehet férni, hanem az esetleges felhasználás módjára, ha valakinek mégis sikerült megszereznie. Áll két kidobóember a diszkó előtt, kezükben a kommandósakció keretében ellopott kisebbségi jegyzőkönyvvel, s annak alapján nézik, ki mehet be. A vállalati HR-igazgató odaszól a titkárnőjének, ugyan nézze már meg, hogy az üres állásra jelentkező nincs-e véletlenül rajta valamelyik kisebbségi listán.

Az egész azért teljesen értelmetlen, mert a cigányságnál a hátrányos megkülönböztetés egyáltalán nem az identitás vállalásához kapcsolódik, hanem a diszkriminált személyről a környezetében kialakult képhez. Vagyis Magyarországon az a cigány – s emiatt azt éri hátrányos megkülönböztetés -, akit a környezete cigánynak tart, és ez teljesen független attól, hogy ő maga cigánynak vallja-e magát, vagy sem. Sötét a bőre? Nem engedik be. Kolompárnak hívják? Nem veszik fel. Nem kell ehhez semmiféle lista.

És éppen ezért ostobaság azzal érvelni, hogy a holokauszt miatt milyen rosszízű dolog Magyarországon listákat készíteni. Tegyük fel egy pillanatra a szerencsére elképzelhetetlent, és gondolatban juttassunk hatalomra egy szkinhed szakértői kormányt. Valóban a listák hiánya fogja visszatartani? Legyenek erősek, az etnikai tisztogatók nagyon furfangosak: a Vajdaságban például pusztán hang alapján meg tudják verni a magyarokat, de például a szudáni Darfúrban sem akadályozza a listák hiánya a gyilkosokat, úgysem tudnák őket elolvasni, de hogy egy még rafináltabb, költőket megihlető (lásd Rita Dove: Parsley című versét) példát hozzak: a harmincas évek Dominikájában a bozótvágó késsel meggyilkolni kívánt haiti vendégmunkásokat úgy különböztették meg a helyiektől, hogy ki tudják-e ejteni a petrezselyem szóban az r hangot.

Az emberek számos helyzetben vállalják identitásukat – az egyházi esküvőktől a párttagkönyvekig -, és nincs ezzel semmi baj, amíg önkéntesen tehetik. Márpedig az önkéntesség a fő elv a kisebbségi listáknál is, hasonlóan mondjuk egy amerikai előválasztáshoz, amelyen csak a bejegyzett szavazók vehetnek részt. Egyáltalán nem baj, ha azok kapnak nagyobb szót egy közösség életében, akik vállalják odatartozásukat. Sokkal inkább az a kérdés, van-e értelme a listázásnak. A kisebbségi törvény ugyanis a módosítással is kijátszható marad, mert a választójog ezután is önbevalláson alapul, bár talán kevesebb lesz a visszaélés, hiszen az emberi lustaságra általában megbízhatóan lehet alapozni. Lehet, hogy a névjegyzék praktikus okokból sehova sem vezet, de ideológiai támadást indítani ellene nevetséges.

Ehhez hasonlóan értelmetlen ideológiai zászlók alatt harcba vonulni oktatásügyben is, bár nyilván jó dolog odavágni a püspököknek, mert minek is válaszoltak, ha megkérdezték őket. Miközben az nyilvánvalóan helytelen, és fel kell lépni ellene, ha valaki azért kerül kisegítő osztályba, mert cigány, de ugyanilyen ostobaság az is, ha csak azért nem kerülne oda, mert cigány. Önmagában az, hogy cigányok egy osztályban tanulnak nem cigányokkal, eddig sem oldott meg és ezután sem old meg semmit. Egyáltalán: az egész vita a legkevésbé sem arról szól, amiről kellene: nem az a lényeg, hogy lehetőleg mindenkit egy osztályba tereljenek (vagy szétválasszanak), hanem hogy a hátrányból érkezők (romák vagy nem romák) az iskolában több figyelmet és gondoskodást kapjanak, és behozhassák lemaradásukat. Ha ez közös osztályban hatékonyabban megvalósítható, akkor úgy, ha nem, akkor külön.

És általában is célszerűbb lenne gyakorlatiasabban viszonyulni a cigányság gondjaihoz. Remek dolog a megkülönböztetés elleni reklámkampány, mert a megkülönböztetés csúnya dolog, és az is felháborító, ha akár egyetlen embert sújt, de ne gondoljuk, hogy ez minden gond alfája és ómegája. Igen, a cigányokat joggal háborítja fel a mindennapi életben őket érő sorozatos diszkrimináció, de például a cigányok lakta falvakban élőknek nem azért nincs munkájuk, mert a felvételi beszélgetésnél kiderül róluk, hogy cigányok, hanem azért, mert egyáltalán nincs munka. Akiknek van, azok közül pedig sokan nem hátrányos megkülönböztetésük, hanem az alacsony képzettségük miatt kell hogy örüljenek bármilyen alantas és rosszul fizetett munkának.

Ezzel persze nehezebb kezdeni valamit, miközben bűnbakokra mutogatni könnyű, ráadásul megbízható módszer, hiszen a bűnbakok biztosan kitartanak a következő tizenöt évre is.

Sztankóczy András főmunkatárs